Az utóbbi években spirituális körökben újra és újra belefutunk ugyanabba a kérdéskörbe: önmagunk megtalálása, az életünk célja, természete, mit teszünk hozzá a világhoz, mi a hivatásunk. Van-e saját utunk, és ha igen, hogy találjuk meg?

Csináld meg ezt a kis gyakorlatot: fogj egy papírt és egy tollat, és írd le a neved a másik kezeddel, mint amivel írni szoktál. Hacsak nem vagy kétkezes, akkor az élmény többnyire ugyanaz mindenkinek: így írni lassú és nehéz, túl sok erőbefektetést és koncentrációt igényel, kényelmetlen és természetellenes, ráadásul a végeredmény is egy rakás krikszkraksz lesz. Pontosan ugyanilyen érzés, amikor nem a dharmánk szerint élünk, ami szanszkritul a természetünket, hivatásunkat, életünk egyedi célját jelenti. 

Az élet iróniája, hogy az igazi út akkor kezdődik, amikor ráhangolódunk a belső hívásunkra, különben olyan, mintha egy zsákutcán vágtatnák végig. A boldog, elégedett emberek belső bölcsességüket és útmutatásukat követve pontosan megértik, mi mozgatja őket. Ez az élet egyik egyszerű, de elfelejtett törvénye.

A gondok azonban nem feltétlen érnek itt véget. Amennyire nehéz megtalálni a dharmánkat, annyira nehéz szívvel-lélekkel annak szentelni életünket. Még akkor is, ha tudjuk, mire vagyunk „programozva”, rengeteg dolog eltérít minket az útról, amit járnunk kellene. Mások elvárásai, vágy a dicséretre és elismerésre, az új dolgok kipróbálásának hívása és izgalma, és az örök tévhit, hogy m másik kertje mindig zöldebb. Ezek mind csábítanak az utunkról, ami megágyaz a csalódásnak, a kiábrándulásnak és a képességeink alatti teljesítménynek.

Az őszinte élet azt jelenti, hogy azt csináljuk a világban, amire el lettünk rendelve, legyen az kicsi vagy nagy, bármilyen területen, függetlenül mások véleményétől és a ránk helyezett nyomástól. Mindenki, kivétel nélkül valami egyedit tesz le az asztalra. Csak meg kell találnunk magunkban, és táplálnunk.

Néhány lábjegyzet a dharmához:

Kényelem: a dharmikus élet nem egyenlő az unalmas vagy átlagos élettel, a kihívások és a kényelmetlenségek elkerülésével. Sőt, inkább ennek az ellenkezője: kihasználjuk az erősségeinket, védelmezzük a gyenge pontjainkat, természetesen fejlődünk, és úgy használjuk az erőforrásainkat, hogy a lehető legnagyobb hatást érjük el. A dharma útján nem lustulunk vagy keseredünk el – olyan életünk lesz, ami megdolgoztat és mozgásban tart, de nem tör össze.

Rugalmatlanság: A dharmikus élet velejárója a hajlandóság és a rugalmasság, hogy néha a dharmánkon kívül cselekedjünk. Az áldozathozatal a jellemfejlődés alapja. Igaziból, ha a dharmánk szerinti életet éljük, akkor a mindennapokban felmerülő váratlan helyzetekre is jobban tudunk reagálni.

(A cikk eredetileg angol nyelven az ISKCON News oldalán jelent meg. Borítókép:Tyler Lastovich fotója a Pexels oldaláról)