helyi termelő mint foltanyag
Képzeljük el, hogy a vödör szimbolizálja a helyi gazdaságot, a benne lévő víz pedig a pénzt. A vödörbe – jó esetben – folyamatosan ömlik bele a víz illetve, ha lyukak/repedések vannak rajta, akkor kifolyik belőle.
Mi lehet pontosan ez a beáramló “víz”?
Az adott közösség tagjainak különböző formában beáramló keresete, ezenkívül – a gazdaságilag elmaradott térségek/közösségek esetében – kormányzati segélyek és támogatások. A kifolyó víz szimbolizálja például az olyan vásárlásokat, melyeket az adott területre kívülről érkező vállalatok üzleteiben költünk el, de ide sorolható a pazarlás és az adók is. Mivel adót amúgy is fizetni kell – ha belegondolnunk, az állam lényegében ezekből finanszíroz/kellene finanszíroznia számos közszolgáltatást, például az oktatást, az egészségügyet, stb. – érdemes elsősorban a vásárlási szokásainkra koncentrálni. (A pazarlás csökkentése valószínűleg minden józan gondolkodású ember számára magától értetődő, ezért sem érdemes külön szót ejteni róla.) Manapság a világ számos részén, a helyi gazdaságok annyira csekély, illetve csökkenő mértékben vesznek részt a lokális szükségletek kielégítésében, hogy úgy tűnhet, a beömlő víz szinte azonnal ki is folyik a vödör repedésein keresztül.
Ennek az összefüggésnek a felismerése rendkívül fontos, mert a vödörben (= a helyi gazdaságban) lévő víz (= pénz) jelképezi a közösség tagjainak, a helyieknek a vásárlóerejét. Ha kevés pénz cirkulál a lokális gazdaságban, a termékek és szolgáltatások iránti igény, amelyet a helyi termelők és üzletek szolgálnak ki, kicsi lesz. Ha viszont meg tudjuk találni annak a módját, hogy bedugaszoljuk a lyukakat és több pénzt hagyjunk helyben forogni, az emberek több terméket és szolgáltatást fognak tudni vásárolni a helyi vállalkozásoktól.
Gondoljuk végig, mit jelent mindez például a foglalkoztatás vagy akár a közösség által biztosított szolgáltatások szempontjából! Kevesebb lesz a munkanélküli, a több és jobban működő helyi vállalkozás által befizetett adókból pedig többet kap vissza közjavak formájában az adott közösség is. A transz- és multinacionális vállalatoknak nem érdeke a helyiek boldogulása. Nemcsak azért, mert egyedül a megtermelt profit érdekli őket, hanem azért is, mert nincsenek közvetlen/személyes kapcsolataik az adott térségben élő emberekkel. Így nem érdekli őket a helyiek jóléte, például az egészségi állapotuk, mint ahogyan a környezetük megóvása sem.
Egy külföldi felmérés szerint egy nagy szupermarketben elköltött 1 font – ezt behelyettesíthetjük akár a magyar fizetőeszközzel is – kb. 90%-a hagyja el azonnal a közösséget, hogy távoli tulajdonosokhoz és szállítókhoz/közvetítőkhöz vándoroljon. Ugyanakkor, ha ezt a pénzt egy helyi üzletben költjük el, akkor sokkal több marad belőle a helyi rendszerben, a helyben forgó pénz pedig a közösség tagjainak javát szolgálja. Persze ne legyünk naivak! Ne vegyünk készpénznek, hogy a helyi üzletekben kapható árukat minden esetben helyben állították elő. Keressük ez esetben is a helyi termékeket!
Azt hiszem, ezek után nem is kérdéses, milyen irányban érdemes vásárlási szokásainkat elmozdítani, ha ezt eddig még nem tettük meg. Vásároljunk helyi termelőktől!
Ma már Magyarországon is folyamatosan nő azon közösségi kezdeményezéseknek a száma, amelyek amellett, hogy a fenntarthatóság felé való átmenet kiváló példáit jelentik, igyekeznek az előállító és a fogyasztó közötti közvetlen kapcsolatot megteremteni. Maradjunk az élelmiszereknél, mint a legkézenfekvőbb fogyasztási javaknál. A hagyományos és újkeletű piacok mellett, ma már több bevásárló közösség színesíti az élelmiszerkereskedelem palettáját, de egyre gyakrabban használt fogalom a közösség által támogatott mezőgazdaság, angol rövidítéssel CSA (= community supported agriculture) is, amelyekről akár külön-külön is érdemes említést tenni.