Mit mondott George Harrison a mantra meditációról?

George Harrison ma lenne 82 éves. Azt hiszem, hogy őt senkinek sem kell bemutatni, amit Beatles tagként a zeneléssel elért, az mindenki számára nyilvánvaló. Kívülről nézve, talán ez tűnhet a legnagyobb sikerének. Ám volt valami, ami még ennél is fontosabb volt George Harrison számára.

Azt mondta, „Önmegvalósult lélek szeretnék lenni. Meg szeretném találni Istent. Nem érdekelnek az anyagi dolgok, sem a hírnév, a valódi célt keresem.”
Arról is beszélt, hogy szerinte mi a legjobb módja ennek: „A jóga (Isten és énünk megvalósításának tudományos módszere) az a folyamat, mellyel megtisztíthatjuk tudatunkat, véget vethetünk a további szennyeződéseknek, és eljuthatunk a tökéletesség, a teljes tudás és a boldogság szintjére.[…]”

Ha kedveled George Harrisont és szimpatikusak a törekvései, amiket a lelki fejlődése érdekében tett élete során, valamint számodra is értékes dolog a jóga, a mantra meditáció, az önismeret és Isten megismerése, akkor a következő sorok figyelemre méltóak lehetnek számodra is.

Az alábbi, 1982. szeptember 4-én rögzített interjúban régi barátjával, Mukunda Goswamival – a Modern Védikus Könyvtár c. sorozat szerkesztőjével – beszélget angliai otthonában. George megosztja a Hare Kṛṣṇa (Haré Krisna) éneklésével kapcsolatos legemlékezetesebb élményeit, s részletesen beszámol a mantrázásról szerzett legmélyebb tapasztalatairól. Ebből az igazán személyes, exkluzív beszélgetésből emeltünk ki néhány részletet.

fotó: harrisonarchive  : Mukunda Goswami és George Harrison, 1996. India, Vrindávana

A lelki útra lépés

Mukunda Goswami: […] Anyagi szempontból tehát sikeres vagy. Mindenfelé jártál, mindent kipróbáltál, ugyanakkor soha nem hagytad abba a spirituális kutatást. Konkrétan mi volt az, ami elindított a lelki úton?

George Harrison: Ez csak azután következett be, hogy a hatvanas évek életérzése tényleg beütött. Érted, sikeresek voltunk, találkoztunk mindenkivel, akiről úgy gondoltuk, érdemes találkozni vele – aztán rájöttünk, hogy mégsem volt érdemes –, több slágerlistás lemezt készítettünk, mint bárki, és mindenkinél nagyobb sikereket értünk el. Olyan volt, mintha felmásztunk volna egy fal tetejére, s aztán átnézve a túloldalára, rájöttünk volna, hogy még mennyivel több minden van a másik oldalon. Ezért úgy éreztem, kötelességem azt mondani a többieknek, jól van, ti lehet, hogy azt hiszitek, hogy nincs szükségetek másra – csak arra, hogy gazdagok és híresek legyetek –, pedig igenis van!

Dzsapa-jóga

Mukunda: Az I, Me, Mine (Én, engem, enyém) című, nemrég megjelent önéletrajzi könyvedben azt írod, az “Awaiting On You All” című számod a japa-yogáról (dzsapa-jógáról), az imafüzéren végzett mantrázásról szól. Kifejted benne, hogy a mantra “egy hangrezgésbe zárt misztikus energia”, s hogy “minden egyes mantra rezgése rendelkezik bizonyos erővel”. Ugyanakkor kijelented, hogy minden mantra közül “a mahā-mantra [a Hare Kṛṣṇa mantra] ismétlése a legkönnyebb és legbiztosabb módja annak, hogy elérjük és megismerjük Istent […]”.
A japa-yoga gyakorlójaként milyen tapasztalatokra tettél szert mantrázás közben?

George: Prabhupāda egyszer azt mondta nekem, hogy egyszerűen csak mantrázzunk mindig, vagy legalábbis amikor csak tudunk. Ha ezt egyszer elkezded csinálni, megtapasztalod a jótékony hatását. A mantrázás boldogságot eredményez, azaz lelki örömöt, ami egy sokkal magasabb rendű íz, mint bármilyen, az anyagi világban megtapasztalható boldogság. Ezért mondom azt, hogy minél többet csinálod, annál kevésbé akarod abbahagyni, mert annyira jó érzés, olyan nagy nyugalmat ad.

Mukunda: Ez a folyamat rögtön eredményt hoz, vagy csak fokozatosan?

George: Hát, nem öt perc alatt. Ehhez idő kell, de működik, mert ez egy közvetlen módszer arra, hogy elérjük Istent, és segít abban, hogy olyan tiszta tudatra és jó látásmódra tegyünk szert, ami felette áll a mindennapi, megszokott tudatállapotnak.

fotó: pinterest

Érzések a mantrázáskor

Mukunda: Ha hosszú időn át mantrázol, utána hogy érzed magad?

George: Olyan életet élek, hogy időnként van lehetőségem rá, hogy intenzíven foglalkozzam ezzel, s úgy érzem, minél többet csinálom, annál nehezebb abbahagyni. Nem akarom elveszíteni az érzést, amit ad nekem. […]

Mukunda: Előfordult már, hogy különösen erősen érezted Isten jelenlétét mantrázás közben?

George: Egyszer, amikor repülőn utaztam, a gép elektromos viharba került. Háromszor is belecsapott a villám, s közben egy Boeing 707-es szállt el pár centiméternyire fölöttünk. Azt hittem, a gép hátulja leszakadt. Los Angelesből repültem New Yorkba, a Banglades-koncert szervezése miatt. Abban a pillanatban, hogy a gép elkezdett össze-vissza ugrálni, nekiálltam hangosan mantrázni: Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare (Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré).

Az egész eltartott vagy másfél-két óráig, a repülőgép több száz métert zuhant, és le-föl rázkódott a viharban, közben kialudtak a fények és időnként eldurrant valami. Mindenki halálra rémült. Én végül a talpamat az előttem lévő ülés hátához nyomtam, a biztonsági övemet meg úgy megszorítottam, hogy csak na, s görcsösen kapaszkodtam az ülésembe, közben pedig torkom szakadtából ordítottam, hogy Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare! Az biztos, hogy nekem személy szerint ezt azért sikerült túlélnem, mert énekeltem a mantrát. Peter Sellers szintén azt állítja, a Hare Kṛṣṇa éneklése mentette meg egyszer attól, hogy lezuhanjon a gépe.

Meditáció a gyakorlatban

Mukunda: Azért a mahā-mantra lett előírva a mai kor számára, mert ma minden annyira felgyorsult. Amikor az emberek végre elvonulnak valami félreeső, nyugodt helyre, még akkor is nagyon nehéz hosszabb időre kikapcsolniuk.

George: Ez így van. A Hare Kṛṣṇa éneklése egy olyan meditáció, amit akkor is lehet gyakorolni, ha háborog az elme. Úgy is lehet, hogy közben valami mást csinálsz. Ez benne a szép. Az életemben sokszor előfordult, hogy a mantrának hála sikerültek a dolgok. Ez tart összhangban a valósággal, s minél többet ülsz egyhelyben és mantrázol, minél több füstölőt ajánlasz fel Kṛṣṇának ugyanabban a szobában, annál jobban megtisztítod a vibrációt, s annál inkább meg tudod valósítani azt, amit akarsz, ami nem más, mint megpróbálni emlékezni Istenre, amilyen gyakran csak lehet. És ha a mantrával próbálod megszólítani Őt és beszélni Vele, az biztosan segít.

Mukunda: Mi segít még abban, hogy Istenre tudj koncentrálni?

George: Hát például az, ha minél több olyan dologgal veszem körül magam, ami Rá emlékeztet, például a füstölő és a képek. Épp a minap néztem az egyik kis fotót a stúdióm falán, amin te, Gurudāsa és Śyāmasundara vagytok, s csupán attól, hogy titeket láttalak a képen, eszembe jutott Kṛṣṇa. De talán éppen ez a bhakták (az odaadó hívek) dolga – az, hogy eszedbe juttassák Istent.

Mukunda: Milyen gyakran japázol?

George: Mindig, ha lehetőségem van rá.

Mukunda: Többnyire imaláncon japázol?

George: Úgy van. Van imaláncom. Emlékszem, amikor megkaptam a láncomat, nagy göcsörtös fagolyókból állt a lánc, de örömmel jelenthetem ki, hogy mostanra teljesen tükörsimára koptak a sok japázástól.

Mukunda: Általában japa-zsákban tartod a láncodat, amikor japázol?

George: Igen. Nekem nagyon jó érzés megérinteni a láncszemeket. Ezáltal egy újabb érzékszervemmel koncentrálok Istenre. A láncszemek ebben tényleg sokat segítenek.

Tudod, ebben az volt a bosszantó, hogy az elején, amikor borzasztó sokat japáztam, a kezem állandóan a japa-zsákban volt, s az emberek folyton azt kérdezték tőlem: “Mi történt a kezeddel? Beütötted, vagy eltörted?” A végén már csak annyit mondtam: “Hogyne, persze. Történt egy kis baleset.” Egyszerűbb volt, mint mindent elmagyarázni.

fotó: prabhupada-books.de

A mantrázás egy másik fajtája – kīrtana

Mukunda: Sokat beszéltünk a japáról, vagyis az egyéni mantrázásról, amit a legtöbb mantrázó gyakorol. De van a mantrázásnak egy másik fajtája is, a kīrtana, amikor a gyülekezet közösen énekel a templomban vagy az utcán, bhakták (hívők) társaságában. A kīrtana általában nagyobb töltést ad, olyan, mint amikor az ember újra feltölti a lelki akkumulátorait, illetve másoknak is lehetőséget ad arra, hogy hallhassák a szent neveket (mahā-mantrát) és megtisztuljanak.  […]

George: Igen, elmenni a templomba vagy másokkal együtt énekelni – a vibráció ilyenkor sokkal erősebb. Persze egyeseknek nem jelent gondot egyszerűen elkezdeni japázni az imaláncukon egy tömeg kellős közepén, míg másoknak könnyebb a templomban énekelni. De a Kṛṣṇa-tudat arról is szól, hogy igyekszünk minden ember minden érzékszervét ráhangolni erre: hogy megtapasztalják Istent az összes érzékszervük révén, nem csupán vasárnap, a térdükön keresztül, amikor egy kemény térdeplőn térdepelnek a templomban.

Ha azonban elmész egy [krisnás] templomba, ott mindenféle Őt ábrázoló festményeket látsz, az oltáron megnézheted az Úr múrti-formáját, s hallhatod is Őt, ha hallgatod magadat és a többieket, amint kimondjátok a mantrát.

Ez is egy módja annak, hogy megértsük, az összes érzékszervet be lehet vetni arra, hogy Istent érzékelje, és mindez sokkal könnyebb és vonzóbb lesz akkor, ha közben látjuk a képeket, halljuk a mantrát, érezzük a füstölőt, a virágokat, és így tovább. Ez a jó a ti mozgalmatokban. Minden megvan benne […].

fotó: marwa blues

Végezetül zárógondolatként…

George: […] A legjobb, amit tehetsz, hogy istentudatossá teszed az embereket. Először ébreszd fel a benned lakozó isteni természetet. Az igazság ott van. Ott van mindnyájunkban. Értsd meg, hogy ki vagy. Ha az emberek ráébrednének a valóságra, a világon nem lenne több szenvedés. Úgy vélem, a mantrázás egy elég jó kezdet.

Cikk forrása: Haré Krisna – Mantrázz és légy boldog! A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda tanításai alapán, 2016
Borítókép: pinterest