Útikalauz vegáknak az e-számokhoz

2014. 06. 20. | Vegetáriánus

Szerző: Tóth Roland
 

Az állati eredetű élelmiszer-adalékanyagok útvesztője I.

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki vegetáriánus életmódra áttérve szembetalálkozott azzal a problémával, hogy élelmiszereink  –  sok esetben még a legkevésbé feldolgozott ételalapanyagaink is  –  állati eredetű adalékanyagokat tartalmaznak. Mire gondolok? Tetvekre, sertés és marha porcogóra és csontra, madártollra, stb.     
 
A mai napig élénken él emlékeim között, amint egyik londoni munkaadóm vásárolni küld és kiköti, hogy csak olyan élelmiszert vehetek, amin szerepel a vegetáriánus logó, vagyis, rá van írva, hogy „suitable for vegeterians”. A britek health and safety-s “mindent szabályozzunk” mentalitásának, már-már kukacoskodásnak tudtam be, hogy az angolok még a legutolsó natúrjoghurt  csomagolására is ráírják a „gyengébbek kedvéért”, hogy mit rakjanak a kosarukba, ha nem kívánnak állati maradványokba botlani. Akkor még nem tudtam, hogy a történet nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt gondoltam. Az állati eredetű élelmiszer-adalékanyagok használata széles körben alkalmazott élelmiszeripari eljárás is számos csapdát rejt magában, amire a jógikus életmód követőinek vagy más okból magukat vegetáriánusnak, illetve vegánnak vallók jobb, ha odafigyelnek. És akkor még nem is említettem az allergiát okozó, a mérgező és a genetikailag módosított  E-számok problémakörét.  Érdemes lehet tehát bevásárló listánk mellé egy másik, E-számos listát is készíteni.

Az élelmiszer-adalékokat előállíthatják kémiai úton, de használhatnak hozzá természetes eredetű növényi és állati „alapanyagokat” is. Ennek a cikknek elsődleges célja, hogy az állati eredetű összetevőket számba véve segítse a vegetáriánusok és vegánok eligazodását az élelmiszeripar mindennapos útvesztőiben.   
 

Az EU adalékanyagok azonosító-rendszere

 
Az E-számok az Európai Unióban engedélyezett élelmiszer-adalékanyagok rövid jelölései. Az E-számok kifejezésben szereplő nagy kezdőbetű arra utal, hogy olyan adalékanyagról van szó, amit az Európai Unióban engedélyeztek. Az adalékanyagokat a számintervallumok szerint csoportosítják: 100-181 színezékek, 200-297 tartósítószerek, 300-386 antioxidánsok és savanyúságot szabályozó anyagok, 400-495 sűrítőanyagok, stabilizátorok, és emulgeálószerek, 500-585 savanyúságot szabályozó és csomósodást gátló anyagok, 600-671 ízfokozók, 700-772 antibiotikumok, 900-999 egyéb, 1000-1520 kiegészítő anyagok. Az E-számok teljes listáját ide kattintva tekinthetitek meg.
 

Először azokat a vegetáriánus és vegán táplálkozás szempontjából kerülendő adalékanyagokat mutatjuk be, melyek kizárólag állati eredetűek. Az “A”csoportban találják azokat az anyagokat, amiknek előállítása állatok megölésével jár, míg a “B” csoportba tartozó adalékanyagok elkészítéséhez nem mészárolnak le élőlényeket. A felsorolásban az anyagok e-számát, megnevezését, funkcióját, a leírásokban pedig előállíítási módját és felhasználási területeit találhatják.

I. KIZÁRÓLAG ÁLLATI  EREDETŰ ADALÉKANYAGOK
 
A) Állatok megölésével előállított adalákanyagok

  • E120 – Kármin (Színezék)

 

A kárminfesték az egyik legjobb minőségű természetes eredetű vörös festékanyag, amit a Közép- és Dél-Amerikában őshonos fügekaktuszon élősködő bíbortetű (Coccus cacti) nőstényeinek porításából állítanak elő. Ami a számokat illeti, 70 000 rovar teteméből lehet kb. 450 grammnyi piros színezőanyagot kinyerni. A kármint már az aztékok is használták élelmiszerek és textíliák színezésére, ma pedig nemcsak az élelmiszer- és textilipar, de a gyógyszer- és kozmetikai ipar (rúzsok, arcpirosítók színét adja) is előszeretettel alkalmazza adalékanyagként. A kármin fontos pigment a festészet számára is.

Élelmiszeripari adalékanyag:
nagyon sok élelmiszer szép piros színét a hozzáadott E120 adja. Csak néhány példa arra, mely termékek vásárlásánál érdemes odafigyelni a kármin jelenlétére az összetevők sorában: gyümölcskészítmények (lekvárok, dzsemek, gyümölcslevek), édességek (sütemények, cukorkák, nyalókák) tartalmazhatják az adalékanyagot. De megtalálni joghurtokban, fagylaltokban és üdítőitalokban is. 

A kármint helyettesíteni lehet például
répa- vagy céklalével, illetve az alkanet (ebnyelvűfű) gyökér nevű növénnyel is.

Egészségre gyakorolt hatása:
A kármin az arra érzékenyeknél allergiát válthat ki.

  • E441 – Zselatin (Emulgeálószer, zselésítő anyag)

A zselatin a legelterjedtebb zselésítő anyag, az élelmiszer- és gyógyszeripar is széles körben alkalmazza. Vágóhídi állatok – sertés és marha – csontjából és kötőszöveteiből kivont kollagén hidrolízisével állítják elő.

Élelmiszeripari adalékanyagként l
eggyakrabban fagylaltokban, cukrászsüteményekben, lekvárokban, joghurtokban, krémsajtokban és margarinokban találkozhatunk vele. A gumicukor sem más, mint ízesített zselatin. Diétás élelmiszerekben zsírok helyettesítésére szolgál. A gyógyszeripar gyógyszerkapszulák bevonataként alkalmazza, mert a készítmény így könnyebben lenyelhetővé válik.
Jó hír, hogy léteznek növényi alternatívák a zselatin helyettesítésére: a karragént (E407) és az agaragart (E406) tengeri vörösmoszatfajokból, az alginátot barnamoszatfajokból, a guargumit (E412) a guarbab nevű növény magjából, a pektint (E440) pedig leggyakrabban húsos gyümölcsök (alma, körte) és gyökerek (sárgarépa) sejtfalából állítják elő.
Sütni szerető háziasszonyoknak és uraknak sem kell szomorkodniuk, az üzletekben kapni növényi eredetű zselésítőket is. Olcsónak számít például a Stabark növényi zselésítő por. Válaszd az átlátszó változatot, nehogy véletlenül kárminba fuss bele! Azok pedig, akik továbbra sem szeretnének lemondani a gumicukorról, bioboltokban vásárolhatnak vegetáriánusok számára gyártott finomságot borsosabb áron (Sonnentor Bio 800 Ft/100g), vagy maguk is elkészíthetik olcsóbb és egészségesebb házi változatát. A receptek megtekintéséhez kattints ide: recept 1, recept 2.

  • E542 – Csontfoszfát (Csomósodást gátló anyag, emulgeálószer, foszfortartalom növelő és kalciumforrás) A csontfoszfátot, mint a neve is mutatja, állatok – főleg szarvasmarha és sertés – összezúzott, darált csontjából állítanak elő. A kozmetikai ipar mellett – megtalálható például a fogkrémekben is – az élelmiszeripar is használja adalékanyagként. Szárított termékekben, továbbá különféle cukrokban fordul elő. Alternatíva: a megfelelő növényi táplálkozás elég vitamint biztosít a szervezetnek.
  • E904 – Selakk (Bevonószer/fényezőanyag)

A selakkot egy Dél-Ázsiából származó, Kerria lacca/Laccifer lacca nevű fákon élősködő pajzstetű (vagy lakktetű) nőstényeinek gyantaszerű váladékából nyerik ki. A 1 kg sellakot kb. 300 000 rovar teteméből lehet előállítani.
A sellak gyantákat, viaszt és színezőanyagokat tartalmaz. A műgyanták megjelenése előtt fontos ipari alapanyagként tartották számon, de még ma is széles körben alkalmazzák számos területen, például felületkezelő anyagként a faiparban, kézműiparban, építőiparban, adalékként az élelmiszer- és gyógyszeriparban is.Utóbbi két iparág bevonóanyagaként alkalmazza. A nyalóka kemény, fényes bevonatát is a selakktól nyeri.

Egészségre gyakorolt hatása:
A sellak arra érzékenyeknél allergiát okozhat.


  • E 910 és E920-921 – Ciszteinek (Lisztjavító/állagjavító/térfogatnövelő szer, fényesítőanyag)

A cisztein nevű aminosav a legtöbb magas fehérjetartalmú – állati és növényi eredetű – élelmiszerben előfordul. A legolcsóbb előállítására szolgáló alapanyagok a kreatinban gazdag szövetek: az emberi haj, de állati szőrök és tollak is használhatóak erre a célra. (Megjegyzem, 2001 óta szintetikus előállítása is megoldott.)
 
A ciszteint, főleg az L-ciszteint az élelmiszer és a gyógyszeripar is széles körben használja. Főként különféle ízek – pl. húsíz – előállítására használják, erősíti például a savanykás élelmiszerek ízét is. Élelmiszerekben fényesítőanyagként (E910 L-cisztein), pékárukban pedig állagjavítóként, térfogatnövelőként (E920 L-cisztein hidroklorid) alkalmazzák. A tésztákat rugalmasabbá és könnyen gyúrhatóvá teszi, a péksütemény pedig sokáig megtartja levegős állagát. Az E921 (L-cisztein hidroklorid monohidrát) szintén kiváló térfoganövelő szer.

Egészségre gyakorolt hatása:
vesekőképződést okozhat. Genetikailag módosított szervezetekből is előállíthatják.

B) Állati eredetű adalékanyagok, amelyek előállítása nem jár az állat megölésével (Vegánok kerüljék az alábbi adélékanyagokat!)  

  • E901 – Méhviasz (Fényezőanyag/Bevonóanyag)

A lép építőanyagát, a méhviaszt megtalálhatjuk a legkülönfélébb kozmetikai cikkekben, de az élelmiszeripar is használja például édességek és csokoládé, csokoládéval bevont kekszek és sütemények, továbbá különféle rágcsánivalók, táplálékkiegészítők, és rágógumik adalékanyagaként. Színezékek hordozóanyaga. Mivel gátolja a gyümölcsök nedvességvesztését a héjon keresztül, szokták gyümölcsök bevonóanyagaként is használni.

 

  • E913 – Lanolin (fényezőanyag)

A lanolint tisztított gyapjúzsírból állítják elő, pontosabban a birkák gyapjának olajos mirigyeiből vonják ki. Használja a kozmetikai- és a gyógyszeripar is: megtalálni bőr-, hajápoló és szépségápolási termékekben is.
A lanolin a rágógumik egyik alapanyaga.

Alternatíva:
Növényi olajokkal helyettesíthető.
 

Következő alkalommal a nem kizárólag állati eredetű adalékanyagokat vesszük sorra. Ezenkívül röviden említést teszünk az egészségre ártalmas (mérgező, allergiát okozó, genetikailag módosított) E- számokról is.
 

Írta: Hári Bea

Forrás:
http://www.oeti.hu/download/eszamlista.pdf
http://hu.wikipedia.org  szócikkei:
agaragar, alginát, cisztein, csontfosztfát, guargumi, kármin, karragén, lanolin, pektin, sellak, zselatin,  
http://tudatosvasarlo.hu/eszam/e-120-val-di-k-rmin
http://tudatosvasarlo.hu/eszam/e-920-l-cisztein
http://www.utajovobe.eu/hirek/elelmezes/793-allati-zselatin-helyett-konnyen-beszerezheto-a-novenyi
http://tudatosvasarlo.hu/eszam/e-901-m-hviasz
http://www.prevention.com/food/healthy-eating-tips/7-gross-things-your-food/1-shellac-your-candy
http://tudatosvasarlo.hu/cikk/allati-eredetu-elelmiszer-adalekanyagok
http://www.valodiallatbarat.hupont.hu/3/megdobbento-infok-azaz-mi-mibol-keszul

Képek forrása:
1. kép: http://herd.typepad.com/
2. kép:
http://thechelseascrolls.com/tag/michael-keaton/
3. kép:
http://strawberrysue.com/wp-content/uploads/2011/06/Florida-Strawberry-Ice-Cream.jpg
4. kép: http://www.morgantownwv.gov/wp-content/uploads/Cute-Pig.jpg
5. kép: http://www.turmixvilag.hu/wp-content/uploads/2013/05/gumicukor.jpg
6. kép: http://clownpepito.blogspot.hu/2014/03/spanyolviasz.html
7. kép: http://www.torange.us/photo/17/13/heart-lollipop-1359013111_27.jpg

9. kép:
http://timisoarabrandstour.ro/wp-content/themes/tmbrands/img/gallery/fornetti-3.jpg
10. kép: http://delina.hu/userfiles/_others/szepseg/20.jpg
11. kép: http://www.herbalips.com/wp-content/uploads/2014/01/Beeswax-Ingredient.jpg
12. kép: http://nellsdish.files.wordpress.com/2010/07/img_94921.jpg
13. kép: http://www.todayifoundout.com/wp-content/uploads/2013/03/gum.jpg
reklámkép: http://fitandbusy.wordpress.com/page/3/