Jógainterjú Baktai Ádámmal

2024. 04. 22. | Jógainterjúk

Szerző: Jógapont
 

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola idén hetedik alkalommal hirdette meg a példamutató jógaoktatók elismerésére alapított, országos Jógarádzsa Kiválósági Díjat, valamint a Jógarádzsa Közönség Díjat.

A Jógarádzsa Közönség Díjának odaítélése még hátra van, a jelöltekre a jógás társadalom tagjai szavazhatnak 2024.04.02. és 2024.06.07. között.
Ez alkalommal a Közönség Díjra jelöltek közül Baktai Ádám mesél egy kicsit magáról. Kérlek, fogadd szeretettel Ádám személyes jógatörténetét! 

JP: Mikor és hogyan találkoztál először a jógával?

Á: A drága nagybátyám révén másfél éves koromban találkoztam először a jógával, és szintén neki köszönhetően, mindegyszerre a jóga több változatával is. Szerencsémre én hamarabb tudtam szanszkrit mantrákat recitálni, mint magyar mondókákat, vagy gyerekdalokat énekelni (mantra jóga). Ugyanúgy ő volt az, aki bevezetett a bhakti jóga gyakorlataiba, amit azóta is gyakorlunk napi szinten, ő is, én is. Valamint életem egyik első emlékképe az, hogy a család gyermekeivel egyetemben, a nagybátyám körül ülünk, aki éppen ászanákat mutat nekünk, így kerültem a hatha jóga közelébe.

JP: Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy jógaoktató leszel?

Á: Ezt nem igazán én döntöttem el, inkább a közösség ahol éltem. Ugyanis 15 éves koromtól egy kolostor iskolában laktam Indiában egy pici faluban, és miután leérettségiztünk, azt tanulhattunk, amit csak akartunk. Természetesen a védikus filozófia és szertartástan mellett, hiszen ezek kötelezőek voltak az idősebb diákoknak a kolostorban. Én a hatha jóga, az ájurvéda, a védikus asztrológia és a vasztu sásztra tudományai mellett tettem le a voksom. És évekkel később az iskola, valamint a faluközösség volt, aki megtisztelően felkért, hogy tanítsak nekik jógát, vagy éppen adjak tanácsokat az ájurvéda vagy az asztrológia tanításaiból.

JP: Kit tekintesz mesterednek?

Á: A hatha jóga vonalon a nagybátyám mellett az egyik gyerekkori osztálytársam édesapját is mesteremnek tartom, aki nagyon sokat foglalkozott velem, ő egy francia-algír úriember, Srímán Adhisékhara dász. Valamint Monotosh Roy volt az, aki elképesztő inspiráció volt a jóga gyakorlásban. Ő amellett, hogy egy elképesztő jógí volt, nem mellesleg az első ázsiai testépítő világbajnokként került be a jógavilág köztudatába.

Ugyanakkor klasszikus guru-tanítvány viszonylatban a bhakti jóga vonalán kaptam beavatásokat. Itt az a szerencsém, hogy szinte mindegyik guru pozícióban (siksa, diksa, chaitja) több szentről, jógíról, szerzetesről van szó, míg a vartma pradarsika gurum természetesen itt is a drága nagybátyám.

JP: A jóga mely elemeit gyakorlod?

Á: Melyiket nem? (Ez persze csak egy vicces gyors válasz!) Hatha, bhakti, mantra, dhjána és karma jóga gyakorlatok a fő csapásvonalaim. A hatha jóga (ászana, pránájáma) tart rendben testileg, szellemileg, míg lelkileg a bhakti- , a mantra- és a dhjána jóga gyakorlatok adják meg a megnyugvást és a feltöltődést. Habár, ha a hatha jóga vonaláról ide vesszük az īśvarapranidhāna fogalmát, akkor a hatha jóga gyakorlásom része is a bhakti-, mantra- és dhjána jóga gyakorlásom. Karma jóga pedig a liebling projektem, mert elég sokakat próbálok önzetlenül segíteni, mind Indiában, mind ide haza.

JP: Mit ad neked a jóga?

Á: Fizikailag erőt és egészséget. Lelkileg nyugalmat és békességet. Én is öregszem, így szerintem az az extrém sport, ha valaki 40 felett nem jógázik.

JP: Melyik a kedvenc ászanád? És miért?

Á: Ez mindig változik. Most éppen a szvasztikászana (nyugaton 90-90 néven fut ez a gyakorlat), mert valami olyat tesz a csípőmmel, hogy csoda. Ugyanis nekem sajnos 45 éves korom után kezdtek beérni a gyerek- és fiatalkori versenysport sérülések. A rendszeres jóga gyakorlás egyébként ezeket is karbantartja.

JP: Van olyan ászana, ami nehézséget okoz?

Á: A legtöbb! De szerencsére olyan mesterek mellett nőttem fel, akik mindig azt mondogatták, hogy nem a gyakorlatot kell megcsinálni, hanem a mozdulatot. Szóval van remény az idősebbeknek, a kezdőknek, és a korpulensebbek számára is. Én mindhárom kategória oszlopos tagja vagyok.

JP: Mik a jövőbeni céljaid a jógaoktatással?

Á: Egy csomó felvezető gyakorlatot és bemelegítő gyakorlatot csak most kezdtem megérteni Monotosh Roy oktatásából. Ezek a gyakorlatok elképesztően fontosak idősebbek esetében, vagy akár sérülésekkel bajlódók esetében. Ezeket a gyakorlatokat szeretném jobban megérteni, átlátni és egyben tanítani is másoknak.

JP: A jóga mely területén szeretnél még fejlődni?

Á: A hatha jóga viszonylatában a fent leírtak terén. Szóval az alapok terén. A lelkiek terén mind a bhakti-, mind a mantra-, mind a dhjána jóga gyakorlataimban szeretnék fejlődni. Ezeken a fejlődés területeken szerencsére napi szinten rajta is vagyok.

JP: Mit üzennél azoknak, akik még soha nem próbálták ki a jógát?

Á: A jóga elképesztő dolgokat tesz hozzá az életünkhöz. Az életünk megannyi területén. Ne rettenjünk el! Nemcsak szuperhajlékony fakírok jógáznak. Keressünk egy olyan tanárt/órát, amin részt tudunk venni és csak gyakoroljunk! Néhány hét után már érezni fogjuk azt, hogy a jóga képes mindenféle jót beinvitálni az életünkbe!

Om Tat Sat

 

Remélem téged is lelkesítettek Ádám szavai!

Az interjúsorozat ezennel itt véget ért, remélem te is szavazol a szívedhez közel álló jelöltre! Június 7-ig van erre lehetőséged, a két kategória díjazottjával pedig az ünnepélyes átadón, a VII. Tradicionális Jógaiskolák Fesztiválján találkozhatsz majd 2024. június 8-án, Budapesten az Akváriumban.

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok