Hogyan lesz a fenntarthatóság elméletéből mindennapi gyakorlat? Horváth Marianna, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola teológus szakos hallgatója hosszú utat járt be 20 év alatt, most megosztja tapasztalatait arról, hogy egyéni szinten mit tehetünk a Föld egészségéért.

A fenntarthatóság kifejezéssel multinacionális gyártócég környezetben találkoztam először; egy fenntarthatósági politika (jobb fordításban: iránymutatás) függött a falon, a folyosókon a minőségügyi és környezetvédelmi politikák mellett. A háromféle iránymutatásban az volt a közös, hogy mindegyik a cégvezetés és az alkalmazottak – a munkahelyi közösség – elkötelezettségéről, felelősségvállalásáról szólt.  Ez körülbelül 15-20 éve lehetett.

Szerencsésnek tartom magam, hogy egy-két munkahelyemen foglalkozhattam környezetirányítási rendszer bevezetésével. Azt viszont nem értettem, hogy a fenntarthatósági politikánk miért egy különálló egység, az akkori megértésem szerint a fenntarthatóság nem állt túl messze a környezetvédelemtől. Az évek során tisztult a fogalmak definíciója és kapcsolata egymással.

A Főiskolán értettem meg igazán, hogy a fenntarthatóság egy olyan folyamat, amelynek hatására csak annyit használunk a Föld rendelkezésre álló erőforrásaiból, amennyit képesek vagyunk reprodukálni, méghozzá oly módon, hogy a jövő generációk rendelkezésre álló erőforrásait semmilyen arányban ne csökkentsük.

Szerettem volna tanulni a fenntarthatóságról, az ehhez kapcsolódó társadalmi és egyéni felelősségről, a környezetünk védelméről, mindezt annak reményében, hogy megtudjam, hogy én magam mit tehetnék annak érdekében, hogy a lehető legkisebb mértékben járuljak hozzá a Föld erőforrásainak emberek általi túlzott használatához.

A fenntarthatóság alapelve, hogy a Föld rendelkezésre álló erőforrásaiból csak annyit használunk fel, amennyit aztán reprodukálni tudunk. Fotó: Arthur Ogleznev, Pexels

Szeretem a statisztikát, az összehasonlítást, a fejlődés nyomon követését jobban megértem, ha az számszerűsítve van. Ehhez jól kapcsolódó mérce az ökológiai lábnyom, ami megmutatja, hogy milyen mértékben éljük föl természetes környezetünk megújuló javait. Jónéhány éve foglalkoztat az, hogy az én ökológiai lábnyomom mennyi lehet, hogyan tudnám fejleszteni, mit kell tennem azért, hogy ne ártsak, hogyan tudnám minimalizálni a fogyasztásomat. Melyek azok a területek, ahol érdemes elgondolkoznom életmódváltozáson, változtatáson.

A környezettudatosabb életmód felé vezető irány, a fogyasztási szokásaim fejlesztésére való igényem természetesen jött azután, hogy kezdtem tudatosan foglalkozni azzal, hogy mivel ártok, és mivel segítek.

Külső nehézségekkel nem kellett szembenéznem, azon tulajdonképpen mosolyogtam, hogy a környezetem meglepőnek tartotta, hogy miért nem szeretnék autóval járni, miért nem ragaszkodom a tévénézéshez feltétlenül. Sokszor jött a kérdés, hogy akkor mit csinálok otthon esténként. Mindig volt valami, ami érdekelt, mindig tanultam valamit, vagy nyelvet, vagy a pszichológiával voltam elfoglalva, vagy természetgyógyászatot tanultam, sokat olvastam és sokat utaztam. Hálával tölt el a mai napig, hogy ezek a hosszú megtett kilométerek közelebb vittek ahhoz, hogy elkezdjem érteni az anyagi világ működését.

Belső nehézségeim sem igazán voltak. Amikor valamit a mindennapokban tudtam fejleszteni és az a valami meggyőződésből fakadt, akkor elégedettséget, boldogságot okozott, hogy valamit megvalósíthattam. Követtem kicsit a világtrendet is, mind a környezetvédelemben, mind a minimalista életmód kialakításában. Most visszagondolva úgy tűnik, hogy ezek az irányvonalak erősen hatottak rám. Tulajdonképpen elegem lett abból, hogy időt töltsek olyasmivel, ami semmit nem visz előre. Azt hiszem, hogy a számomra legjobban érzékelhető hozadéka a minimalista, környezettudatos életmód kóstolgatásának az, hogy több időm lett. Jobban elkezdtem erősebb határvonalat húzni a munkaidőm és a privát időm között is. 

Egyéni szinten is tudunk tenni a fenntarthatóságért, ökológiai lábnyomunk csökkentésével. Fotó: Thirdman, Pexels

Sokat olvastam, az interneten tájékozódtam arról, hogy mit lehet tenni a fogyasztás csökkentésére. Miközben zavar, hogy látom, hogy globális szinten mennyire a profit vezeti a jövőnket befolyásoló kérdésekre adott válaszadást, én magam mégsem adom fel és részese szeretnék lenni a javításnak. Talán másnak is megjön majd a kedve a környezetemben, hogy egészségesebben, tisztábban, vegyszermentesebben, a Földet, az élőlényeket megbecsülve, egyszerűbben éljen. A folyamatos fejlődés egyik fő pillérének a mindenkori újragondolás, újra tervezés lehetőségét érzem, mert ahogy a körülmények változnak úgy kell nekünk is alkalmazkodni, összehangolva a külső változásokat a belső megvalósíthatósággal.

A világjárvány sok szemszögből megvilágította, hogy szükséges elengedni a kontrollt olyan dolgok felett, amiken nem tudunk változtatni. Az első sokk után eszméltem rá arra, hogy mennyi fölösleges dolog van még mindig az életemben, amin lehet javítani.

Röviden szeretném bemutatni, hogy egyéni szinten milyen lépéseket tettem egy tisztább, környezettudatosabb, felelősségteljesebb életmód kialakításáért. Ezek a dolgok természetesen mentek végbe, nem kerültek az erőfeszítésembe, nem éreztem azt, hogy valamiről le kellett volna mondanom.

Vegetáriánus táplálkozás, főzés otthon

Korábban volt már olyan életszakaszom, amikor évekig nem ettem húst, főként egészségmegőrzési okokból. A Főiskolai tanulmányaimat megelőzően újra vegetáriánus lettem, az erőszakmentesség elvét követve. Ha csak abból indulok ki, hogy a kizárólag növényi ételek fogyasztásával legalább egy tényezővel lerövidül a táplálkozási lánc, egyszerűsödik a folyamat, akkor máris tettem valamit azért, hogy ne vegyek el a Földtől többet, mint ami feltétlenül az életben maradáshoz szükséges. És mindezt az egyén szintjén, kényszer nélkül.

A járvány hozta annak is a lehetőségét, hogy itthon főzzek és az igazat megvallva már nem is vágyom arra, hogy éttermekbe járjak.

Vásárlás

A minimalizmust, a minimális fogyasztási elveket követve sok dolognak a vásárlását megszüntettem, vagy egy időre abbahagytam. Ami a legemlékezetesebb az az, hogy kerek egy évig nem vettem ruhát magamnak, most ez az egy év néhány kivételtől eltekintve meghosszabbodik. Nem tudtam, hogy mennyire szennyező a „fast fashion” üzlet, ez viszont nem mentség arra, hogy részt vettem a fenntartásában. Azt hiszem, hogy annyira elfedte a józan látásomat a szép ruhák tömege, a hiúságból fakadó igényem, hogy tulajdonképpen bele sem gondoltam abba, hogy mekkora pazarlás résztvevője vagyok. Most újra megtetszenek azok a ruhák, amik még megvannak.

Az egyik legnagyobb környezetszennyező a divatipar. Fotó: mentatdgt, Pexels

Sok dolgot látok a fogyasztói társadalom egyfajta szimbólumaként, amiket éppen ezért nem veszek meg, például a legújabb telefonok. A konyha sincs tele mindenféle berregő segédeszközzel, sőt kézzel mosogatok, így kevesebb vizet fogyasztok. Mindent szerettem volna leegyszerűsíteni, optimalizálni. Nem dobok ki semmit addig, amíg nem válik használhatatlanná.

Ha vásárolni megyek, akkor a legtöbb esetben már automatikusan viszek magammal táskát, ha nem felejtem el, akkor a gyümölcs- és zöldségzsákokat is. Arra emlékszem, hogy a műanyagok használatának következményei nagyon megrémítettek. Belegondoltam abba, hogy tulajdonképpen műanyag dolgokat az 1850-es évektől használunk, és nehezen visszaforgatható, illetve a gyártók sem készültek fel az újra-hasznosításra. Műanyag palackos vizet szinte soha nem veszek.

Vegyszerek, tisztítószerek

Citromsav, mosódió, mosószóda, szódabikarbóna, ecet. Ezeket használom évek óta napi szinten. Néhanapján teafaolaj. Úgy látom, hogy ezekkel a szerekkel egy egyszerű lakásban mindent lehet tisztítani, mosni.

Hulladék

A háztartást próbálom tehermentesíteni a hulladékoktól, de városban élve ez nem mindig sikerül, keletkezik sajnos zöldség, gyümölcshéj, amiknek lenne jobb helyük egy komposztban, de a házi komposztot gilisztákkal nem tudom, hogy mennyire tudnám megszokni a lakásban, úgyhogy erről eddig lemondtam.

Az újrahasznosításra a legtöbb településen van lehetőség. Fotó: Polina Tankilevitch, Pexels

Az újrahasznosítás viszont hellyel-közzel működik. Gyerekkoromban a nagyanyám a megtört diót mindig használt lisztes zacskókba tette, ami jól szellőzött; úgyhogy a lisztes zacskót én is felhasználom legalább még egyszer, talán szentimentalizmusból.

Közlekedés

Szeretek vezetni, de nem járok autóval. Az esetek nagy részében tömegközlekedéssel utazom, még a vírus előtt, sokszor az üzleti utakon külföldön is inkább vonatoztam. Nem érzem magamat jól attól, hogy sokat repültem és ez az egyik legkörnyezetszennyezőbb közlekedési mód. Az is kicsit zavar, hogy a munkám által, közvetve érintett vagyok a repülőgépek által okozott környezetszennyezésben. Ez foglalkoztat, de még nem találtam a változtatásra jó megoldást. A járvány okozta sokk és az üzleti utak körül kialakult ésszerűsítési törekvések sok cégnél vezetnek majd ahhoz, hogy csak a legszükségesebb esetekben szerveznek üzleti utakat; reményeim szerint ez történik majd nálunk is.

A légi utazás a közlekedési formák közül a legkörnyezetterhelőbb. Fotó: Monstera, Pexels

Azt hiszem, hogy talán túl sokat várok a járvány utáni világtól, vajon mindannyian levontuk-e a helyes, vagy helyesnek vélt következtetéseket a fenntartható bolygónkért, vagy még mindig szeretnénk visszakapni az egy évvel ezelőtti szabad életünket? Változott-e vajon a kritikus tömeg értékrendje és világnézete annyira, hogy ebből a helyzetből a Föld megfiatalítását előirányzó, az életét újrakezdő, új alapokra helyező egyének és társadalmak lépnek majd előtérbe?

A dolgozatomat azzal kezdtem, hogy hosszú évekkel ezelőtt találkoztam először a fenntarthatóság kifejezéssel, amit úgy értékelt a környezetem, hogy elköteleződésről és felelősségvállalásról szól. Szeretném hinni és remélni, hogy ennyi elég lesz ahhoz, hogy újrakezdjük, újra-hangoljuk az életünket, mind a társadalom egésze, mind az egyén szintjén.

A példamutatásban hiszek, ennek látom hasznát és értelmét. Az utánunk jövő nemzedékek józan ítélőképességében hiszek, abban, hogy az élni akarásuk ereje erős fellépésre készteti őket és fel is lépnek majd a pozitív változásokért, a Föld megmentéséért. Egy kicsit magamban is hiszek, és bátorítok mindenkit, mert talán megtanultuk, hogy ne adjuk fel, amíg van reményünk arra, hogy jó dolgok is történhetnek. A megújulási képesség, a folyamatos fejlődési képesség az alapja és kezdete minden jó dolognak.

(Borítókép: Anna Tarazevich, Pexels)