Kényszerű visszavonulásunk csendjének erejével felvértezve nézzünk szét a világban, lássuk mit tettünk természeti környezetünkkel és találjunk új utakat a jóga segítségével. Wéber Szilvia Alma írása arról, hogy mit tanított nekünk a járvány a környezetpusztításról és annak megállításáról.

2020 tavaszán a Covid-19 járványügyi korlátozásai miatt a világ száguldó vonata lelassult velünk, a rohanó képkockákhoz szokott szemeinkkel fokozatosan rácsodálkoztunk a tájra, az erdőkre, a hegyekre.  A vonat a kocsiszínbe gördült, ott is maradt, mi pedig az otthonainkba kényszerülve lecsendesedtünk, harsány fényeinket elhalványítottuk és csak szemlélődtünk. Járműveink megpihentek, a gyáróriások kéményeibe egy időre bennrekedt a füst, láthatóvá váltak a városainkat körülölelő hegyek, a vizek mögött a túlpartok.

Ahogy elültek céltalan rohanásunk zajai, vakító fényei, lassan előmerészkedtek a mindent birtokolni akaró, esztelenül romboló tombolásunk elől bujdosó állatok.

A legsűrűbben lakott nagyvárosok utcáira most félve lépő ember talán életében először láthatta a felszakadozó szürkés-barnás szmogfelhő rejtekéből felröppenő madarakat. A világ legzsúfoltabb területein is lehetett újra levegőt venni, tisztábbá vált néhány reménytelenül szennyezett folyó és tó. A korlátozások következményeként láthatóvá vált a kontraszt, milyen, amikor teljes gőzerővel dübörög a termelés, ami kiszolgálni igyekszik fenntarthatatlan életmódunk igényeit és milyen, amikor ez megáll kicsit, és a természet velünk együtt fellélegzik. Ahogy az emberi tevékenység visszaszorult, fellebbent a fátyol egy pillanatra, alatta pedig nemcsak a szabadon nyújtózkodó természet vált láthatóvá, hanem mindaz, amit tönkretettünk.

Enric Cruz López fotója a Pexels-ről

 Bizonytalan időre falaink közé száműzettünk, és mint ősi remeték barlangjaikban, érzékkielégitésünk, szórakozásunk tárgyainak nagy többségétől megfosztottá váltunk. Ebben a helyzetben, ha megpróbálunk a korlátozások által ránk kényszerített visszavonulásra úgy tekinteni, mint a jógában a pratyāhārára, az érzékek visszavonásának folyamatára, és átadjuk magunkat az elcsendesedésnek, a befelé figyelésnek, lehetőségünk adódhat ebből a leülepedett állapotból szemlélődve kicsit másképp megvizsgálni a világ folyását, helyünket, szerepünket és hatásunkat benne. A megállás viszonylagos csendjében meghallhatjuk végre az évek óta folyton csengő vészharangokat és rápillanthatunk hová is vezetett az az út, amelyre visszatérni vágyunk. Megpróbálom összegezni röviden, milyen látvány tárul elénk, ha a visszavonulás csendjének erejével felvértezve van bátorságunk körülnézni most a világban.

Milyen környezetünket, élőhelyünket és végsősoron életben maradásunk feltételeit érintő legfontosabb problémákkal kell szembenéznünk ma?

  • Az átlaghőmérséklet növekedése, a mérgező és üvegházhatású gázok fokozott légkörbe bocsájtása miatt. Nagy szerepe van ebben a hulladékégetésnek, a gyár és erőmű kémények pöfékelésének, a marhatartás metángáz eregetésének, a hulladéktelepeken a szerveshulladék (ételmaradék!) bomlásakor keletkező gázkibocsájtásának, a járműforgalomnak, az épületek energiaellátásának.
  • A hőmérséklet emelkedésével egyre jellemzőbbé válnak az extrém időjárási események, például hőhullámok, aszályok, özönvízszerű esőzések, erdőtüzek, hurrikánok, viharok, összességében kiszámíthatatlanná válik az időjárás, egyes területeken éhínséget, járványokat előidézve.
  • Az időjárási változások és annak kiszámíthatatlansága, megnehezíti a mezőgazdasági termelést, amely hatékonyságát a fokozódó vízhiány is tovább rontja, pedig a népességnövekedés miatt egyre nagyobb hozammal kellene működnie.
  • A fokozódó élelmezési igény miatt természetes élőhelyek bevonása a termelésbe. Ennek súlyos következményei az erdők, őserdők irtása. Az őserdők területének fogyatkozásával, a Föld szén-dioxidelnyelő képessége jelentősen csökken, ami az üvegházhatást és a további hőmérsékletemelkedést fokozza.
  • A természetes élőhelyek elpusztításával, a fajok sokfélesége csökken, a kutatók már most a Föld hatodik kihalási hullámáról beszélnek, az ENSZ jelentése szerint pedig rövidesen további egymillió faj kihalása várható a nyilvántartott 5,5 millió fajból. A fajok sokszínűségének csökkenésével az emberi faj túlélési esélyei is romlanak.
  • A nagyipari állattenyésztés és a mezőgazdaság hatékonyságának növelésére való törekvésa termőtalajok és a vizek tápanyagtúlterhelését okozza, ezzel hosszútávon kimerítve, megmérgezve a földeket, vizeket.
  • Egyes kutatócsoportok előrejelzése szerint 2050-re több műanyag lesz az óceánokban, mint hal. Búvárként tíz év távlatából saját szememmel tapasztalom, ahogy láthatóan fogynak a halak és pusztul a vízi élővilág. Számomra gyerekként a tenger egyet jelentett a tisztasággal, kislányom már nem ismer tiszta tengert, pedig sokfelé járt a világban.
  • A tengerek és óceánok túlhalászata következményeként az egész tengeri élővilág végzetes csökkenése tapasztalható, ha pedig ez a tendencia így folytatódik az óceánok és tengerek, mint élőhelyek fokozatosan elpusztulnak, magával rántva a teljes Földi élővilágot!
  • A Csendes-óceán északi részén Hawaii és Kalifornia között keringő úszó szemétsziget Magyarország területének hétszerese, ennek több mint a felét a halászati hulladékok teszik ki.
  • 2040-re 1,3 milliárd tonna műanyagszemét fog felhalmozódni a szárazföldön és az óceánokban, más kutatás szerint már most ennél sokkal több műanyagszeméttel kell elszámolnia a világnak, ami valahol elrejtve fekszik föld alatt, vagy felett a természetben.
  • A járványhelyzet hatására a hulladék mennyisége világszerte rohamosan megnőtt, a kórházakban a Covid-19 vírus elleni védekezésben szerepet játszó egyszerhasználatos műanyag védőeszközök miatt megsokszorozódott a szemét mennyisége. Ezzel együtt a lakossági hulladékmennyiség is több lett, a házhoz rendelés és az egyszerhasználatos csomagolóanyagok előnyben részesítése miatt.  Az illegális hulladéklerakás és szemetelés mértéke is világszerte sokszorosára nőtt.

Szomorú képsorok ezek és megértem, ha visszamenekülnél inkább a száguldó vonatra, vagy a képernyő/kijelző rohanó képkockái elé, de kérlek, ne menj, mert hidd el, annyi mindent tehetünk!

Bár az elénk táruló kép akár egy katasztrófafilm forgatókönyvvázlatának alapja is lehetne, mégsem Bruce Willis kell ide hős megmentőként, mert ez a valóság, itt rád és rám van szükség és belőlünk minél többre.

Minden nap, minden egyes döntésünkkel vagy teszünk a fájdalmas pusztulás ellen, vagy hozzájárulunk ahhoz. Ahogy Sylvia Earle óceánkutató mondja: „Egyvalaki nem tehet meg mindent, de mindenki megtehet egyvalamit.”

Új utakon kell elindulnunk, új célok felé, de ehhez amellett, hogy számot vettettünk azzal, hol tart most a világ, elengedhetetlen végre feltennünk a jóga önmegvalósítási útjának alapkérdéseit. Kik vagyunk mi? Mi a célunk itt a világban? Hogyan különbözik az emberi lét valódi célja attól, ahova a világ száguldó vonata féktelenül robog, olyan elérhetetlen és valótlan célok felé, amelyek még soha senkit nem tettek boldoggá? Mi a viszonyunk önmagunkkal és természeti környezetünkkel? Hogyan érdemes e világra tekintenünk? Mit tehetünk mi egyes emberek a hétköznapokban azért, hogy együttműködve a természettel élhetőbb, boldogabb élet lehetőségéhez járuljunk hozzá, a következő generációk számára is? Mit kell tennünk azért, hogy a Föld Isten kegyelméből olyan hellyé válhasson, ami minden élő megelégedését, jóllétét biztosítva, megteremti a lehetőségét az ember zavartalan lelki fejlődésének a jóga eredeti útja és célja szerint?  Nehéz kérdések ezek, és bár mára feledésbe merült, a hagyomány szerint, amióta emberi civilizációk léteznek, egyetlen módon kaphatjuk meg a válaszokat életünk legalapvetőbb kérdéseire. Ahogy a Legfelsőbb Úr mondja Arjunának a Bhagavad Gítában:

Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld megismerni az igazságot! Tudakozódj tőle alázatosan, és szolgáld őt! Az önmegvalósult lelkek képesek tudásban részesíteni téged, mert ők már látták az igazságot.” Bhagavad Gíta, 4. 34.

Végül a jógafilozófia alapjául szolgáló védikus irodalom egyik kincséből, a Śrīmad-Bhāgavatam 4. énekéből egy rövid történeten keresztül nézzük, mit javasol maga a Föld bolygó egy hasonlóan nehéz helyzetben:

Pritu király, amikor trónra lépett súlyos éhínség sújtotta a népet. Ezért a király üldözőbe vette Bhūmi devit, a Földanyát, aki tehénné változva menekült Pritu király haragja elől. A király utolérve Bhūmi devit, felelősségre vonta, hogy miért nem ad elegendő gabonát és zöldséget az embereknek. A Földanya elmondta, hogy az emberek lelki megértés nélkül méltatlanul használják, kihasználják a Föld javait, nem végeznek felajánlásokat és nem gondoskodnak róla, a Földanyáról sem, ő pedig ezért tartja vissza a magjait. A Földanya azt tanácsolja a királynak, hogy mindent, amit elvesz a Földtől, akár a bányákból, akár a talajból, akár a légkörből, azt az Istenség Legfelsőbb Személyisége tulajdonának kell tekintenie, és áldozatként fel kell ajánlania azt az Úr Visnunak. A király megfogadva a Földanya szavait, békét és jólétet teremtett az országban. 

A reményeink szerint hamarosan bekövetkező nagy újraindításban te elfoglalod megszokott helyedet a fenntarthatatlanul száguldó vonaton, vagy keresnéd inkább Isten törvényei szerinti, minden élő és a Földanya megelégedését is szolgáló, valóban boldog élet megvalósításának lehetőségét?

Források:

(Borítókép: Marius Venter fotója a Pexels oldaláról)