Összhangba lehet-e hozni egymással a spirituális törekvéseinket a mindennapok valóságával? Lelki gyakorlóként igazi művészet kiegyensúlyozni ezt a két oldalt, de nem lehetetlen.

Azt mondják, hogy a kicsi tudás veszélyes. Lehet, hogy elkezdünk filozófiát tanulni, de ha nem tudjuk érett, kiegyensúlyozott, kiérlelt módon megérteni, akkor még ártalmasak is lehetünk magunk és mások számára.

Nemrég a barátságról beszélgettem valakivel, aki őszintén elmondta, hogy családjukkal és korábbi barátaikkal több érzékenységet, kedvességet és következességet éltek meg, mint lelki gyakorlók között. Ismerősöm azt remélte, hogy a spirituális köreiben a bajtársiasság mélyebb és szeretetteljesebb lesz, de sajnos nem ezt tapasztalta. Miért tűnhetnek az „anyagi” kapcsolatok intimebbnek és közelebbinek, mint a lelki gyakorlók közti barátságok, elvégre azt feltételeznénk, hogy a spirituális emberek mélyebb kapcsolatokat képesek másokkal kialakítani.

A Bhagavad-Gítá nagy része a világunk ideiglenességét, az anyagi tettek felesleges mivoltát és a kapcsolatok átmeneti jellegét ecseteli. Az ősi szentírások kifejtik, hogy a valódi boldogság a lelki világban van. Ahogy nő a tudásunk a lelki valóságról, könnyű abba a csapdába esni, hogy elhanyagoljuk, ami átmenetinek vagy jelentéktelennek tűnik a mindennapokban. Nem ritka, hogy valaki elkezdi a körülötte lévő emberekről és dolgokról azt gondolni, hogy az élet végső értelmét tekintve nem fontosak.

De biztos, hogy a lelki hozzáállásunk miatt kisebb figyelmet kell fordítanunk az emberi élet tapasztalataira? Lehet, hogy az emberi lét a híd a spirituális valóság elérésére. Lehet, hogy a lelki világra éppen úgy készülünk fel, hogy elkezdünk tudatossá válni evilági tetteinkről.

A nagy tanítók ebben mutatnak példát: hogyan lehet egyszerre az örök igazságokból táplálkozni, miközben a körülöttünk lévő világra is nyitottak maradunk. Mikor egy fiatal tanítvány megkérdezte Sríla Prabhupádát, a Krisna-tudat alapító tanítóját, hogy miről lehet egy fejlett lelki gyakorlót felismerni, meglepte a válasz. Prabhupáda azt mondta neki: „egy lelki gyakorló tökéletes úriember.”

A lelki világ nem személytelen: csodálatos eszmecserék, mély barátságok, szeretetteljes találkozások helyszíne. Hogyan juthatnánk el erre a helyre, ha itt nem tanultunk meg ennek megfelelően viselkedni?

Igazi művészet, hogy ragaszkodásmentesek legyünk anélkül, hogy felelőtlenek lennénk, hogy spirituálisan legyünk, anélkül, hogy hidegek és elutasítóak lennénk, hogy filozófiai alapokon álljunk, anélkül, hogy szem elől tévesztenénk az emberi érzéseket. Művészet, hogy egyszerre legyünk képesek meghaladni a világot, mégis „két lábbal a földön” maradjunk.

A Krisna-tudatú hívők éppen ezért tartják fontosnak komoly lelki gyakorlataik mellett, hogy ebben a világban is két lábbal a földön maradjanak, és ne nézzék tétlenül az emberi szenvedést. Ezért az Ételt az Életért Alapítvány keretein belül rendszeres vegetáriánus ételosztással segítik a rászorulókat. Ezt a tevékenységet nagyrészt a magánszemélyek 1%-os és pénzadományai fedezik, kérjük, ha teheted, támogasd karitatív munkájukat felajánlásoddal.

(A cikk erdetileg angol nyelven az ISKCON News oldalán jelent meg.)