Ízelítő a Yoga-sūtra jelenleg készülő 3. kötetéből. A könyv várható megjelenése 2019 szeptembere.

53. sūtra

kaa-tat-kramayo sayamād vívókáját jñānam

A pillanatok és azok egymásutániságára [tehát az idő – elemi egységeinek szintjén történő – múlására] irányított sayama különbségtételből származó [analitikus] tudást eredményez. [3.53]

Hétköznapi életünkben az idő az egyik legéletbevágóbb, legértékesebb és ugyanakkor az egyik legrejtélyesebb dolog. Az idő felfoghatatlanságának ezt a problémáját számos filozófus kutatta. Mind közül talán Hippói Szent Ágoston szemléltette e rejtélyt a legjobban, amikor szavaival kifejezte, hogy amikor nem gondolkodik róla, akkor tudja, hogy mi az idő, amikor pedig meg kellene magyaráznia, akkor pedig nem tudja.[1] Arisztotelész és még sok más filozófus is úgy gondolta, hogy az idő a változás mértéke, és változás nélkül értelmetlen lenne időről beszélni. Tekintsük át, hogy a védikus jógahagyományok hogyan magyarázzák ezt a rendkívül érdekes, s az ember világszemléletére is erőteljesen ható témát, az időt.

Az anyagi idő az úgynevezett örök idő e világban megnyilvánuló hatása. Amíg az örök idő abszolút, addig az anyagi idő relatív természetű. A védikus szentírások úgy mondják, hogy minden ebben a fizikai világban az örök idő [kāla], az élőlények cselekedetei [karma] és az anyagi természet kötőerői [a guák] által irányítottak.[2]

Az örök idő a Legfelsőbb Úrnak az a személytelen aspektusa, mely cselekvésre, és változásra ösztönöz.[3] Ez a változás az anyagi világban, a kötőerők kölcsönhatásán keresztül lineárisan megvalósuló, tehát a dolgoknak van kezdete, folyamata és vége, míg a lelki világban, az örök birodalomban mindezek a változások, illetve történések egyszerre, ugyanabban a „pillanatban” léteznek. A kezdetért az anyagi világban a rajas, a folyamatért, annak fennmaradásáért a sattva, a befejeződésért pedig a tamas kötőerője a felelős. Mivel az abszolút világban a rajas és a tamas kötőerői nem léteznek és a sattvának is a tiszta, transzcendentális úgynevezett śuddha-sattva formája van jelen, nincs kezdete és nincs vége a dolgoknak.[4] Az örök idő nem más, mint az örök jelen, mely a hétköznapi értelemben a múlttól és a jövőtől mentes, de amiben felfoghatatlan módon események történnek: elkezdődnek, lezajlanak és végződnek ugyanabban a pillanatban.[5] Ebben az örök birodalomban az örök idő nem oszlik múltra s jövőre, hanem megmarad egységes, osztatlan jelenként.[6] Úgy is mondhatjuk, hogy a múlt és a jövő ugyanabban a jelen pillanatban létezik, vagy másként megközelítve „az időnek egyetlen töredéke sem múlik el” soha.[7] Természetesen ennek megértése a fizikai világ három dimenziójában gondolkodó hétköznapi anyagi tudat (citta) számára lehetetlen, s még a felszabadulást elért jógik közül is csak kevesen értik igazán.

Ahogy említettük, ez az örök idő az, amely a fenti változásokat az anyagi világban is elindítja, azzal a különbséggel, hogy ezek a változások az anyagi világ jellemzőit hordozzák magukban, vagyis kezdetük és végük van. Úgy is mondhatnánk inkább, hogy ezek az elemi változások azok, amelyek meghatározzák az anyagi világ ilyen jellegű természetét.

A „kezdet” és „vég” fogalmak nem természetesek az örök lélek számára, hiszen ő az eredeti helyzetében a fent kifejtett jellegű örök időben létezik. Így egy jógi, aki szeretne megszabadulni e világ illúziójától, megpróbál elhatárolódni attól, hogy annak érzéktárgyaiban leljen menedékre. A Gītā a következőket írja erről:

„Az okos távol tartja magát a szenvedés forrásaitól, amelyek az anyagi érzékekkel való kapcsolatból származnak. Ó, Kuntī fia, az efféle élvezeteknek kezdetük és végük van, ezért a bölcs nem leli bennük örömét.”[8]

Dr. Tóth-Soma László (Gaura Krisna Dász)


[1] Vass József, é.n. 173-184. (Szent Ágoston vallomásai 11. könyv 11-28. fejezet)

[2] Bhāg. 1.13.46.

[3] Bhāg.3.10.11. vers és a magyarázata.

[4] Az anyagi sattva-guṇa a transzcendentális minőség (śuddha-sattva) anyagon való torz tükröződése.

[5] B.s.5.56. Gaura Kṛiṣṇa, Rátkay, 2011.

[6] B.s.5.56. Nārāyāṇa Svāmī, 2003. 301.

[7] Cc. Madhya-lílá 8.138  magyarázat

[8] Bh.g. 5.22.