A harmadik csakra: manipúra – vagy köldökcsakra

2022. 06. 17. | Az én jógám, Életmód

Szerző: Pinke Roland
 

A csakrák rendszerén felfelé haladva megérkezünk a harmadik energiaközponthoz a manipúra vagy magyarul köldök-, esetleg napfonatcsakrához.

Manipúra – köldökcsakra

A szanszkrit szavak, amelyekből a neve összeáll, a mani, mely drágakövet és a púra, amely várost jelent, ez a testünk vára és erődje ahol az önismeretünket őrizzük. Ahogy a neve is mutatja, a köldök környékén helyezkedi el, egészen pontosan a köldök és a szegycsont közötti területen.

Színe a szinte már izzó élénksárga, amely a tűz elemét is szimbolizálja. Mantramagja a RAM, a tízszirmú lótusz jelképezi melynek közepében található a tűz jele, a háromszög.

Mire van hatással?

A hozzá köthető belső elválasztású mirigy a hasnyálmirigy, ezen felül kapcsolódó szervek a máj, a lép, az epehólyag és minden egyéb szervre hatással van, mely az anyagcseréért felelős, valamint ide sorolandó még a derék és a hasüreg is.

Nem megfelelő működése

Ebből adódóan a fizikai szintű megbetegedések nem megfelelő működése esetén ezekhez köthetőek, például táplálkozási zavarok, májbetegségek, gyomorfekély, hasnyálmirigy-problémák, valamint az epe betegségei. Az egyén fél a saját erejétől és annak érvényesítésétől, az elnyomott agresszió önmaga ellen fordul és fekély alakul ki. Az érzékszerve a látás, ezért a szemproblémák is ide vezethetőek vissza. Ha van, amit nem veszünk észre vagy nem akarunk észlelni, az gyakran a manipúra csakrához vezethető vissza.


Photo by pawel szvmanski on Unsplash

Az önérvényesítés, az ambíciók, a karrier, a hatalomvágy és az uralkodási vágy köthető ezen csakrához. A külső és belső harcaink megvívását is segíti, valamint az akaratunk, félelmeink és aggodalmaink kezelését. Az érzékelés teljes spektrumának felfedezését és a nemet mondás képességét is ezen energiaközpontnak köszönhetjük.

Mentális szinten a túlműködés túlzott akaratosságként és hisztériaként vagy dühként jelenhet meg, extrém esetben szadizmus, mazochizmus vagy dühkitörések jelentkezhetnek. Alulműködés esetén épp ellenkezőleg, ha nem vagyunk tisztában az erőnkkel, szemérmesség, félszegség, extrém szégyenlősség jelentkezhet.

Harmonizálása

Az illóolajok közül a borsmenta egyensúlyba hozza a köldökcsakrát, csökkenti a büszkeséget. A boróka csökkenti a félelmet és a kényelmetlenséget, a kamilla pedig csökkenti az elvárásokat és a feszültséget, így fejtve ki jótékony hatását az említett energiaközpontra. A bergamot felszabadítja a megrekedt energiákat.


Fotó: summa képe a Pixabay -en

A kristályok és drágakövek közül a topáz nyitottságot, kiegyensúlyozottságot és magabiztosságot kölcsönöz, a zafír a düh kezelésében és lecsendesítésében segít. A rubin jótékony hatással van az emésztésre, és pozitív irányba tereli az akaratot.

Füstölők közül a szantálfa illata az, mely kiegyensúlyozottságra ösztökéli a napfonat csakrát.

Mivel a csakra központi eleme a tűz, ezért akár tűzmeditáció segítségével is lehetőségünk van harmonizálni azt. Ehhez csupán egy gyertyára van szükségünk, mely elé leülve, szemmagasságba helyezve a lángot figyeljük azt. Követjük a mozgását és próbálunk minél ritkábban pislogni. Közben elképzeljük, ahogy az a láng a köldökünk magasságában a manipúra-csakra szintjén lobog, ezzel erősítve annak működését. Ha a kezünket ökölbe szorítva, kivéve a hüvelykujjat, mely felfelé mutat, elhelyezzük a kezeink a térdünkre, még inkább erősítjük a hatást. Így ugyanis a kezeink agni múdrába, vagyis a tűz kéztartásában lesznek, mely erősíti a meditációnkat.

A köldökcsakra harmonizálását elősegítik azon jógapózok, melyek főként a csavarásokra vagy a törzs megnyújtására összpontosítanak. Ilyenek például az ardha-matszjéndrászana (fél-halak királya póz), parivritta-trikónászana (kifordított háromszögállás), trikónászana (háromszögállás), parivritta-utkatászana (csavart székpóz), bhudzsangászana (kobraállás).

Ezen ászanák beépítése a napi gyakorlásba, vagy akár külön gyakorolva kifejezetten a gyökércsakrára koncentrálva fejtik ki harmonizáló hatásukat.

Fontos kiemelni, hogy krónikus betegségek, elváltozások esetén javasolt szakember felkeresése és ezen módszerek alkalmazása, csupán mint kiegészítő javasolt!

 

 

 

 

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok