“Óh, Krisna, én úgy látom, hogy könnyebb megállítani a szelet, mint szabályozni az elmét, amely nyugtalan, fegyelmezetlen, csökönyös és hihetetlenül erős.” (BhG. 6.34.)

Egész életemben a szenvedélyem hajtott előre, mindig és mindig a jelennél valamivel jobb, és minőségibb helyzetet szerettem volna megtapasztalni, mint ami éppen megadatott.

Bár a szívem súgott, hogy nem a földi dolgok hozzák majd el erre a véghetetlen vágyakozásra a megoldást, ám mégis sokáig ragaszkodtam ahhoz, hogy bennük keressem azt.

Nagyon nehéz az anyagi felfogástól megszabadulni. Nehéz levetkőzni a kényelemre, a kellemesre, a testet és elmét kényeztető állapotokra való törekvést. Az elme nem enged, ragaszkodik az anyagi önazonosításhoz. 45 éves koromra is keményen küzdenem kell, hogy a szívem sugallatának adjak egyre nagyobb teret, a világi gondolataimmal szemben.

Nem beszélnék még tudatosságról, túlságosan fellengzős lenne. Viszont a szerencsémet megemlíthetem. A szerencse ugyanis, mint tudjuk, forgandó. Ám amíg mellettem áll, addig igyekszem jól használni. MOST, végre, végre a lelkesedésemet arra irányítani, aminek értelme van. Ami tiszta, ami igaz és sérthetetlen. Ami a folyton változó és ismétlődő anyagi világ fölött áll.

Olyan sokféle a vágy és a szándék a világban, annyiféle érdek mentén kapcsolódunk egymással/egymáshoz. De ha már így van, a legjobb, amit tehetek, ha olyanokhoz igyekszem közel kerülni, akik az életükkel valódi értéket, tisztaságot és jóságot, valódi (lelki) szépséget példáznak számomra. 
A védikus szentírások része az Upanisadok. Szó szerinti fordításban azt jelenti: “közel ülni”. Ezt tavaly jól megjegyeztem, mikor tanultunk róla a suliban.

Megértettem, hogy minden “mesterség” és minden valódi tudomány csak úgy sajátítható el, ha a mester “lábánál üldögélve”, lelkes figyelemmel hallgatjuk a tanításokat, aztán pedig szívósan és kitartóan gyakorolunk, hogy kiderüljön, mennyit értettünk meg a hallottakból.

Mint mondtam az elején, én egy szenvedélyes típusú ember vagyok. Éppen ezért folyamatosan gyűrnöm kell magam, hogy figyelmesebb, koncentráltabb és érzelmeimben fegyelmezettebb legyek.

Most már viszont tudom, hogy hol keressem a mestereimet, lelkesedésem tárgyait. Ők vezetik a figyelmemet a megfelelő irányba. Hamar észreveszem már azokat, akiknek a lábánál érdemes elüldögélni egy ideig. Tanulni tőlük. Az üldögélésen túl kezdődik azonban a lényegi munka.

Sríla Sivarama Svami Maharaja 70. születésnapját ünnepeltük a farmon, Krisna-völgyben. Nagyszerű társaságban, csodálatosan szép ceremóniával.

Lelkesedés, szerencse és szenvedély, semmi gond velük.
Kapcsolódni is lehet, csak nem mindegy, hogy kivel/kikkel, és milyen szándékkal kapcsolódunk. (Mármint akkor, ha a jóság irányába törekszik általuk az ember.) Ezt hallottam.

Mátyássy Lilla, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vaisnava jógamester szakos hallgatója

Fotó: Mátyássy Lilla