írta: Fehér Eszter
A minap fogós kérdés elé állítottak a jógastúdióban, ahol tanítok. Egész kis vita alakult ki a jelenlévők között a jógaversenyekről, azok mirevalóságáról, létjogosultságáról. A véleményemre voltak kíváncsiak – legyek én, aki megmondja, hol az igazság. Lehet-e a jógát versenyeztetni? Ha igen, mire jó? És egyébként is, hogy jön össze a két fogalom: jóga és verseny? Nem égbekiáltó az ellentmondás?
Egy pillanatig átsuhant rajtam, hogy hosszas monologizálásba kezdek, árnyalva, fejtegetve, mitől működik, és hol gyengébb a szerkezet. Nagy levegő – de aztán szavak helyett csak egy jókora sóhaj jött ki belőlem. Összetett kérdés ez, amiben – egeknek hála – nem posztom ítélni, vagy igazságot tenni. Egy dolgot viszont feltétlenül szükségesnek érzek leszögezni: jógaversenyek márpedig nincsenek.
Legalábbis a szó szoros értelmébe véve nem beszélhetünk ilyenről. Mert mi a jóga? A jóga: egyesülés, együttműködés. A test, lélek és szellem kapcsolata. Ha belegondolunk, e hármasság örökérvényű kapcsolódása teljesen magától értetődőnek tűnik. Mint ahogy kétségtelenül az is. Az együttműködés viszont az esetek nagy részében nem jön magától létre, sőt, gyakran test-lélek-szellem teljes diszharmóniában, egymás ellen dolgozik. És itt jön képbe a jóga, vagyis az a gyakorolt, kifejlesztett tudatosság, amely e három sík harmonikus együttműködését, kapcsolatát idézi elő.
E tudatosság fejlesztésére, gyakorlására több fajta jógatípus áll a rendelkezésünkre. Alapvetően három (illetve négy) fő irányzat ismert. Karma-jóga, ami az önzetlen cselekedetek jógája, a dzsnyána-jóga, vagyis a transzcendentális tudás folyamata, Patanjali nyolcfokú astánga-jógarendszere, és a bhakti-jóga, vagyis a szunnyadó istenszeretet felébresztésének és Isten szolgálatának jógája. Mindegyik célja az ember felemelkedése arra a tudatsíkra, ahol már megértheti saját lelki természetét és Istennel való kapcsolatát.
Nem szeretnék hosszabb kiselőadást tartani a jóga gyakorlásának sokszínűségéről – akit érdekel elolvashatja A jóga irányzatai című cikkünkben. Csupán érzékeltetés gyanánt jegyzem meg, hogy a jóga szinte bebarangolhatatlannak tűnő világában az ászanák gyakorlása csupán egy növekvő ág, tengerbe áramló csermely. Pantanjali nyolc fokú jóga létráján például a jógapozíciók a harmadik fokot jelentik. Ez a testtudatosság szintje. Az ászanák pontosan leírt, precizitásra törekvő fizikai gyakorlatok, kitartott testhelyzetek.
Ha innen közelítünk a jógaversenyek témához, láthatjuk, hogy az ászanák abszolút versenyképesek lehetnek. Ez viszont felülírja a jógaversenyek fogalmát. Ha ilyen értelemben, vagyis az ászanák viadalaként értelmezzük a jógaversenyeket, “jóga” és “verseny” ellentmondása elsimul. Az ászanákon értelmetlen “behajtani” a jógafilozófiát, a verseny szellemisége pedig a résztvevők hozzáállásán múlik. Ha a résztvevő jógikus, a rendezvény – legyen az verseny, bemutató, vagy bármi más – szintúgy. Az ászanák szabályossága konkrétan meghatározható szempontok alapján tökéletesen mérhető aszerint, hogy melyik bemutatott pozíció áll a legközelebb az eszményi testtartáshoz.
Így meglepő lehet a tény, hogy 2000 éve az első jógikus erőpróbák elvont, filozófiai síkon történtek, a spirituális megtapasztalás jegyében. Ászanák bemutatásának ott nem volt helye. Egyes vélemények szerint a mai értelemben vett jógaversenyek, tehát a jógapozíciók bemutatásának próbája körülbelül 200 éves múltra tekint vissza. Két-három emberöltő szinte semmisnek tűnik a jógatörténelem tükrében, arra viszont bőven elegendő, hogy hazájában, Indiában tradícióvá, mindennapossá váljanak az efféle megmérettetések.
Érdekes, hogy pont a jóga hazájától távol, Európa és Amerika szerte kérdőjeleződik meg a jógaversenyek mibenléte, helye, jogosultsága – a jóga és a versenyzés összeférhetősége. A felvetődő kérdés valahol érthető is lehet, másfelől viszont a téma túlmisztifikálásának tarom. Én személy szerint semmi kivetni valót nem látok abban, hogy a jógát gyakorlók valamilyen szempontrendszer alapján összemérjék tudásukat, inspirálva ezzel magukat, egymást, és minket, nem versenyző társaikat.
1989 óta beszélhetünk világbajnokságokról a jóga terjeszkedő, és egyre nagyobb teret hódító világában. Ekkor történt ugyanis, hogy Swami Maitreyananda, a jógabajnokságok fő zászlóvivője, a Világ és Nemzetközi Jóga Sportmozgalom (World and International Yoga Sports Championships) alapítója megrendezte és lebonyolította az Első Nemzetközi Jóga Világbajnokságot (The First World Yoga Cup and World Yoga Championship) Montevideoban, és még ugyanebben az évben az Első Nemzetközi Ászanaversenyt (The First International Yoga Asanas Championship) is megszervezte az indiai Puduccseriben. Az azóta eltelt 25 évben összesen mintegy 150 nemzetközi verseny szervezése köthető a nevéhez, több kontinensen és rengeteg kultúrkörben népszerűsítve a jógát, és egyben heves vitákat ébresztve Nemzetközi Jóga Sportmozgalmával.
Hogy az ászana bajnokságoknak van helye, és létjogosultsága, azt nem érdemes kétségbe vonni. Mi sem tanúsítja jobban, mint hogy egyre nő a versenyzők száma, évről évre nagyobb az érdeklődés, és ezzel párhuzamban természetesen a kialakult viták is hevesebbek. A verseny támadói, vérre menő kihívásként, míg mások játékos vetélkedőként kezelik a rendezvényeket. Én azt gondolom, amíg a résztvevők szívesen mérettetnek meg, és nem mennek tönkre a felkészülésben (és miért is mennének?), elfogadják a szabályokat és külső érdeklődés is van, addig mindenfajta támadás érvényét veszíti. Mert a dolog működik.
Más kérdés viszont Rajashree Choudhury kezdeményezése, miszerint a jógaversenyeknek az Olimpiai játékokon van a helye. Vajon ott milyen szabályok szerint történne az értékelés? Kötött ászanák bemutatásához ragaszkodna inkább, vagy pedig a szinte performansz jellegű indiai iskolai/házi versenyekre hasonlítana-e jobban a bajnokság? Lehet-e igazságos a szabályrendszer tekintve az irányzatok sokféleségét? Lenne-e rá érdeklődés? Nem elég-e, amink van: különböző iskolák nemzetközi, de házon belüli vetélkedője?
Az idő, és az igények majd eldöntik. Én kíváncsian várom a fejleményeket, követem a vitákat, versenyeket, eredményeket, és kívánom, hogy bármerre is fut tovább a történet, alakuljon minden a jóga jegyében. Egységben, együttműködésben, a “kapcsolat” tiszteletében. No és ki tudja, lehet, hogy addigra már a rúdtánc és a birkanyírás is az Olimpiai játékokat színesíti majd, mert ennek is megvannak a harcos zászlóvivői…
Írta: Fehér Eszter
