Tiszta lappal – Lélekmelengető

2020. 12. 27. | Az én jógám, Filozófia

Szerző: Mezei Katalin
 

Karácsony második napja van, közeleg az év vége, amikor mindenki átgondolja, mi az, ami sikerült idén, mi az, ami nem. 2020-tól többet vártunk mindannyian, ebben biztos vagyok, mégsem mondanám, hogy teljesen hiábavaló az a sok erőfeszítés, amit beletettünk. Az idő megállíthatatlanul eltelt, vissza nem hozható, mégis most talán ez az, ami megnyugtató.

Aki tett lépéseket, bármilyen kicsinek érezte is azokat, arra változás vár az eljövendő esztendőben, mert ez a természet törvénye. Azonban azok sem maradhatnak ugyanott és ugyanúgy, akik semmit sem tettek, hogy közelebb kerüljenek a fényhez. Sok mindenre vágyakozunk, még több dolgot nem értünk, ami körülvesz bennünket, de mennünk kell előre, mert az élet nem áll meg, mindig mozgásban van. Az számít, hogy mi vezérel bennünket, hogy ki az, aki valójában irányít. Ki lakik a szívünkben.

Mit tanultunk abból, hogy 2020 parkoló pályára helyezett bennünket? Hogyan használtuk ki a rengeteg ’’felszabadult” percet? Képesek voltunk egyetlen egy pillanatot sem elvesztegetni? Naná, hogy nem. Egészen biztos, hogy mind meredtünk némán magunk elé, hogy mondtunk olyat, amit megbántunk, hogy többet aludtunk vagy ettünk, hogy elpereceltünk egy-egy böjtnél vagy fogadalomnál, mert emberek vagyunk. Esetlenek, tökéletlenek, csalásra hajlamosak és feledékenyek, akik hibáznak, de aztán (remélhetőleg) tanulnak belőle.

Vannak, akik félreértenek vagy félreismernek minket, mert csak azt látják belőlünk, ahol ők tartanak. 2020-ban meg kellett tanulni elengedni sok anyagi dolgot és rossz társaságot, ami eleinte picit fájt, de aztán a lelki tisztaság egy újabb szintjére vitt minket. Mondom ezt úgy, hogy idén sikerült az eddig megjelent összes könyvemet ’’törölnöm” a virtuális polcokról. Na, nem volt sok, de mielőtt 2013-ban megjelent az első, úgy éreztem, hogy semmit sem tettem még le arra a bizonyos asztalra, és ez nagyon bántott. Azzal azonosítottam magam, amit megszereztem, amit elértem – vagyis semmi és senki voltam. Aztán meg azt hittem, hogy végre lettem valaki, csak mert a nevem rákerült az elmém szüleményeire. Ilyen ez az anyagi világ, ilyen nagy az illúzió hatalma. Kőkemény lecke várt rám 2020-ban, mert eljött a nap, amikor felébredtem, amikor rájöttem, hogy még nem írtam le egyetlen fontos sort sem. Ezért nem hagytam időt az elmének, villámgyorsan léptem, mielőtt meggyőzhetett volna, hogy: ,,de csak azt az egyet tartsd meg” vagy ,,ne töröld ki mindet, hagyj nyomot”.

Mindenkinek más a szíve vágya, máshoz értünk, más a sorsunk. Nekem a tiszta lap a kedvencem, ilyenkor mindig újjászületek. Mostantól azt írom csak le, amit Isten diktál nekem, amit súg, amin végigvezet. Hiszen eszköz vagyok csupán, egy a sok kis csatorna közül, amit Ő használ, hogy eljusson az emberekhez.

Kívánom mindenkinek, hogy engedjen el valamit, ami anyagi, mégis oly’ becsesnek hitte, hogy legyen hely a szívében Istennek!

Hare Krisna!

Áldott év végét kívánok!

szolgátok,
Varga Kata