Haladó jóga- és életmódtanfolyam (10 alkalmas)
A haladó jógatanfolyam mind elméleti, mind gyakorlati felépítését és tematikáját tekintve a kezdő tanfolyam folytatása. Azoknak ajánlott, akik azon már részt vettek. A képzés során elmélyítjük az elméleti tudásunkat a kötőerők és a karma területén, illetve alaposabb betekintést nyerünk a jógikus életvezetés rejtelmeibe.
30000 Ft
Elérhető

A BHF (A Jóga Főiskolája) jógatanára, vaisnava jógamester, jógaoktató.
A Haladó tanfolyam tananyaga:
- Fókuszterület: az energetikai test megismerése és fejlesztése.
- Elméletek: energetikai test, bandhák, karma és reinkarnáció, Isten és a lélek kapcsolata, jama és nijama elvek, jógikus napirend és tisztálkodás, mentális szintű táplálkozás.
- Bemelegítés: a kezdőn elsajátított bemelegítések ismétlése és ezek mellett dinamikus ászanákkal és a napüdvözlettel történő átmozgatás.
- Ászanák: 30 haladó ászana (és variánsaik) tanulása és a kezdő képzésen tanult ászanák.
- A gyakorlatoktól első látásra nem kell megijedni, mert mindegyiknek van könnyített (vagy helyettesítő) verziója is, amelyeket a kurzus során megtanulunk, így minden résztvevő a saját képességeihez igazodva meg tudja majd csinálni ezeket.
- Gyakorlatsorok: a haladó szintű Vrindávana-Gangótri Jóga gyakorlatsorok megismerése. Haladó teljes gyakorlatsor, haladó rövidített gyakorlatsor.
- Pránájáma: nádi-sódhana 4:4:8-as verziója, múla-, uddíjána-, dzsálandhara- és mahá-bandha, uddzsájí és bhramarí pránájáma.
- Relaxáció: tópartos és felsőlelkes vizualizáció, mély relaxáció.
- Meditáció: energia figyelése, tudat elcsendesítése, mantra-meditáció (om, óm namó bhagavaté vászudévája és mahá-mantra).
A haladó jógatanfolyam mind elméleti, mind gyakorlati felépítését és tematikáját tekintve a kezdő tanfolyam folytatása. Azoknak ajánlott, akik azon már részt vettek. A képzés során elmélyítjük az elméleti tudásunkat a kötőerők és a karma területén, illetve alaposabb betekintést nyerünk a jógikus életvezetés rejtelmeibe.
Az ászanák és a pránájámák terén újabb gyakorlatokat tanulunk meg, és folyamatosan ismételjük a korábban megtanultakat is. Azon túl, hogy a meglévő gyakorlásunkat elmélyíthetjük, a tanfolyam remek lehetőséget ad arra is, hogy a jóga segítségével még eredményesebben fenntarthassuk testi és mentális egészségünket.
A kezdő tanfolyamon megismert gyakorlatsort bővítjük, valamint a megértést a gyakorlatsorok vázlatain túl jól kidolgozott jegyzetanyag támogatja meg.
A tanfolyamok legfőbb előnyei:
- A két szint (kezdő, haladó) együtt 2 x 10 alkalom (alkalmanként 120 perc), az ismeretanyag szerteágazó, így minden területre jut elegendő idő.
- A tananyag teljes egésze személyesen, kontakt formában kerül átadásra, így remek lehetőséget biztosít a közös gyakorlásra.
- Minden foglalkozáshoz tartozik jegyzet és vázlat, így minden követhető, érthető és könnyen tanulható.
- Lépésről-lépésre vezeti a tanulót a képzés.
- Kifejezetten gyakorlatorientált, és az oktatói jelenléten keresztül figyelembe veszi a résztvevő képességeit.
- Rendszeresen indulnak a tanfolyamok, több helyszínen is, a Vrindávana-Gangórti Jógarendszer jógaközpontjaiban.
- Minden jógaterem remekül felszerelt jóga eszközökkel, továbbá tiszták, tágasak, napfényesek és minden egyéb szükséges infrakstukurával rendelkeznek.
Az oktatás különleges módszere:
- Minden szint (tanfolyam) 10 alkalomra van felosztva. Minden hétre jut egy alkalom. A hallgatónak mindössze annyi dolga van, hogy hétről-hétre, alkalomról-alkalomra jöjjön a tanfolyamra és párszor otthon is gyakoroljon.
- Más tanfolyamokkal szemben nagy előny, hogy a résztvevőre nincs rázúdítva az összetömörített anyag, nincs kikényszerítve az azonnali megvalósítás és a feszített tempóban történő gyakorlás. A tananyag kiegyenlítve és szisztematikusan van elosztva. Az óravázlatok remek vezetőként, a jegyzetek pedig precíz segítőként vannak jelen.
- A tanfolyami kontakt órák mellett kiemelt szerepet kapnak a gyakorlatsorok, amelyeket vázlatként megkapnak a hallgatók, és két alkalom között otthon gyakorolhatnak. Ezen gyakorlások megadják a résztvevő testi, mentális és lelki fejlődését.
Egy alkalom felépítése:
- A tanfolyamok struktúrája: 2 szint (tanfolyam) → szintenként 10 alkalom → alkalmanként 7 terület elsajátítása (és a hozzájuk tartozó jegyzet biztosítása).
- A hét terület: 1. elmélet, 2. ráhangolódás és meditáció, 3. bemelegítés, 4. ászanák tanulása és gyakorlása, 5. pránájáma, 6. relaxáció és 7. mantra-meditáció.
A tanfolyam költsége: 30.000 Ft (Ebben az árban benne van a jegyzet és a gyakorlatsorok vázlatai is.)
A részvétel feltétele:
- A nyilatkozat (hogy a résztvevő saját felelősségére vesz részt a képzésen) és az Általános Szerződési Feltételek elfogadása.
- Az ellenjavallatok meg nem léte. A kizáró egészségügyi állapotokat összegző leírás ide kattintva érhető el: Ellenjavallatok.
- Előzetes jelentkezés és a részvételi díj befizetése.
Oktató: Salamon Alex vaisnava jógamester, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola gyakorlati jógatanára.
A tanfolyam időpontja: 2023.12.14 - 2024.02.29-ig, csütörtökönként 18:15-20:15-ig. December 21-én és 28-án nem lesz foglalkozás.
Helyszín: Bhaktivedanta Jógastúdió Blaha a BHF (A Jóga Főiskolája) jógastúdiója
Telefon: +36302162883
E-mail: tanfolyamok@bhf.hu
Részletek
Nap 1: 2023-12-14
Nap 2: 2024-01-04
Nap 3: 2024-01-11
Nap 4: 2024-01-18
Nap 5: 2024-01-25
Nap 6: 2024-02-01
Nap 7: 2024-02-08
Nap 8: 2024-02-15
Nap 9: 2024-02-22
Nap 10: 2024-02-29
Kezdés: 18:15 CET
Befejezés: 20:15 CET
Helyszín: Bhaktivedanta Jógastúdió Blaha, Cím: 1085 Budapest, József krt. 8. 4. em. 4. (11-es kapucsengő)
Telefonszám: +36302162883
Email cím: tanfolyamok@bhf.hu