Idén szeptember végén ünnepeltük Srí Krisna hitvesének, Srímatí Rádháránínak a megjelenési napját. Ez alkalomból közöljük Acyutanda Dásza cikkét a hindu “istennőkről”
Azon a szép emlékű és reményteli nyári estén egy elfeledett kisváros eldugott kis mozijába igyekeztünk az édesanyám által választott filmre. Tipikus kisfiúként hosszan duzzogtam, mert a film címe nem sok jóval kecsegtetett. Akkor még az indiános-lovagos-budspenceres filmek szentháromságában éltem. A cím pedig egy kosztümös-romantikus filmet sejtetett, és egy szépséges királyi pár kapcsolatáról szólt. Már javában forgott a filmtekercs, mikor egy idő után kikerekedett szemekkel kezdtem figyelni minden pillanatot. Valahol a szívem tájékán fura rezdüléseket és melegséget tapasztaltam. Most már tudom, hogy hosszú percekig én is részesültem a varázslatos szeretetből, szépségből és önzetlen odaadásból, ami a pár kapcsolatát átitatta. Mindez egy távoli és szívszorítóan szép és tiszta világ lenyomatát égette belém – vagy, ahogy később megtudtam: emlékét ébresztette föl bennem. Ezután a film után mindig különös tisztelettel és rajongással viseltettem a hasonló párok és kapcsolatok iránt. Később, ha egy sugárzóan szép és harmonikus pár közelébe kerültem, elakadt a szavam és szinte teljesen ledermedtem a jelenlétüktől.
Aztán teltek-múltak az évek és a rózsa mellett megláttam a töviseket is. Láttam, hogy rengeteg önző és fájdalmasan rút tövis borítja a jellemünket és a párkapcsolatokat. Kivételek pedig csak az álmainkban léteznek. De a szeretetet, az odaadást és a szépséget továbbra is nagyra tartottam, tudtam, hogy ezek a dolgok valahol léteznek tiszta formájukban is. Ekkor jöttek az ezoterikus tanok, melyek minden dolog eredetét egy személytelen és tulajdonságok nélküli „lelki fényben” írják le. Szerencsére hamar továbbléptem, mert valahol mélyen mindig éreztem, hogy különálló személyiségek és a köztük lévő kapcsolat nélkül nem létezhet szeretet, odaadás és szépség. Végül megtaláltam az ősi védikus tanokat, melyekről az első pillanattól kezdve tudtam, hogy a teljes valóságot írják le.
A Védák szerint a férfi és női elv örök, a világ minden aspektusának működése ezen alapul. Nem véletlenül van ez az elv jelen a mi kis földi viszonyaink között, a félistenek mennyei világában és a legmagasabb régióban: a lelki világban is. A létezés legmagasabb foka pedig a személyes és tudatos lét, tehát a női és a férfi princípium mindig személyeken keresztül nyilvánul meg és működik. A férfi az energia forrása, a nő az energia. Ha kihúzod a vezetéket a konnektorból, akkor nincs elektromos áram, nincs energia, de így az energia forrásának sincs sok haszna. Vagyis a nő és a férfi csak együtt, egymást kiegészítve tud működni, létezni.
A védikus istenek is ezért elválaszthatatlanok az istennőktől. Számtalan félisten van, akik az univerzumot irányítják. Az általuk felügyelt területre jellemző tulajdonságok és párjuk, egy félistennő kíséri őket. Indiában az istennők imádatának legalább olyan nagy hagyománya van, mint a félistenek imádatának. Ezt saktizmusnak hívják, s e tradíciót olyan istennők nevei fémjelzik, mint Szaraszvatí, Aditi vagy Rátri. A legfontosabb istennő közöttük Mahádéví, az univerzum isteni energiája, vagyis az anyagi teremtés istennője és egyben Siva párja. Őt több néven is illetik és imádják, attól függően, hogy személyiségének mely aspektusát nyilvánítja meg. Ő Durgá, Kálí, Umá, Párvatí, Bhavání vagy Bhú, a Földanya. Mahámájának is hívják, amely név sokat elárul: ő a „nagy illúzió”. Krisnától kapott feladata, hogy az anyagi világba jutott élőlényeket a saját vágyaik szerint illúzióban tartsa, ugyanis azok, akik Krisnától függetlenül akarják élvezni az életet, valójában nem akarják látni a valóságot – azt, hogy semmi sem független Krisnától. Mahámájá ezért misztikus energiájával befedi a földi halandókat és a félisteneket egyaránt, ezzel lehetővé téve, hogy kiéljék illuzórikus hajlamaikat. Így a mulandó anyagot és az anyagi élvezeteket valósnak, az örök lelki létet pedig valótlannak látják.
A félistenek és félistennők hozzánk hasonlóan halandóak. Bár sokan félreértik a hinduizmus szövevényes félisteni viszonyait, és politeizmusnak hiszik azt, valójában a védikus szent iratok szerint is egy Isten van: Krisna. Neki is több neve van, attól függően, hogy melyik aspektusát nyilvánítja meg. Hívják még Visnunak, Nriszimhának, Rámának vagy Nárájamának is. Krisna párja Rádhárání, akit Rádhának is neveznek. Krisna minden létező dolog forrása, Ő maga a szépség, Rádhá pedig maga a megszemélyesült szeretet és tiszta odaadás. Rádhá az eredete a női elvnek, a női létezésnek. Még Mahámájá eredeti lelki formája, Szubhadrá is Rádhá kiterjedése. Amikor a szépséget és a szeretetet kutatjuk, akkor valójában Krisnát és Rádhát keressük mindenben és mindenkiben. Egy középkori indiai szent így ír Rádháról: „A szépség és a rasza esszenciája, a boldogság és az együttérzés kvintesszenciája, az édesség és a ragyogás megtestesülése, a leleményesség mintaképe, a szeretet bája.”
Szerző: Kovács Attila (Acyutananda Dásza)
www.indiaspirit.hu, http://lepnikell.hu/
Képek forrása: https://iskconlenasiacomms.wordpress.com, http://www.sda-archives.com
