Diós Éva Kornhoffer Tündével, a Jógarádzsa Kiválósági Díj egyik jelöltjével készített interjút.
Kornhoffer Tünde nőijóga-oktató, a himalájai jógatradíció képviselőjeként lett a magyar jógaokatók elismerésére elsőként alapított Jógarádzsa Kiválósági Díj egyik jelöltje. A jógás társadalomnak 2015. november 11-étől 2016. január 31-ig volt lehetősége jógaoktatót ajánlania az évente átadásra kerülő Díjra. A díjazás következő lépéseként 2016. május 4-ig lehet szavazni arra az öt jelöltre, akiket az ajánlást elfogadott jógaoktatók közül választott ki a szakmai bizottság. Ha rendszeres jógázóként még nem tetted le voksodat a Jógarádzsa Díj valamelyik jelöltje mellett, akkor ezt itt pótolhatod, ahol egyidejűleg megismerkedsz valamennyi jelölttel. Szavazatoddal hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a kiváló szakmai hátterű jógaoktatók egyike 1000 eurós támogatásban részesüljön. Kornhoffer Tündével a jelöltségről, annak súlyáról, és a jógaoktatóságról beszélgettünk, miközben valahogy az ételek, a zene és a szeretet is szóba került.
JP: Az öt jelölt közül Te képviseled a női jóga irányzatát. Mi volt az első reakciód, mikor megtudtad, hogy a Díj egyik jelöltje lettél?
KT: A jelölésem láttán nagyon meglepődtem, meghatódtam, aztán megijedtem. Miért pont én, annyi kiváló oktató közül? De a jelöléssel még magasabbra tették a mércét a tanítványaim, mert ezzel tovább mélyült a gyakorlásom. Nagyon szépen köszönöm nekik a lelkesedést, a jelölést, az érdeklődést (mindig kérdezik, hogy mikor lesz már eredményhirdetés), a teltházas workshopokat és órákat – amikor alig van hely a kezeket kinyújtani –, mert ők, az ő rendületlen kitartásuk tart engem mozgásban.
JP: Hogy éled meg azt, hogy szavaznak rád, s a végén majd valamilyen eredmény születik?
KT: A jelölés felhívta a figyelmemet a megfelelni vágyásra, a versengési vágyamra. Közhelynek hangzik, de tényleg győztesnek érzem magam amiatt, hogy találkozhattam legmélyebb mozgató erőimmel, és saját magammal a jelölés kapcsán. Az, hogy szavazatokat kapok egyszerre tölt el elégedettséggel, hiszen “hát akkor csak jó amit csinálok”, de egyben kétséggel is, mivel “elég jónak kell lennem”. Bárhogyan lesz is, ünneplőbe öltözve leszek jelen benne, mert a fejlődésemet segíti. Ahogyan a fejlődés támogatására született a Jógarádzsa díj.
JP: Miért kezdtél el jógát tanítani ?
KT: A jóga tanítása magától adódott, minden ebbe az irányba terelt. Soha ilyen könnyedén nem tudtam ráállni egy hívásra/küldésre sem. Természetes készségeim és adottságaim lehetővé teszik a könnyed és emészthető tanítást.
JP: Mi adta a végső lökést ahhoz, hogy főállásban foglalkozz jógával?
KT: Ezt is a sorsra bíztam. A hivatalban, ahol dolgoztam, éppen létszámleépítés volt. Megemlítettem, hogy nem esnék kétségbe, ha engem építenének le. Persze nagyon kétségbe estem, mikor végül engem is elküldtek. Aggódtam, hogy hogyan fogunk négy gyermeket nevelni egy fizetésből. De hamar kiderült, hogy nincs miért aggódni. Mindig megteremtődik az, amire szükség van.
JP: Miben látod a jógaoktatás nehézségét itthon?
KT: Talán a jógaoktatók képzésében, mivel nincs Magyarországon egy hivatalosan kikövetelhető minőség. Bárki taníthat, sőt kinevezheti magát oktatóképzőnek. Emiatt sok tanítványhoz nem az a minőség jut el, ami a valódi jógát jellemzi. Nagyon fontosnak tartom a Magyar Jógaszövetségnek a jógaoktatás színvonala javítására tett erőfeszítéseit, és a saját képzéseimet is megfeleltetem az minőségi követelményeiknek. Ezt alapnak, jól átgondolt minimumnak tartom a jógaoktatásban.
JP: Mi az ami még a minőségi jógaoktatás ellen dolgozik?
KT: Gond lehet az is, hogy divat jógázni. Emiatt sok oktató a tanítványainak akar megfelelni, a szórakoztatásukról kíván gondoskodni vagy hamar a kezükbe adni valami látványos technikát. Szerintem ászanákat tanítani az alapok, vagyis jámák és nijámák nélkül felelőtlenség.
JP: Számodra mi a legnagyobb kihívás a jógaoktatásban?
KT: A tanítványok sokfélesége, kezdő és haladó egy csoportban, menstruáló és ovuláló (bár erre már működnek a módszerek), a nagyon fiatal és az idős. Mindegyikük mást igényel, én pedig törekszem arra, hogy mindenki azt kaphassa, aminek a befogadására készen áll. Nagyon szeretek oktatókat tanítani, akikkel lehet óráról órára tovább haladni, mert gyakorolnak otthon, elhivatottan végzik a házi feladatokat, és egyre magasabb minőséget lehet átadni számukra. Inspirál a végtelen tudásszomjuk és lelkesedésük, s az is, hogy a jóga nyelvén, szanszkritul lehet velük tanulni. Úgy tapasztalom, hogy az Isten nyelve, vagyis a szanszkrit nyelv tudatállapotot nyit meg, kevés szó elég, mélyülnek a csendek és a saját megértések.
JP: Szerinted mi az, amit egy jógaoktatónak feltétlen át kell adnia a jógásainak?
KT: Alázatot és Isten szeretetét, az erkölcsi morálokat és azt, hogy hatalmas erőnket csak a teremtésre érdemes használni, nem a hatalom gyakorlására. Ez az alapja annak, hogy elfogadhassák az isteni (szakrális) minőségeiket és lehetőségeiket testi-lelki-szellemi szinten egyaránt. Vagyis visszatalálhassanak a szakrális rendbe.
JP: Tapasztalatod szerint mire kell leginkább odafigyelnie egy oktatónak?
KT: A már említett sokféleségre és a tanítvány belső lehetőségeire, ami különbözhet a külső lehetőségektől. Az ahimszára, amit erőszakmentességnek fordítanak leginkább, de annál jóval összetettebb.
JP: Milyen lenne az életed a jóga nélkül?
KT: Mint a tánc zene nélkül.
JP: Mi volt a legmeghatóbb élményed jógaoktatóként?
KT: Amikor érzem a méhből-méhbe áramló szeretetet. Amikor óra közben rám nézett tegnapelőtt egy tanítványom, könnyes szemmel, és nem tudtuk elengedni egymás tekintetét, aztán hosszan ölelkeztünk, és azt suttogta: most engedtem el a cisztámat. Éreztem… Vele együtt sírtam.
JP: Mi az, amit legjobban szeretsz az oktatásban? Mi inspirál?
KT: A végtelen tudásvágy, a mosolyok, a könnyek, az ölelkezések, a végtelen szeretet. Minél többet adok, annál többet kapok. Nem lehet betelni vele. Nagyon áldott és szerencsés vagyok, hogy ennyi nagyszerű tanítvány tud velem haladni a tanulásban. Külön köszönöm az Anaya női és gyermekoktató-, és a nőijóga-terapeuta képzésre járó hallgatóknak azt a hihetetlen tudásvágyat, amivel mindig megajándékoznak. Köszönöm azt, hogy az első vizsgán kiválóan teljesített tizenkét tanítványból tizenegy levizsgázott, és azóta is tanít, szolgál. Küldetésünk van. Nagyon magas a követelményrendszerem, mert nagy a felelősség és az ezzel együtt járó lehetőség a Fény továbbadására. Ők pedig annyi elfoglaltság közepette tanulnak, és nem hagyják abba, kérdeznek, gyakorolnak szorgalmasan. A már végzettekkel is haladunk tovább a mesterképzésen. Ennél nagyobb öröm nem érheti a tanítót.
Az óráimra és workshopokra, elvonulásokra járóknál pedig nagyon felemelő a tanítványok változásait látni: idővel képesek kapcsolatot átalakítani, vagy munkahelyet váltani, amikor megértik saját felelősségüket az egészségükért, és Földünk, világunk egész(ség)éért.
JP: Lényeges kiválasztási szempont volt az ajánlott jógaoktatóknál a jáma-nijáma elvek követése. Te melyiket tartod a legfontosabbnak? Hogy érdemes ezt az életünkbe bevezetni?
KT: Valahogy elakadtam az ahimszá elvénél nyolc éve, és csak ezt gyakorlom tudatosan. Ettől pedig valahogy megnyílt a többi jáma és nijáma is. Nem is értem. Hiszen sokszor csak szándékomban áll nem ártani. Ügyetlenkedek eleget. Minden este végig gondolom, hol ártottam magamnak. Tanulságos gyakorlat, viparita paramarsa a neve.
JP: Az ahimszá elvének követéséhez tartozik a vegetáriánus étkezés folytatása. Hogy kezdél bele, és hogyan fogadtattad el a környezeteddel?
KT: Egyszer csak nagy belső ellenállást kezdtem érezni a hússal szemben. Az életem fenntartásához amúgy kisebb energiabefektetésű táplálék is elég, illetve nem bírom elviselni más lények szenvedését. A most kilencvenhat éves nagymamám meg volt győződve, hogy azért nem eszünk húst, mert nincs pénzünk rá, így többször is hozott pár kilót nekünk. Amikor évente egyszer náthás vagyok, akkor pedig azt kántálja, hogy ez azért van, mert nem eszem rendesen. De megértem őt, a háborúban az életben maradáshoz kellett a hús. Mikor böjtöltem, kénytelen voltam megtéveszteni őt tányér és kanálcsörgéssel, hogy ne aggódjon annyira. Neki a böjt éhezés, nekem lelkigyakorlat. Más nyelven beszélünk, s ezt tiszteletben tartom. A lányom és férjem is vegetáriánus lett. Nem noszogattam őket soha, saját döntésük volt.
JP: Van kedvenc „vegakajád”?
KT: Nagyon szeretem a dhált, a sűrű leveseket, a sütőtököt, céklát. A krisnás konyhát!
JP: Mi motivál arra, hogy ellenszolgáltatás nélkül megoszd a tudásod?
KT: Amit ajándékba kaptam, ajándékba adom. Más kérdés, hogy az energiacserére szükség van, az áramlás része vagyok magam is. Örömmel nézem az áramlást, amit kapok, és adom tovább.
JP: Számodra mi volt a legfontosabb, amit a jóga által megtanultál?
KT: Hogy Isten bennem él, és csak rajtam/rajtunk keresztül tud cselekedni. Hogy mindennek értelme van, jól felépített, könnyen átlátható világba születtünk. Hogy jóval egyszerűbb a világ, mint gondoltam. Tényleg a szeretet a legfontosabb.
JP: Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok a Díj elnyeréséhez! Tündéről mint a Jógarádzsa Díj egyik jelöltjéről ide kattintva tudhattok meg többet.
Kérdezett: Diós Éva
