Két látszólag összefüggéstelen információt osztok most meg. Az egyik egy aktuális környezetvédelmi hír, a másik egy olvasmányom eredménye.
E két szálat egybeszőve jutok el annak a megfogalmazásáig, hogy melyik az a tett, ami igazán tökéletes és mindannyiunk javát szolgálja.
Nemrég hallottam a hírt, hogy az IKEA ez év végétől az indiai rizstermesztés melléktermékét, a rizs szárát felvásárolja és hasznosítja. Indiában ugyanis az az általános gyakorlat, hogy a rizs szárát a betakarítás után egyszerűen elégetik. Ugyanakkor ez a hagyomány az utakról felverődő por, az otthoni és ipari égetés, illetve az autók okozta károsanyag-kibocsátás mellett jelentősen hozzájárul a rossz levegőminőséghez az országban. A svéd vállalat ezzel az átgondolt és környezettudatos megoldással hozzájárul India levegőszennyezettségének csökkentéséhez.
A másik hír egy könyvhöz kapcsolódik. A napokban olvastam ugyanis a Nobel-díjas Amartya Sen indiai közgazdásztól, a Szabadság, mint fejlődés c. művet. A szerző, akinek az egyik legszimpatikusabb vonása számomra, hogy hihetetlenül érzékeny az olyan komoly társadalmi problémák iránt, mint a szegénység, éhezés, vagy a nők elnyomása, azt írja, hogy a fejlődést nem lehet egyszerűen a bevételek növekedésében mérni sem egyéni, sem társadalmi szinten. A fejlődésnek magával kell hoznia a képességek kibővülését is ahhoz, hogy emberhez méltó életet élhessünk. Szerinte e képességek kibővítésében megnyilvánuló szabadság a fejlődés elsődleges célja és egyben eszköze is. A szerző gondolatmenete nagy hatást gyakorolt a közgazdaságtudományra.
De hogyan kapcsolódik össze e két szál? Mindkét történetből kiolvasható, hogy vannak olyan emberek a Földön, akik valamilyen motivációból, legyen az üzleti érdek, empátia, illetve egyszerű elhivatottság olyan tetteket visznek véghez, vagy olyan gondolatokat fogalmaznak meg, amelyek jobbá teszik ezt a világot. Csakhogy nem mindannyian vagyunk akkora hatással a tágabb környezetünkre, hogy az tényleg egy jobb hely legyen. De még ha jelentős hatást is gyakorlunk, sajnos az sem elég ahhoz, hogy tényleg mindenki – beleértve minden embert és nem-emberi teremtményt – javát szolgálja. Ugyanakkor, ha igazán minden élő számára a legjobbat akarjuk, akkor a legtökéletesebb tett, ha motiválatlanul a Legfelsőbbet szolgáljuk szeretettel. Ő ugyanis olyan, mint a fa gyökere. Ha a gyökeret öntözzük, az egész fa, annak törzsével, minden ágával, szárával, levelével, virágával és gyümölcsével együtt áldásban részesül. Vagyis ha Istent szolgáljuk, úgy mindenki mást is, hiszen valamennyien az Ő apró részei vagyunk. Ez a leginkább környezetbarát és humánus tett, ami csak létezhet.
Írta: Dr. Bányai Orsolya, PhD – környezetjogász, egyetemi adjunktus.
Fotó: Endes Anikó
Az író korábbi cikkei: