Jóga: a boldogságot adó kapcsolódás

“Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.”
Ha az ikerlángodat, másik feledet keresed, lehet, hogy egyszerűen csak nem vagy önmagadban egész?

De hogyan lehetnél egész önmagadban valódi kapcsolódás nélkül? Hogyan hihetnél magadban, ha eddig is úgy jutottál el, hogy valaki más hitt benned egykor? Ördögi körnek tűnik ugye?
Azonban József Attila fenti mondatai és az egész vers, a “Nem én kiáltok” sugall valami mély megoldást. Hogy mit? Ne ne szaladjunk ennyire előre…

Lehet, hogy az ikerlángodról álmodoztál egész életedben. Tudtad, hogy van valaki, aki a te igaz párod, aki boldoggá tehet. Igazad van. De lehet azt mondod, hogy badarság az ikerláng elmélet, és sokszor csak a bántalmazó kapcsolatokat és az abból fakadó szenvedést szentesíti. Önmagunkban kell hinni, megtalálni az “egész” boldogságát. Neked is igazad van. Mégis, az hogy lehet, hogy mindenkinek igaza van, és érezzük, hogy még sincs igaza?

Az egész óceán egy cseppben

Mert ezek mind féligazságok. Mindenáron rá akarunk tekeredni egy szempontra, egy technikára, egy igazságra, kisajátítjuk és megváltást várunk tőle, miközben egyszerűen csak nem látjuk a teljes képet. A teljes kép adja meg az “igazságok” harmóniáját, a kirakós különböző részeinek a harmóniáját…

A teljes kép felé vezető úton fontos állomás meglátnunk azt az elvet, amire Rumi is utal: “Te nem egy csepp vagy az óceánban; te vagy az egész óceán egy cseppben.” Ennek sokkal mélyebb jelentése van, mint amit manapság levonnak belőle a népszerű ezoterikus sémák mentén. Néztél már egy virágszirmon egyensúlyozó harmatcseppet közelről? Az egész világot látod benne tükröződni.

Photo by Tattyan on Unsplash

Ahogyan a vízcseppben látható az egész világ, az egész óceán, Isten is úgy látható bennünk, de mégsem mi vagyunk maga az óceán. Isten a saját képére teremtett bennünket, de mégsem mi vagyunk Isten. Isten saját magát tükrözi fraktálszerűen a szerves részeiben, az egyéni lelkekben. Így láthatod meg az egész óceánt egy cseppben. Az egész minden részben tükröződik. A rész tudatában az egész tudata tükröződik. Ez a valódi titka a végső természetünknek.

Valódi kapcsolódás titka

És ez a titka a kapcsolódásnak is. A kapcsolódásnak “önmagunkhoz” és másokhoz is. Hogy ráébredünk a tiszta önvalónkra, a tiszta, mindenséget átfogó-tükröző vízcseppszerű eredeti tudatunkra. Eloszlatjuk a tudatunk homályát (az anyagi azonosítást), ami nem engedni látni a mindenség tükröződését saját magunkban és másokban. Azt, hogy a teljes valóságot, az egész világot tapasztalhassuk. Azt, hogy “egyek” leszünk a valósággal, hiszen tudatunk átfogja a valóságot, mikor arra ráébred. Mégis különbözőek is maradunk, hiszen a vízcsepp soha nem lesz maga az óceán. A rész soha nem lesz az egész, hanem visszatalál az egészbe, és újra azt tükrözi majd tisztán. Ezt a tiszta tükröződést keressük mindenhol, mindenben, mert ez a valódi kapcsolódás.

Sríla Prabhupáda így ír erről:”…amikor az ember feldíszíti az arcát, arcának a tükörképe szintén automatikusan díszes lesz. Ha megpróbáljuk minden kincsünkkel Krisnát szolgálni, cserébe mi, Krisna szerves részei vagy tükörképei szintén boldogok leszünk. Krisna mindig boldog, hiszen Ő átmáráma, teljesen elégedett saját kincseivel.” (SB.10.11.11. magyarázat)

A mindenség tükröződése

Ezért érezzük az ikerláng elméletet igaznak, mert hiszen van, akinek szemében, a szívében láttuk egykor a mindenséget tükröződni. Vagy emlékünk van erről a tükröződésről, és ez nem hagy nyugodni, hiszen a valóság végtelen édessége miért is hagyna nyugodni? Még ha halványan is tükröződik, hiszen itt a legkisebb “villanás” is erősebb, mint az árnyékvilág bármilyen állítólagos “hatalma”.

Persze lehet, hogy életeken át nyúló karmikus kapcsolat lesz a kapcsolódás vágyából származó – néha traumatikus – adok-kapokból. Ezt hisszük mi ikerláng kapcsolatnak. Akik látják az ebben rejlő, önös vágyak által átfestett külső kutatás visszásságait, azok elfordulnak ettől és önmagukban keresik a teljességet.

Nekik is igazuk van, mert önmagunkban is Isten, a mindenség tükröződik. Közben még sincs igazuk, mert ha a mélyére nézünk a dolgoknak, akkor azt fogjuk látni, hogy az, hogy önmagadban találd meg a teljességet, önmagadban higgy, az megint csak nem megy. Mert nem megy egyedül. Azért lettél az, ami most vagy, mert valaki egykor hitt benned. Vagy, mert nem hitt benned, és ezért nem tudsz most hinni magadban, és azért nem találod magadat. Ezért nem tudod, hogyan higgy magadban, hogyan találd meg a hit mindent bevilágító fényét a belső utadon.

Azok sikeresek az élet bármely területén, akikben egyszer hitt valaki. Anya, apa, barát, egy tanító vagy akár egy szent. És akik egyszer hittek, bíztak benned, Isten beléd vetett hitét továbbították, mert Isten csodáját látták benned tükröződni. Mert itt “Nem az a csoda, hogy hiszek Istenben, hanem hogy ő hisz bennem.” (Lackfi János)

Photo by Caleb Jones on Unsplash

A fejlődés, tisztulás, boldogság útján

Mindenki ezt az eredeti kapcsolódást keresi. És amikor már az úton van, és örömteli állapotokat él meg a kapcsolódás keresése közben, akkor az egyfajta egyensúlyi állapot. A dinamikus fejlődés egyensúlyi állapota, de nem maga a cél. Mert ez az öröm még kérészéletű, és homályosan gyenge lesz, ha nem értjük meg, hogy mi nem vagyunk függetlenek attól, ami bennünk tükröződik. Hogy a mi világunkban Isten világa tükröződik.
Így, ha az úton haladás örömteli állapotaira azt hisszük, hogy az maga a “felébredett” állapot, maga a cél, akkor nem fog tovább tisztulni az öröm, boldogság tapasztalat, és újra és újra ugyanabba folyóba lépünk vissza – csak hogy a kis örömhöz jussunk újra és újra. Valódi fejlődés, tisztulás és a boldogság tapasztalásának a mélyülése nélkül.

József Attila azt is elmondta, hogy léphetünk tovább.

“Lapulj a források tiszta fenekére,
Símulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé
…Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél
… Barátom, drága, szerelmes barátom,
Akár borzalmas, akár nagyszerű,
Nem én kiáltok, a föld dübörög.”

Nem én szeretek. Isten szeret.

Mert nem én érzek, Isten és az Istennő villan fel minden érzés mögött. Nem én mozgatom a világot. Az isteni rend és szeretet mozgatja a legkisebb fűszálat is. Krisna és a párja, az Isten és az Istennő. Ha így belesimulunk a világba, elengedjük a hamis élvező mentalitásunkat, és átadjuk magunkat az isteni párnak, és mindannak, amit hoznak, akkor kitágul a tér és az idő. Először “csak” az örökkévalóság tapasztalatának friss fuvallata járja át a lelkünket, majd ez tovább mélyül a valódi ébredésig. Csak ezzel a mély figyelmen és tudatosságon alapuló önátadással lépehetünk be a világukba, a mi eredeti felébredett világunkba: a valóságba.

Mert minden kapcsolódás az eredeti kapcsolódást szomjazza. Nincs más út: kezdetben egymásban láthatjuk csak Istent és az Istennőt tükröződni. Egymás nélkül nem láthatjuk Istent. Isten nélkül pedig csak egymást látjuk, és újra és újra meg kell majd születnünk, amíg meg nem értjük, hogy nem én kiáltok, hanem a Föld dübörög. Nem én szeretek, Isten szeret.

(Borítókép: flickr)