A paleolit táplálkozás összehasonlítása a vaisnava táplálkozással

2021. 01. 23. | Életmód

Szerző: Mezei Katalin
 

A paleolit táplálkozás eredete az ősemberhez vezethető vissza, evolucionista elveket követ. Tehát a rendelkezésre álló forrásainkból megtudhatjuk, hogy a paleolit táplálkozás azt képviseli, hogy olyan ételeket kell fogyasztani az embereknek, amelyeket az ősember fogyasztott.

Ezzel szemben a vaisnava táplálkozás több ezer évvel ezelőttre vezethető vissza, és a Védákra alapoz, Isten adta táplálkozási törvények alapján. A paleolit célja világi, míg a vaisnaváé transzcendentális, vagyis a krisnások arra törekszenek, hogy elérjék az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Krisnát, és a táplálékukkal is őt tegyék elégedetté.

A táblázat alapján bemutatom, hogy melyek azok a táplálékok, amelyeket mindkét irányzat fogyaszt, melyek azok, amelyeket csak az egyik, és melyek, amelyeket csak a másik.  Ahogyan láthatjuk, az első helyre a húst tettem, mivel ez az a fő étel, amelyik miatt lényegesen különbözik a két étkezési szokás. Tehát a paleolit étrendet követők táplálkozásának alapja a húskészítmények. Míg a vaisnava táplálkozást követőknél ez nem jellemző, mivel a szentírások elveit követve az ahimsza (erőszakmentesség) a fő elv a Krisna-hívők körében. A táblázat második helyén láthatjuk a halat, mely a paleolitosoknak szerepel a kínálatában, az omega–3 és az omega–6 zsírsavak miatt, azonban a vaisnavák nem fogyasztják ezt sem, mert ugyanolyan állatnak tekintik, mint a többi állatot. A harmadik sorban lévő étel, amelyet kiemeltem, az a gabona, melyet a vaisnavák mindennapi táplálékuk között megtalálunk, míg a paleolit étrendet követőknél ez nincs jelen. A negyedikként említettem a hüvelyeseket, amit a paleolitosok nem fogyasztanak, de a vaisnavák igen. Ötödikként a burgonyát írtam, amelynél látható, hogy megint nem egyezik a két irányzatnál, a paleolitosok nem fogyasztanak egyáltalán burgonyát, míg a vaisnavák igen. A hatos sorban lévő rizsnél ugyanaz a helyzet, mint a burgonyánál: a paleolitosok nem fogyasztják, a vaisnavák táplálékában jelentősen megtalálható. Hetediknek a gombát írtam, mely egy külön kérdés, hogy milyen fajhoz tartozik, azonban a paleolitosok fogyasztják, a vaisnavák viszont nem, mivel a Bhagavadí-gítá szerint a tudatlanság kötőerejébe sorolható. Fentebb említettem már a kötőerőket, azonban ott arra tértem ki, hogy milyenek azok az ételek, amelyek a jóság kötőerejébe sorolhatóak, de mivel itt a tudatlanság kötőerejét is felhoztam, így idézek a Bhagavad-gítából. „A sötétség kötőerejében lévők az olyan ételt szeretik, amit a fogyasztás előtt több mint három órával főztek, ami íztelen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült.” [1] A cikóriagyökér, a csicsóka, a pitypang (8., 9., 10. sorban lévők) a paleolitosok számára alapélelmiszerhez sorolható, míg a vaisnaváknál nem tartozik az alapfogyasztáshoz, de nem tiltják a szabályozóelvek, ezért ritkán megtalálható e három növény is az étrendjükben. A tizenegyedik sorba a hagymafélék kerültek, melyet szintén csak a paleolitosok fogyasztanak, a vaisnavák nem használnak semmilyen hagymát, ahogyan fentebb említettem, helyette hinggel (ördöggyökérrel) fűszereznek. A tizenkettedik sorba a spárga került, melyet a paleolitosok fogyasztanak, míg a vaisnaváknak nem tiltott, de nem rendszeresen eszik. A tizenharmadik sorba a dió- és mogyoróféléket tettem, ezeket mindkét táplálkozási irányt követők előszeretettel fogyasztják. A tizennegyedik sorba a cukor került, melyet a paleolitosok nem fogyasztanak, de a vaisnavák igen. A tizenötödik sorba a zsiradék került, mely annyiban tér el a kettő táplálkozásnál, hogy a paleolitosok állati eredetűt használnak és növényi olajokat egyáltalán nem, ezzel szemben csak és kizárólag növényi eredetűt. A tizenhatodik sorba a tejtermékek kerültek, melyeket a paleolitosok nem fogyasztanak, azonban a vaisnavák igen, de az olyat, ami ökogazdaságból származik és erőszakmentes. A tizenhetik sorba került a karfiol, és tizennyolcadikba a padlizsán, melyet mindkét irányzat fogyaszt. A tizenkilencedik sorba került a szója, melyet a paleolitosak nem fogyasztanak, azonban a vaisnavák igen. A huszadik sorba tettem a paprikát, majd a huszonegyedikbe a paradicsomot, melyet mindketten fogyasztanak a két irányzat közül.

Ezeket a táplálékokat véltem kiemelkedően fontosnak, amelyek alapján egy összefoglaló képet kaphattam arról, hogy a két eltérő táplálkozási forma közül, mik a hasonlóságok és különbözőségek. Íme a táblázat, ami alapján szövegesen is leírtam, hogy ki mit eszik.

Táplálék Paleolit Vaisnava
Hús +
Hal +
Gabona  +
Hüvelyesek  +
Burgonya  +
Rizs  +
Gomba  +
Cikóriagyökér  +  +
Csicsóka  +  +
Pitypang  +  +
Hagymafélék  +
Spárga  +  +
Dió- és mogyorófélék  +  +
Cukor  +
Zsiradék állati növényi
Tej és tejtermékek  +
Karfiol  +  +
Padlizsán  +  +
Szója  +
Paprika  +  +
Paradicsom  +  +

Írta: Gáncs Nikolett vaisnava jógamester

Forrás:

[1] Bhg.17.10