Lélekvándorló, avagy “mind meghalunk”?!

2022. 10. 31. | Életmód, Filozófia

 
Mind meghalunk?

Senki sem akar meghalni. A legtöbb ember örökké szeretne élni, ereje teljében, ráncok, ősz haj és ízületi gyulladás nélkül. Ez teljesen természetes, hiszen az élet első számú, legalapvetőbb szempontja az élvezet. Bárcsak örökké élvezhetnénk az életet!

Az emberek hallhatatlanság iránti vágya olyan mély, hogy szinte fel sem tudják fogni: ők is meghalnak egyszer. William Saroyan, Az emberi komédia Pulitzer-díjas szerzője sokak véleményének adott hangot, amikor a halálát megelőző napokban így nyilatkozott: Mindenkiért eljön egyszer a halál, de én világéletemben hittem abban, hogy az én esetemben majd kivételt tesz. Hát most mi lesz?”

A legtöbben csak elvétve gondolnak a halálra és arra, hogy mi fog történni utána – már ha gondolnak rá egyáltalán. Sokan úgy vélik, a halállal mindennek vége. Vannak, akik a mennyben és a pokolban hisznek, mások szerint jelenlegi életünk csupán egy a sok közül, amiket eddig éltünk, illetve élni fogunk a jövőben. A világ teljes lakosságának több mint egynegyede tényként fogadja el a lélekvándorlást.
A reinkarnáció nem a „szomorú vég” elkerülésére kitalált hitrendszer vagy pszichológiai eszköz, hanem egy precíz tudomány, ami magyarázatot ad előző és elkövetkező életeinkre.

A test és a lélek kapcsolata

Ha valaki meg akarja érteni a lélekvándorlást, vissza kell nyúlnia a lélek fogalmáig, és el kell fogadnia, hogy a lélek egyfelől különbözik a fizikai testet alkotó anyagtól, másfelől magasabb rendű annál. Nézzük mit mond róla (többek között) a legősibb jóga szentírás, a Bhagavad-gítá.

„A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.” (Bhagavad-gítá, 2.19.)

A védikus irodalom halálfelfogásának alapját két gondolat képezi: az egyik az, hogy a lélek örök, a másik pedig, hogy ez a lélek nem azonos az élőlény anyagi testével. Ez a felfogás teljesen más perspektívába helyezi az élet és a halál fogalmát. Ha valaki ezt nem érti meg teljes egészében, vagy más a világnézete, a világképe, akkor nagyon könnyen előfordulhat, hogy az életet, a személyiséget, az ént, az érzelmeket, a boldogságot, a szenvedést, tehát saját magát az anyagi testével és az azzal kapcsolatos dolgokkal véli azonosnak.

Itt most álljunk meg egy pillanatra, és kérlek próbálj ebbe belegondolni egy picit.
Ez azt jelenti, hogy valójában nem egy nő vagy, nem egy férfi, nem egy feleség vagy a fia valakinek, se nem magyar, afrikai, nem egy francia ‒ exközi moá möszijö, de nem ‒, se nem állatorvos és nem is gyári munkás. Kívülről szemlélve ebben az életben, ebben a testben úgy tűnik, mintha ez lennél te, amibe beleszülettél és amit felépítettél magadban és magad körül az évek során. Olyan ez, mint egy film, aminek ‒ ezzel a karaktereddel ‒ te vagy a főszereplője; ám ez csupán egy átmeneti szerep, az életed végén, a test elpusztulásával ennek a filmnek és ennek a szerepnek is vége szakad.

Ami azonban elpusztíthatatlan és örökké létezik ‒ ahogy azt a fenti vers is írja ‒, az a lélek. Mert valójában lélek vagy, ami nem csupán egy életre szóló szerep, hanem a valóság.


Fotó: Matheus Bertelli

Nagy személyiségek gondolatai a reinkarnációról és lélekről

A régebbi időkben sokkal divatosabb volt az élet értelméről, a lélek tudományáról, Istennel való kapcsolatról gondolkozni, beszélgetni vagy írni. Rengeteg elgondolkoztató írás olvasható e témával kapcsolatban, közülük most csupán három rövid ideillőt ragadtam ki.

Lev Tolsztoj, aki a lélek e világban való bolyongásáról így ír:
„Ahogyan jelenlegi életünkben álmok ezreit éljük át, úgy jelenlegi életünk is csupán egy a sok ezer ilyen élet közül, amelybe egy másik, valóságosabb életből lépünk be… és amelybe visszatérünk halálunk után. Életünk csupán egy álom annak a sokkal valóságosabb életnek az álmai közül; egy az álmok végtelen sorában, amely a legutolsó álomig, az igazán valóságos életig, Isten életéig tart.

Gárdonyi Géza (éppen a napokban 100 éve, hogy eltávozott és), akinek több írásában is előkerül e téma. Ezúttal az Isten rabjai című művéből idézzük Jancsi és Rudolf fráter beszélgetését:
„Jancsi elámult: — Vajon te is hiszed a reinkarnációt? — Miért ne hinném? ‒ felelte az orvos. – A hitünk nem mond ellene. A vallásunk meg nem tiltja, hogy ne higgyük. Miért szenvedne itt annyit az ember, ha nem követett volna el egy előbbi életében bűnöket? Bűn előtt volna a büntetés? A kis ártatlan gyermek a fogzásban, torokgyíkban […] Az ember munkájában is van logika. Isten munkáiban ne volna! — Tehát te azt hiszed Rudolf fráter […] — Azt, fráterkám. Más kulcsa nincs az emberi életnek. A paradicsomi legenda sokat beszél. Vétkeztünk, kikergettek bennünket a Mennyországból. Mikor volt az? A réges-rég múlt messze óidőkben. Azóta élünk és élünk testről-testre. Minden test egy grádics visszafelé.”
Gárdonyi hitvallása, szívbéli meggyőződése: a lélek csak megtisztult állapotban képes visszatérni eredeti hazájába: „Azt gondolom, hogy addig élünk itt ezen a földön, amíg tisztára nem érezzük, hogy mikor azt mondom: én, az nem a test.”

Illetve egy a ’70-es években a test-lélek kapcsolatának témájában elhangzott párbeszéd egy parányi részlete:
Karlfried Graf von Dürckheim (valláspszichológus) professzor:
„Talán van különbség aközött, hogy valaki azt gondolja: »lélek vagyok és van testem« vagy hogy »test vagyok és van lelkem«.
A.C. Bhaktivedanta Swami (a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének megalapítója, számos védikus szentírás fordítója és magyarázója):
„Igen. Hiba úgy gondolkodni, hogy én a test vagyok és van egy lelkem. Ez nem igaz. Lelkek vagyunk, és be vagyunk fedve egy átmeneti testtel. A lélek a fontos, nem pedig a test. Például amíg valaki kabátot visel, addig az fontos számára. De ha a kabát elszakad, akkor kidobja, és vásárol egy újat. Az élőlény állandóan átéli ezt. Megválik a jelenlegi testétől, és elfogad egy másikat. Ezt hívják halálnak. Az előzőleg birtokolt test lényegtelenné, a jelenleg birtokolt test pedig fontossá válik. És éppen ez a nagy baj: az emberek túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanak egy olyan testnek, amit pár röpke év után úgyis egy másikra cserélnek.

A képen: A.C.Bhaktivedanta Swami és Karlfried Graf von Dürckheim

Fontos megérteni, hogy a halál pillanatában – ugyanúgy, ahogy a ruhát levetjük – a test elvesztése mellett annak szépsége, tulajdonai, szerettei, elért eredményei mind itt maradnak, ebben a világban. A védikus felfogásnak ez az oldala komornak tűnhet, ugyanakkor itt a halál nemcsak befejezést jelent, hanem egyúttal a kezdetét is valami újnak, egy lehetőségekkel teli következő életnek.

Hogyan segít a jóga?

A védikus irodalom transzcendenciával foglalkozó részeinek az egyik feladata az, hogy megtanítsa az embert úgy élni az anyagi világban, hogy közben ne tekintse magát e világ részének. Hasonlóan ahhoz, mint amikor színházban ülsz, vagy egy filmet nézel.

Ülhetsz ott teljesen belefeledkezve a történetbe, szinte résztvevőként átélve mindent, vagy ülhetsz ott nézőként, kívülről szemlélődve.  Mi jelenleg az anyagi világ színpadán játszódó darabnak a belefeledkezett szereplői vagyunk, s elfeledkeztünk arról, hogy kik is vagyunk valójában.

A jóga az ébredés és az emlékezés útja. A jóga szemléletmódja az, hogy az anyagi világ fogva tartja az embert testileg, mentálisan és érzelmileg is, és e leláncoló kapcsolattól való eltávolodás az, ami segíti a szabad állapot, a szabadság elérését. Ez nem csak testi, hanem tudati folyamat is.

Igen ám, de ha a lélek az igazán fontos, akkor mi a feladata, a célja a testnek?

A védikus irodalom elmondja, hogy ez a test tulajdonképpen csak egy eszköz, ami – ha megfelelően használjuk – a megvilágosodás, a felszabadulás, a halál nélküli létezés eszközévé válhat.
Ugyanakkor, ha nem megfelelően használjuk – a védikus írások szerint ez a testtel való azonosulást jelenti –, akkor általa elfelejtjük eredeti lelki, transzcendentális természetünket, örök mivoltunkat. A védikus filozófia ehhez a feledékenységhez (az elfelejtett lelki tudáshoz) kapcsolja az ember haláltapasztalatát és a halálfélelem érzését: a tudatlanság az, ami miatt megtapasztaljuk a halált és ami miatt félünk tőle.

Azonban a védikus irodalom már több ezer éve kínál praktikus, minden részletre kiterjedő és hasznos ismereteket a reinkarnáció tudományáról is. Ez a bölcsesség lehetővé teszi minden intelligens ember számára, hogy fokozatosan a tudat egyre magasabb szintjére emelkedjen, s végül kiszabaduljon a születés és halál végtelen körforgásából. Ez az emberi élet valódi célja.

A lélek tehát életek hosszú során át fejlesztheti magában lelki tulajdonságait, míg el nem jut oda, hogy nem kell többé megszületnie egy anyagi testben, és visszatérhet eredeti otthonába, a lelki világba.

 

 

(Forrás: A.C.Bhaktivedanta Swami Prabhupáda: Visszatérés című könyvéből; Dr. Tóth-Soma László (Gaura Krisna Dásza) írásaiból.

Borítókép: Photo by Raychan on Unsplash)

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok