Mantra és karma – interjú Fodor Katával

2016. 12. 16. | Jógainterjúk

Szerző: Tóth Roland
 

Fodor Kata vaisnava teológus, asztrológussal beszélgettünk mantráról, karmáról, életcélról.

Interjú Fodor Kata vaisnava teológus, asztrológussal
 
– A mantrának mi a szerepe? Már hallottam róla sokszor, de erről is többféle tudás kering, ez mi pontosan? Egy önszuggesszió, átszellemülés, vagy a szellemi világgal való kapcsolatot jelenti?
Igen, hát ez egy külön tudomány. Erről külön két féléves tantárgyunk volt a főiskolán. Összetett dolog, de próbálok egyszerűen válaszolni. A mantra szó maga azt jelenti, hogy az elmének a fegyelmezése. Tehát amikor mantrát mormolgatunk, annak az a lényege, hogy az elménket ráfókuszáljuk arra a dologra, amit mondunk, és akkor az segít a figyelem összpontosításában. Vannak különbféle mantrák. Nyilván annak is van egy hatása, hogy valaki azt mondogatja, hogy jól vagyok, jól vagyok, vagy azt, hogy jajj beteg leszek, jajj beteg leszek. Tudjuk, hogy ezeknek van pszichés hatásuk. Van olyan mantra, mint amikor Istennek a neveit énekelgetjük, ez a Hare, a Krisna és a Ráma: Haré Krisna Haré Krisna Krisna Krisna Haré Haré Haré ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré.
  
A legegyszerűbben ezt a mantrát úgy lehetne fordítani, hogy: Drága Uram, kérlek, foglalj le az odaadó szolgálatodban. Mi ezt a mantrázási folyamatot úgy hívjuk, hogy bhakti-jóga, az odaadásnak a jógafolyamata. Maga a jóga szó azt jelenti, hogy kapcsolódni. Tehát ez egyfajta lelki jóga, lelki összekapcsolódás Istennel. Namost nemcsak úgy kerülsz vele kapcsolatba, hogy kimondtad az Ő nevét, ezáltal rágondolsz, és így van egy önszuggesszió, hanem azért különleges Krisnának a neve, mert potenciával van feltöltve, benne van az Ő energiája. Gyakorlatilag, talán a legezoterikusabban megfogalmazva, egyfajta közös rezgésszintre kerülünk vele a mantra által. Ennek nagyon jó hatása van az életünkre, mind fizikailag, mind lelkileg. Megnyugtatja és fegyelmezi az elmét. Sokkal egyszerűbb, hétköznapibb dolgokkal megelégszünk. Tehát nincs a boldogság-szomorúságnak ez a nagyon erős amplitúdója, hanem egy ilyen kiegyenlítettebb belső békesség van. Ez igazándiból benne a fontos, hogy ebben el tudunk mélyülni, és megtaláljuk magunkat.

mantra jóga japa

–   Hogyan határozzátok meg, hogy milyen életútra léptek, illetve hogy mi az életcélotok? Csináltok karmaállítást? Hova szeretnétek eljutni az önismeret, az önfejlődés által? A teljes megvilágosodás a cél?

Ez a karmaállítás szó, ez nagyon érdekes. Pont ilyet nem csinálunk, de a karmánk eredménye, hogy itt és most megszületünk. Nekünk az a célunk, hogy megértsük, hogy mi nem vagyunk azonosak a testünkkel, hanem lelkek vagyunk, és szeretnénk visszamenni a lelki világba. Akik nagyon mélyen gyakorolják a Krisna-tudatot, nekik az a céljuk, hogy már ne kelljen újra megszületni az anyagi világban. Vagyis letegyük a karmánkat.

–  Ez jó.
Igen, mert akármilyen szép egy gyermekszületés, nagyon sok szenvedéssel jár. Nem csak az anyukának. A gyerek is nagyon sok megpróbáltatáson megy keresztül. Emellett betegség és halál sújt minket, és ugye nemcsak minket, hanem a hozzátartozókat, barátokat is. Igazából annak ellenére, hogy van nagyon sok élvezet az anyagi világban, pusztulásra van ítélve, mivel ez anyagi energia, nem pedig lelki energia, nem Krisnának a valódi természete. Tudod, vannak olyan házak vagy városok, amiket magára hagytak, és a természet elkezdte szétkapni, az anyagi energiának ez a természete, hogyha nincs benne a lélek, akkor nincs benne erő. Ugyanúgy a tudatunk jelzi a lélek jelenlétét a testben, tehát ha nincs bennünk lélek, eltávozott a lélek, akkor ugye a test halott. Mi azt szeretnénk elérni, hogy ne kelljen újra megszületni. A karmaállítás azt feltételezi, hogy nekem meg kell találnom a karmámat – gondolom a családállítás szóból ered ez a fogalom – de az életed maga a karmád.

 – Az utadat?
Igen. De ugyanígy a horoszkóp is ilyen, ami a születésünk pillanatára van felállítva.
Tehát a karmában minden korábbi akadályunk és képességünk benne van. Már a 0. percünkben megvan ez a képlet, azaz előző életeinkből jön. A karmánk a korábbi életeinkben tett és meg nem tett dolgoknak az összessége. A gondolati minőségünknek, a teljes egésznek az összessége. És Krisna-hívőként jónak tartjuk azt, hogy találd meg, mi az, ami megy neked, mint hivatás, ami ugye a karmád szerint van. Ezért is foglalkozunk az asztrológiával, hogy lásd, mik az akadályaid, mik a nehézségeid, hogyan tudod kikerülni őket, mik az erősségeid, hogyan tudod magadat még jobban felhozni, hogy egy jó életet élj. Viszont a célunk nem az, hogy beteljesítsük a karmát, a karma azt jelenti, hogy ok és okozat, tehát a hatás és visszahatásnak a törvénye. A célunk az, hogy ne termeljünk magunknak több karmát, mert a karma ide fog minket kötni az anyagi világba!

–  És szeretnétek menekülni az anyagi világ szenvedésétől? 
Hát nem, nem mondanám, hogy menekülni akarnánk. Hanem szeretnénk visszamenni Isten lakhelyére, a transzcendens világba, mert az az eredeti helyzetünk. Igazából mi azt mondjuk, hogy az embernek az eredeti helyzete a lelki világ, ahol Krisnával örök boldogságban élünk. A védikus írások részletesen írnak arról, hogy ott minden szó egy ének, és minden lépés egy tánc. Ott minden harmóniában áll. Ha vissza szeretnénk menni oda, akkor emberhez méltóan kell élnünk itt.

Interjú hosszabban: www.bolygoillat.hu