Uddzsájí pránájáma – ég veled tunyaság, ég veled szétszórtság!

2022. 09. 28. | Életmód, Pránajáma

Szerző: Jógapont
 

Ahogy elmúlnak a forró nyári napok és beköszönt az ősz, azzal két dolog valószínűleg a te életmódodban is megváltozik.
Az egyik dolog, hogy a nyári kalandokból és pörgésből egyszercsak azon kapod magad, hogy az esőcseppek kopogását hallgatod egy puha plédbe bugyolálódva a kanapén, kezedben egy bögre meleg teával. Aminek persze megvan a maga hangulata, ez így oké is, de amikor más dolgod lenne, akkor sincs annyira kedved megmozdulni, és könnyen nyakadra ül a tunyaság.
A másik dolog pedig, hogy a nyári szétszórtság után újra középpontba kerül az iskola, a tanulás, de ugyanúgy a munkában is sokkal inkább szükség lesz a fókuszáltságra, mint a kicsit lazább nyár során. Le kell csendesíteni az elmét, hogy újra tudj rendesen figyelni, és ez nem mindig könnyű.
Ismerős érzések?

Ha igen, akkor talán hasznodra lehet ez a szuper jógalégzés, amelynek gyakorlásával legyőzheted a tunyaságot, illetve remekül segíti az összeszedettség, a fókuszáltság állapotát, a befelé figyelést. Jól hangzik, nem?
Ha esetleg nem teljesen tiszta, hogy mi is az a pránájáma, akkor a következő néhány sor talán majd inspirál, hogy jobban megismerd, kipróbáld vagy épp rendszeresen gyakorold.
Lejjebb pedig megtalálod a videót, ami bemutatja a fent említett jógalégzést, egész pontosan a győzedelmes légzést, vagyis az uddzsájí-pránájámát (ujjāyī-prāṇāyāma).

A pránájáma

A prána az anyagi világban létező anyagi energia (életerő, életlevegő), amely működésben tartja a teremtett világot, beleértve a testedet és a tudatodat is.
A pránájáma a prána szabályozását jelenti. Tágabb értelembe véve a helyes táplálkozás, a Napon és a szabadban való tartózkodás, a kiegyensúlyozott légzés, az ászanázás, a meditáció és az egészséges életvitel mind a pránájáma kategóriájába tartozik.

De a test energia szabályozása leghatékonyabban a légzésen keresztül történik, így a jógában pránájáma gyakorlatok alatt elsődlegesen a légzőgyakorlatok értendők: amikor a légzés által felhalmozod az életerőt és annak áramlását irányítod a szervezetben.

A jógalégzések gyakorlása felülírja a helytelen légzési szokásaid, kialakítva az élettanilag helyes gázcseréd. Megkönnyíti az ászanák helyes kivitelezését. Fenntartja az önálló izomzattal nem rendelkező belső szerveid (máj, hasnyálmirigy, lép, vesék) keringését, anyagcseréjét. Megfelelő kivitelezésükkel javíthatod a gyomor és a belek működését. Kifejlődik benned a légzésfolyamat tudatosításához szükséges érzékenység, a mellkas izmaid megerősödnek, a tüdőd vitálkapacitása növekszik.

 

A légzésről tovább mesél, és azt bemutatja a videóban, Medvegy Gergely, aki vaisnava teológia diplomáját 2011-ben, míg vaisnava jógamester diplomáját 2012-ben szerezte a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán, és nem csak a Főiskola oktatója, hanem a SelfnessYoga alapítója is. Képzéseit megtalálod a honlapján, IDE kattintva. 

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok