Kedves és intelligens földlakó társaink, a tehenek a nagyüzemi állattartás elterjedésével a végletekig kiszolgáltatottá váltak. Pedig ha nem becsüljük meg őket, nemcsak nekik, hanem saját magunknak is ártunk. Ha viszont megértjük, hogy mindannyian egyek vagyunk, fokozatosan elégethetjük rossz karmánkat, illetve ráérhetünk a transzcendentalitás útjára.

Minden élőlényben ott a lélek

Ahogy Krisna mondta, minden élőlényben ott a lélek. Növények, állatok és emberek között csak a tudat fejlettségi szintjében van különbség. Egy növény, ha leszakítják, nem tiltakozik, legalábbis számunkra érzékelhető módon biztosan nem. Annál inkább küzdenek az életükért a állatok – őket lemészárolni bűn, ráadásul tökéletesen felesleges is, hiszen rendelkezésünkre áll minden táplálék, ami testünk fenntartásához szükséges, és a lehető legkisebb mértékű erőszak árán juthatunk hozzájuk: a zöldségek, a gyümölcsök, a gabonák és a tej, illetve a tejtermékek. Így egyetlen állat elpusztítása sem elfogadható – ez az elv pedig nemcsak a vaisnavizmusnak, vagyis a Krisna-tudatnak a sajátja, hanem más vallásokban is megtalálható, elég a „Ne ölj!” parancsolatra gondolni, ami éppúgy vonatkozik állatra, mint emberre.

Szeretet és tisztelet

A vaisnavizmusban különösen nagyra becsülik a teheneket, hiszen rengeteget köszönhetünk nekik. A tejük az egyik legnagyszerűbb ételnek számít, mivel amellett, hogy táplálja a testet, a finomabb agyszövetek képződését is elősegíti, ami által könnyebben megérthetőek és elérhetőek az élet magasabb rendű céljai. Indiában pedig a mindennapok során pedig még a trágyájukat is felhasználják, például kiszárítva tüzelőanyagként, illetve antibakteriális tulajdonságai révén egyfajta természetes tisztítószerként.

A vaisnavák nemcsak szeretik, hanem tisztelik is négylábú barátaikat, így sokan az ünnepeikbe is bevonják őket, selyemszárit vagy dhotit adva rájuk, nyakukba virágfüzért akasztva. Maga Krisna is imádta őket, és a gyakorlatban is példát mutatott arra, mit jelent a tehénvédelem. Például amikor Kaliya megfertőzte mérgével a Yumana folyó vizét, aminek következtében számos tehén elpusztult, Krisna, bár még csak néhány éves volt, kedvesen, de határozottan száműzte a kígyódémont.

Optimális esetben a tehén és az ember alapvetően egyfajta szimbiózisban élnek: utóbbi nem zsákmányolja ki előbbit, csupán elfogadja, amit kap tőle, és cserébe lelkiismeretesen gondozza. Ha pedig a jószág már nem tud elleni vagy tejet adni, nem küldi vágóhídra, hanem méltó körülményeket biztosít számára öreg napjaira is.

Tejipar és húsipar – ugyanaz a kettő

A nyugati világban azonban mára úgymond normálisnak számít a nagyüzemi állattartás minden hozadékával együtt, úgymint a mesterséges megtermékenyítés, ami nemcsak a tehenek, hanem a bikák számára is megalázó és fájdalmas procedúra; a borjak elszakítása anyjuktól egy-két nappal a születésük után; a valamilyen szempontból feleslegesnek ítélt állatok levágása. Így a tejipar és a húsipar voltaképpen egy és ugyanaz. Az emberek  gyakran bele sem gondolnak, miként került a tej vagy a hús az asztalukra, pedig a tehenek bizonyos tekintetben anyáink. Ahogy Ő Isteni Kegyelme, A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada fogalmazott 1973 júliusában, egy Párizs környéki kolostorban Jean Daniélou kardinálissal beszélgetve: „…megisszuk a tejét, ezért ő az anyánk. Tehát ha a tehén az anyánk, hogyan támogathatja a megölését? (…) Természetesen az egyik élőlény tápláléka a másiknak, de ez nem jelenti azt, hogy az anyát meg kell ölni ételért. Az ember elveszi a tejét, aztán megöli a vágóhídon. Ez nagyon bűnös tett.”1

„Emberi társadalomról sem lehet beszélni”

Prabhupada ugyanezen eszmecsere során azt is kijelentette, hogy valójában emberi társadalomról sem lehet beszélni addig, amíg ennek a kegyetlen gyakorlatnak vége nem szakad.2 Hiszen ha másoknak szenvedést okozunk, ráadásul csak azért, hogy bizonyos érzékeinket kielégítsük, hogyan is számíthatnák örömre, harmóniára, egészségre-– nem beszélve a lelki fejlődésről, ami teljességgel kivitelezhetetlen ilyesfajta életmód mellett. Mindaz, amit az állatokkal teszünk, valamilyen formában a mi életünkben is visszaköszön, az egyén és a társadalom szintjén egyaránt.

Will Tuttle amerikai író – emellett tanár, zeneszerző, zongoraművész és nem utolsósorban jógagyakorló – számos párhuzamot állít fel példaként. Így például a mesterségesen – speciális étrenddel, hormonokkal és gyógyszerekkel – felhizlalt állatok húsát fogyasztók jó eséllyel maguk is jelentős feleslegre tesznek szert idővel, illetve az étellel bevitt mesterséges készítmények az emberi szervezet egyensúlyát is megbontják, és a legkülönbözőbb betegségekhez vezetnek, úgymint diabétesz, szív-és érrendszeri betegségek, daganatos megbetegedések. A nagyüzemi állattartás mindenféle természetes kapcsolatot lehetetlenné tesz tehenek, bikák, borjak között – ugyanígy köztünk, emberek között is gyakoriak a konfliktusok, és mind több család bomlik fel. A szerencsétlen jószágok folyamatos stressznek vannak kitéve, ami sokszor veszekedésbe-verekedésbe torkollik, ahogy mi is egyre nehezebben találjuk meg az utat egymáshoz, de még önmagunkhoz is.3

Legyen a táplálék is lelki

A fentieken túl karmikus visszahatásokkal is számolnia kell annak, aki ilyen áron jut bármiféle ételhez. Szanszkrit nyelven a húst mamsának hívják – mam (én) és sa (ő). Ami ez esetben úgy értelmezhető, hogy ha én megölöm és megeszem őt (az állatot), ő (az állat) is megkapja a lehetőséget, hogy valamely későbbi megtestesülésében megöljön és megegyen engem. Ám a húst illetően nemcsak a fenti két módon gyűjthető negatív karma, hanem egyéb cseledetek  révén is, például ha eladjuk, elosztjuk vagy megfőzzük azt.4 Hasonlóképpen negatív karmát eredményez az, ha olyan tejjel-tejtermékkel kerülünk kapcsolatba, amely embertelen módon tartott tehenektől származik.

Manapság egyre többen étkeznek tisztán, ami önmagában jó hír, ugyanakkor az  ilyen döntések esetenként nemhogy transzcendentálisnak, de még csak szattvikusnak sem nevezhetőek. Ahogy Prabhupada szokta annak idején mondani, vegetáriánus a majom is lehet. Akadnak, akik fittségük érdekében vagy csupán „divatból” teszik le a voksukat a vegetarianizmus vagy a veganizmus mellett, netán az üzleti lehetőséget látják meg ilyen jellegű termékek előállításában vagy forgalmazásában. Másfelől viszont minden ilyen lépés – bármilyen megfontolásból történik – csökkenti a keresletet a haszonállattartásból származó ételek és tárgyak iránt.

Magasabb fejlettségi szintre utal, ha nem csupán önmagunkért, hanem a más élőlények iránti együttérzésből és könyörületességből térünk át az erőszakmentes étrendre. Ahhoz azonban, hogy elindulhassunk és minél messzebbre juthassunk a lelki úton, a táplálékunknak is lelkinek kell lennie. A Krisnának felajánlott praszádam fogyasztása az egyik legegyszerűbb és legkellemesebb, egyúttal a leghasznosabb vallási gyakorlat is a vaisnavizmusban, és egyúttal kizárja a tisztálatan élelmiszereket, hiszen Krisnának eleve csak gyümölcsöt, zöldséget, gabonát és tejet lehet felajánlani.

1 Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivdanta Swami Prabuphupada: Az önmegvalósítás tudománya. Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Budapest, 1990, 147–148.

2 Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivdanta Swami Prabuphupada: Az önmegvalósítás tudománya. Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Budapest, 1990, 147.

3 Will Tuttle: A világbéke étrend. Vegán Állatvédelem, Budapest, 2016, 34–39.

4 Bhakti-vikasa Swami: Bepillantás India hagyományos életébe. Lál Kiadó, Somogyvámos, 2000.