Áttekintés Udvarvölgyi Zsolt szociológus, történész tollából.
Hetven éve, 1947. augusztus 15-én vált függetlenné India és 1950. január 26-án kiáltották ki a köztársaságot. Az azóta eltelt időszak jellemzése szinte lehetetlen egyetlen jelzővel.
Ellentmondásos? Szédületes? Példaértékű? Félelmetes? Mihez képest! Rövid, szubjektív vázlatomban kísérletet teszek rá, hogy felvázoljam az azóta eltelt időszak − véleményem szerinti − legjellemzőbb történéseit. (Cikkünk 1. része)
A vallási megosztottság
India életében mai napig nagy szerepe van a vallásnak – maga az ország területe is főleg vallási alapon lett meghatározva a gyarmati időszak végeztével. A legelterjedtebb a hinduizmus, amelyhez a lakosság mintegy 80 százaléka tartozik, míg a második legjelentősebb az iszlám, amely a népesség 13 százalékát jelenti. A két nagy vallás között még ma is előfordulnak konfliktusok. (Erre mutatott rá a nagysikerű Gettómilliomos c. film is.) Bár India a buddhizmus szülőföldje, ma már csak nagyon kevesen tartoznak ehhez a valláshoz. A gyarmati időszak térítő missziói idején jelent meg a kereszténység, amelyhez az indiaiak 2,3 százaléka tartozik. Számukat tekintve nem meghatározóak, jelentőségüket tekintve fontosak a szikhek, akik közül sokan a hadsereg, rendőrség tisztjei illetve befolyásos értelmiségiek, üzletemberek, politikusok. Megemlítendő még a zömmel Mumbaiban élő, iráni eredetű kicsiny zoroasztriánus (párszi) közösség is.[1]
Népek, nemzetiségek
India népességét több népvándorlás, bevándorlások és a gyarmatosítás formálta mai képére – ennek az eredménye a mind nyelvi, mind etnikai, mind pedig vallási szempontból sokszínű népesség. A népvándorlások általában délre szorították a korábban ott élőket. Időszámításunk előtt a negyedik évezredben érkeztek a Hindusztáni félszigetre a dravidák, akik jelentős birodalmat hoztak létre. Őket az indoárják szorították délebbre mintegy 1500 évvel később.
Öt nagy nyelvcsalád is megtalálható az országban, és 16 hivatalos nyelv van Indiában. A legtöbben a hindit beszélik, körülbelül 450 millióan. Jelentőségét tekintve fontos az egykori gyarmatosítók nyelve, az angol, amely sokáig a tudomány és közigazgatás nyelve volt. Az ország történelmi múltja miatt egyes etnikai közösségek szétszórtan, mozaikszerűen helyezkednek el a félszigeten.[2]
A városok
A főváros Delhi közlekedési központ, és említést érdemel gépipara is, de a legjelentősebb a tercier szektor. Agra az itt található Tadzs Mahalról ismert, amely egyike a világ legismertebb műemlékeinek. Az épület egy fehér márványból készült síremlék. Mumbai az ország legnépesebb, több mint 20 millió lakosú agglomerációjának központja, India legfontosabb kikötője és ipari központja, de a világ talán a filmgyártásáról ismeri leginkább – évi több száz mozit forgatnak „Bollywoodban”. Kolkata egykor Brit India fővárosa volt, ma a világ egyik legnagyobb textilipari központja (jutaipar), és nagy forgalmú kikötőváros. Jelentős kikötő a déli területek legnagyobb ipari központja, Chennai (Madras) is.[3]
A varnák („kasztrendszer”)
A mai napig a társadalmi élet legmeghatározóbb vonása, az alkotmányban lefektetett elvekkel ellentétesen (sőt, az 1950-es években betiltották), a hindu vallásból eredően a lakosság több ezer varnára való tagolódása – elsősorban a falvakban, mivel a városokban kezd halványulni a hatása. Ennek lényege, hogy a társadalomban több ezer, egymástól elkülönülő csoport van, amelybe az emberek születési alapon kerülnek, és nem léphetnek ki belőle, és az egyes csoportok (varnák) között alá- és fölérendeltségi viszony van. Az egyes kasztokban szigorú előírások szabályozzák lehetséges a viselkedést, vagy azt, milyen foglalkozást vállalhatnak az oda tartozók. A legalsó része ennek a rendszernek a varnákon („kaszton”) kívüliek csoportja, ők a dalitok, az érinthetetlenek (a „páriák”), akik a legnehezebb, legkevésbé vonzó munkákat végzik.[4]
Ásványkincsek Indiában
Az ország jelentős ásványkincs vagyonnal rendelkezik: feketeszén-termelésben illetve vasérc-készletekben a világ élmezőnyébe tartozik, de fontosak mangán- és rézlelőhelyei is. A legismertebb szénbányászati központ a Damodar-folyó völgye, ahol jelentős nehézipar alapult a készletekre. Jelentős India drágakő-feldolgozása és – kivitele is.[5]
Fejlett szoftvergyártás, fejletlen infrastruktúra
Sajátos az ország gazdasága, ugyanis sok más ázsiai országgal ellentétben elsősorban nem a tömegtermékeket gyártó ipara a meghatározó, hanem a szolgáltatások, amelyek a GDP legnagyobb részét adják. Az indiai ipar legdinamikusabb ágazatai a számítástechnikához kapcsolódnak, és nagy hozzáadott értéket biztosítanak. A szoftvergyártás központja (pl. Infosys és Wipro óriásvállalatok) a délen fekvő, az „Indiai Szilícium-völgyként” is emlegetett Bangalore, amely egyetemének köszönheti fejlődését. Az ország vidéki területeinek hiányos infrastruktúrája, és a nagyvárosok túlnépesedés miatt nehezen fenntarthatósága akadálya a gazdasági fejlődésnek, a külföldi beruházásoknak. A közlekedést pedig a nagy távolságok mellett nehezíti a fejletlen vasúti hálózat. A városokban jelentős építkezések, fejlesztések indultak meg az utóbbi években, hogy a nagyvállalatok, hivatalok irodahelység szükségleteit, és a beáramló munkaerő lakásigényét kielégítsék. Emellett a humánerőforrás is némi fejlesztésre szorul még, a lakosság 29 százaléka ugyanis analfabéta.[6]
Szerző: Udvarvölgyi Zsolt, PhD, történész, szociológus,
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola óraadó oktatója
Fotó: India, Agra, 1972, Red Fort (Vörös Erőd)