A hetedik csakra, a szahaszrára (koronacsakra)

2022. 09. 21. | Az én jógám, Életmód

Szerző: Pinke Roland
 

Elérkeztünk a csakrák ismertetésének utolsó állomásához, nevezetesen a koronacsakrához, mely szanszkritul a szahaszrára (sahasrāra) csakra néven ismert, jelentése „egy ezer”. Ez utal a koronacsakra szimbólumára, mely az ezerszirmú fehér lótusz. A fehér színen túl gyakran a szivárvány minden színével is jellemzik.  Elem nem kapcsolódik hozzá, ugyanis ezen csakra már túlmutat a fizikai síkon. A fejtetőn található. Fizikai szinten a tobozmirigy irányításáért felelős, valamint az agykéregért és koponyáért. Az abszolút szabadság tudati állapotát jelképezi. Az önuralom és az elmélyülés attribútuma.

A koronacsakra a legtöbb esetben inaktív, több irodalom is arról tesz említést, hogy a megnyitása derűsebb életszemlélethez vezet. Ennek legfőbb oka, hogy ezen a szinten már nem az anyagi dolgok okoznak örömöt az egyénnek, hanem egy állandó transzcendens boldogság. A koronacsakra egy tudati kapu a transzcendens felé, mely által megérti valódi helyzetét, az anyagi testén túli létezését, és ily módon még fizikai síkon létezik, nincsenek rá hatással az anyag világ történései. Megérti Istennel való kapcsolatát. A Védák szerint, aki ezen a csakrán keresztül távozik, az halála után kiszabadul az élet és a halál körforgásából.


Kép: Image by alexeyzhilkin on Freepik

Durva fizikai szinten a koponya, az agykéreg és a nagyagy működéséért felelős. A mirigy, amely irányításáért felelős, ami egy kevésbé ismert és kutatott mirigy, és amely időskorban el is meszesedik. Ennek ellenére az agyalapi mirigy mellett a másik olyan mirigy, mely sok létfontosságú funkcióval rendelkezik.

Betegségei közé a komoly mentális sérüléseket soroljuk, mint a tudathasadás, demencia vagy depresszió. A koronacsakra alulműködése a Parkinson-kór kialakulására is visszavezethető. Minden pszichózis és személyiségváltozás szintén ezen csakrához köthető.

Kutatások szerint a melatonin meghatározza álmainkat, amely meditáció során is felszabadul. Tekinthetjük úgy, hogy a melatonin szimbolizálja a koronacsakra nyílását, illetve a teljes kitárulását. Sok tradíció és hagyomány szerint álmainkban és meditáció során tudunk kapcsolatba lépni belső vezetőnkkel, Önvalónkkal. Tehát a koronacsakra megnyitása által közelebb kerülünk önmagunk valódi énjéhez is.

A szahaszrára csakra harmonizálásának lehetőségei:

Ászanák

A jógaászanák közül a fordított testhelyzetek hatása a legáldásosabb a koronacsakra szempontjából. A fejenállás (sírsászana / śīrṣāsana) a legtökéletesebb póz a sahasrāra csakra egyensúlyozására. Élénkíti a fejtetőt, és erősíti a megérzéseket. Ha a fejenállás kivitelezése nehézkes, tökéletesen megfelel a fél-fejenállás (ardha-sírsászana / ardha-śīrṣāsana) gyakorlása is. A kézenállás (adhó-mukha-vriksászana / adho-mukha-vṛksāsana) a felső három csakra harmonizálására alkalmas, mivel ez egy kifejezetten magas szintű póz, érdemes fal mellett gyakorolni, így nem kell addig várni az alkalmazásával, amíg ezt a szintet elérjük. A pávatoll póz vagy alkartámaszon-állás (pinycsa-majúrászana / piñcha-mayūrāsana) az előzőkéhez hasonlóan egy nehéz fordított testhelyzet, mely szintén gyakorolható a falnál.


Kép: Image by yanalya on Freepik

Légzőgyakorlat

A váltott orrlyukas légzés, vagyis a nádí-sódhana-pránájáma (nāḍī-śodhana-prāṇāyāma) azáltal, hogy tisztítja a nádikat, vagyis az energiapályákat, szabad áramlást biztosít az energiáknak, regeneráló hatással van a csakra működésére és feloldja a szorongásokat a fejben, rengeteg más jótékony hatása mellett, gyakoroljuk azt akár légzésvisszatartással is.

Illóolajok

Az indai gyógyászatból ismert brahmiolaj fokozza a koronacsakra energiaáramlását és lecsendesíti az elmét. A levendula nyugtat, és segít a meditációban, ezzel fejti ki hatását a sahasrāra csakrára. Az ibolyalevél egyszerűbbé teheti a magasabb tudatosság elérését.

Füstölők

A szantál illata a magasabb tudatosság állapotába emeli az elmét. A cédrus tisztítja az elmét és felemelő érzéssel tölti azt el. A tömjén védelmező hatású, mindemellett, ami fontosabb, hogy segít összekapcsolódni az isteni valóval.

Ásvány

A féldrágakövek közül az ametiszt az, amely felébreszti a spiritualitást és a bölcsességet.

Fontos kiemelni, hogy krónikus betegségek, elváltozások esetén javasolt szakember felkeresése és ezen módszerek alkalmazása, csupán, mint kiegészítő javasolt.

 

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok