A csakrák olyan energiatölcsérek, amelyek a környezetből pránát juttatnak be a testbe. Ezek az energiaközpontok komolyan befolyásolják a szervezet működését, mert a finom fizikai test mindegyik rétegében megtalálható  a kivetülésük. Sorozatunkban a hét fő csakrára lebontva vizsgáljuk meg azok természetét és ászanákkal való kapcsolatát.

chakra-3131624_1280

A név eredete: ajñā: irányítani, észlelni; „bölcsesség szeme, három folyó találkozása, gurucsakra, Síva szeme”

Fizikai elhelyezkedése, eleme 

Elhelyezkedését illetően is viszonylag egyöntetű a fellelt irodalom, általában a homlok közepére helyezik, de van, aki kicsit lejjebbre pozícionálja, a két szemöldök közé. Satyananda a csakrát a felszíni elhelyezkedéshez képest beljebb: középagyban szemöldökközpont mögött, gerincoszlop tetejénél írja le.

Egy dolog azonban jelentősen kiemelendő, hogy ez a két legfelső csakra, mely a fejen (fejben) található, ez egyúttal jelenti a csakrák mentális funkcióit is, mert mindkét csakra a szellemi életért felelős.

Ehhez a csakrához nem lehet durvafizikai elemet rendelni, mert anyagi szinten túl van, így a három finomfizikai elem uralja: az elme (manasz), intelligencia (buddhi) és a hamis ego (ahankára).

A csakra kétszirmú ibolyalila lótusz, kámforfehér középpel, benne a meditációs hang az ÓM betűjele.

blue-1340076_1280

Adzsnyá mentális és fizikai funkciói, betegségei

Mentális szinten ez a csakra felel az ösztönökért, bölcsességért, ami a korral együtt jár, a megszerzett tudás helyes értelmezéséért, tisztánlátásért, intuícióért, önmagunkért való felelősségvállalásért, a lelki érettségért, az erkölcsi értékrendért. Fontos értéknek kell megélnünk a bizalom, a képzelőerő hatalmát. Az adzsnyá felelős valódi énünk megfelelő érzékeléséért, hamis ego letisztulása után az intelligencia és az elme szintjén örök transzcendentális lényekként szemlélhessük magunkat. Ez vezérli a koncentrációt, meditációt. Fontos lenne ennek a csakrának a megfelelő működéséhez engedni, hogy néha lelassulhassunk, elengedjük a mindennapok forgatagát, így észrevehessük az intuíció jeleit, egy kicsit lecsendesedve befelé fordulva egy meditatívabb létezésbe kerüljünk.

A csakra területén domináns mirigy az agyalapi mirigy (hipofízis, más néven Pituitary – agyfüggelék), mely karmesterként irányítja a többi hormont, ezt viszont a hipotalamusz vezérli. Alaphormonjai a csontváz növekedése, nemi fejlődés és érés, tejelválasztás működését szabályozzák, továbbá a pajzsmirigy és mellékvese hormonjait jelentősen befolyásolják, szabályozva a vérnyomást, testi növekedést és nem utolsó sorban a lelki előrehaladást is irányítja.

Az adzsnyá fennhatósága alá tartozó testrészek az agy, arc, orr, fül, homlok, koponyaalap, kisagy, nyúltagy, központi idegrendszer, és a szem.

A csakra rendellenes működéséből adódó fizikai zavarok lehetnek a következőek: fejfájás (nem akar az intuíciójára hallgatni), látászavarok (nem akar valamit meglátni, belátni), kötőhártya-gyulladás (legszívesebben behunyná a szemét) , kancsalság (gondot jelent kompromisszumot kötni), torzult látás, zöld hályog (belső szenvedéstől megkeményedi, nagy belső feszültség, nem tud megoldani konfliktust hozzá közel álló személlyel), szürke hályog (fél a jövőtől, mindent sötéten lát), migrén (csak a kívülről jövő reakciókat hallja meg, nem figyel befelé), nátha, melléküreg problémák (szintén fejet kell megtisztítani).

Az adzsnyá csakrát jellemző mentális zavarok lehetnek a hiányzó belátás és felismerés, zavaros érzékelés, nem figyel a saját intuícióira, nem bízik a saját képességeiben, nincs jövőképe.

brow-2533110_1280

Adzsnyá harmonizálására szolgáló ászanák 

Ezeknél az ászanáknál nem kifejezetten a fizikai testre gyakorolt hatás dominál, hanem valamilyen módon az egyensúly megtartásán van a hangsúly, akár álló, féltérdelő, ülő vagy csavaró gyakorlatról legyen szó. Ezek inkább a befelé fordulást segítik, ráhangolva a testes és az elmét a meditációs gyakorlatokra.

Ezek a gyakorlatok a következőek lehetnek

álló ászanák közül: Ékapáda-namaszkárászana – Natarádzsászana,

térdelő gyakorlatok közül: Ardha-ustrászana – Parighászana,

ülésben: Ardha-matszjéndrászanaGó-mukhászana,

fordított testhelyzetben: Ardha-sírsászana.

Relaxációs helyzetek gyakorlatilag a Savászana és annak változatai.

Különösen hatásos gyakorlat ennek a csakrának a harmonizálására, a befelé figyelésre, a szemek ellazítására, a külvilágtól való visszavonulásra a szemtakarás két tenyérrel. A Namaszkára kéztartásban összedörzsölt, ezáltal felmelegített tenyerekkel elzárjuk a fényt a szemek elől. A szemhéjak lehunyva pihennek a sötét tenyerek mögött. Ezt a gyakorlatot a jógafoglalkozások során a ráhangolódás – megérkezés a foglalkozásra – és az órát záró relaxáció után ajánlatos elvégezni.

Ha csakra-meditációs technikákat, ehhez illő ászanákat, ásványokról és aromaterápia megfelelő eszközeiről tanulnál szívesen annak érdekében, hogy  képes legyél kedvező módon befolyásolni szervezeted energetikáját, akkor ide kattintva a BHF ilyen témájú tanfolyamáról találsz információkat.

Írta: Erdélyiné Nagy Andrea

Forrás: Erdélyiné Nagy Andrea 2012: Cakrák és  āsanák,  Āsanák élettani hatásai a cakrák működésére című szakdolgozata.

Képek forrása: Pixabay.com; William Vroman

Következő cikkünk a csakra sorozatban:

Csakrák és ászanák 7.: Szahaszrára – Koronacsakra

Előző cikkünk a csakra sorozatban:

Csakrák és ászanák 5.: Visuddha – Torokcsakra