Ha megfakulna, színezd újra!

2014. 03. 11. | Érdekesség

Szerző: Tóth Roland
 

– avagy: vizuális stimuláció és színterápia

   “a hangok illata
az illatok íze
az ízek színe

a színek hangja
a hangok íze
az ízek illata

az illatok színe
a színek íze
az ízek hangja

a hangok színe
a színek illata
az illatok hangja”

(Weöres Sándor: Variáció)

“Nekem mindegy, csak legyen rózsaszín, puha, illatos és zenéljen!” – válaszolta unokahúgom, amikor megkérdeztem, mit szeretne tőlem hatodik születésnapjára. Amit kért, az pedig nem más, mint egy csipetnyi szeretet. Merthogy minden, ami az érzékeket simogatja, egyúttal üzenet az agynak: “szeretve vagy”. És jóllehet felnőttünk már, a rózsaszín, puha, illatos álmokat letaposta a munkahelyi ámokfutás, de még mindig ugyanazt keressük. Azt, amiből egy csipetnyi elég ahhoz, hogy megérje maradni, de tengernyi sem volna elegendő, hogy megteljünk csordultig.

A kiegyensúlyozottság, harmónia alapvető kitétele a tudatos életvitel. Sokak számára bagatellnek, vagy éppen túlzásnak hathat nagyobb jelentőséget tulajdonítani egy-egy külső inger (szín, hang illat, stb.) ránk gyakorolt hatásának. De ha az ember odafigyel, észre fogja venni, milyen elemi erővel befolyásolják akár csak apró benyomások is fizikai, lelki, mentális állapotainkat.

Így a színek, amelyeket már az ókori civilizációk is használták gyógyításra, jóval azelőtt, hogy különböző terápiás hatásairól elméletek születtek volna (mint például a szín vizualizáció, színesfény-terápia, a színmeditáció vagy színtáplálkozási terápia). A hideg-meleg felosztás, és a tónusok által kiváltott különböző hangulati reakció mellett a belső szerveink működésére is hatással vannak. Érdekes, bár egyben értelemszerű, hogy az egyes csakrákat pontosan az a szín jelöli, szimbolizálja, ami egyben a legintenzívebb hatást gyakorolja az adott területre. Ily módon légúti megbetegedésekre a kék, a gyomor, emésztés panaszait pedig a sárga szín enyhíti eredményesen. A dinamikus jógairányzatok gyakorlása esetén szintén a sárga, narancssárga viselése lehet segítségünkre: fokozza a belső hőt, energikus és örömteli gyakorlást idéz elő. Ha viszont a meditatív irányzatok felé fordulunk, elmélyülésünket az ibolya szín segíti leginkább. Ez a legmagasabb frekvencián rezgő szín a koronacsakra, spirituális erők szimbóluma. (Az egyes színek fizikai és leki aspektusai alább olvashatóak.)

A színek fiziológiai és lélektani hatásuk mellett fontos szerepet játszanak a vizuális kommunikációban is. A kép a szemnek és értelemnek szóló üzenet, napjainkban egyre jobban átveszi az írott szó helyét. Érdekes tehát odafigyelni mit üzenünk a világnak, és dekódolni a minket célzó vizuális ingereket.  

És hogy mi a szín? Nem más, mint a fény játéka. Egy érzet. “Fény-élmény”. Egy kvázi-relatív tapasztalat, amely a különböző frekvenciákon visszaverődő fény hatására jön létre az agyban. Az agy pedig a színeket nem abszolút módon azonosítja, hanem relatív úton, vagyis azokat a környezethez hasonlítva határozza meg. Így lehetséges az, hogy ugyanazon körülmények között ki-ki másképp érzékeli a színeket. Viszont minden ember szemében háromféle színérzékelő receptorsejt (csap) van, a különböző hullámhosszú fény ezeket más és más mértékben stimulálja. Az agy ezekből az információkból alkotja meg a különböző színeket.

A további fejtegetés helyett viszont inkább nézzük meg, miképp hatnak, és milyen jelentéseket hordoznak az alábbi színek:

  •       Indigókék
  •       Kék
  •       Narancssárga
  •       Sárga
  •       Vörös
  •       Zöld
  •       Lila
  •       Fehér
  •       Barna

Indigókék

Ez a mélykék, intuitív szín különösen az érzékszervekre, azokon belül is a fülre és az orra van nagy hatással. Ez a szín az asztmát és a gennyes hörghurutot enyhíti, mivel a sötétkék a mélybe vezet, és ezáltal tágítja a hörgőcskéket. Elvileg az indigó ugyanúgy hat, mint a kék, csak éppen, mert még sötétebb, még mélyebbre jut el, és még inkább érvényesül görcsoldó hatása.

Az ideges eredetű zavarokra, lelki kimerültségre és hasonló panaszokra nagyon jó az indigó.

  •      Csakrája: homlokcsakra (Harmadik Szem)
  •      Kristályai: zafír, hegyikristály
  •      Sok indigó az aurában: egyéniség, visszahúzódó alkat vagy erre való törekvés
  •      Aki szereti az indigót: intuitív, érzékeny, befelé forduló, szellemi-lelki síkon sebezhető
  •      Az indigó elutasítása: félelem a saját mély rétegeitől


Kék

A kék a spektrum hideg végénél található. A természet birodalmában ez a szín az égbolt és a tenger színe;  a megfoghatatlanság, a végtelenség, a transzcendencia szimbóluma. Az ég azért kék, mert a nap fénye a kékkel megegyező hullámhosszú légköri részecskéket szétszórja, és ezáltal kék fény tükröződik minden irányba. Az intellektus, az elmélkedés, a megnyugvás kifejezője, amely a képzelet és a szürrealitás világához is kapcsolódhat. Az égi istenekre utalva az emberfeletti, mennyei hatalom kifejezője, ebben az értelemben a földi szenvedélyeket jelző piros/vörös ellentéte.

Érzelmileg a kéket a szomorúsággal és a depresszióval hozzák kapcsolatba („I feel blue”). Mindazonáltal a kék a béke és nyugalom érzetét kelti, ezért nagyon jól illik meditációs terembe, vagy olyan helyiségbe, ahol relaxálnak. A vörössel ellentétben a kék a tágasság színe, használatával a kis terek nagyobbnak tűnnek. E tulajdonsága miatt jótékony hatással van az asztmára.

További betegségek, amelyre gyógyhatással van: gyerekbetegségek, fogzás, zúzódások, hangproblémák, torok- és gégegyulladások, idegfájdalmak, álmatlanság, fejfájás, magas vérnyomás, stressz, légcső- és hólyaghurut, isiász, betegségekben.

Ez a hűvös szín nyugtatólag hat mindenfajta izgalmi állapotban. Ha idegesek vagyunk, és nem tudunk aludni, a kék színtől remélhetjük a megnyugvást és az ellazulást. A kékre a hipofízis (agyalapi mirigy), és minden belső elválasztású mirigy nagyon kedvezően reagál. A gennyes állapotokon is segít a kékkel történő kezelés: a genny felszívódik, s a szövetek normális hőmérséklete is gyorsan helyreáll. A civilizációs ártalmak közül a magas vérnyomást gyógyíthatjuk, sőt normalizálhatjuk kék besugárzással.

Stressz állapotban jelentkező izomgörccsel mindenki találkozott már. A kék szín görcsoldóhatása itt lelki megnyugvással párosul. A kék színt mindezek mellett eredményesen alkalmazzák még a klimaxos zavarok kezelésében is. A pajzsmirigy-túltengés, a strúma vagy golyva növekedése is megfékezhető ezzel a színnel, sőt következetes kezeléssel e folyamatok visszájukra is fordíthatók. A kellemetlen, fájdalmas torokgyulladás nagyon gyorsan reagál a kék kezelésre. Ez a hűvös, steril szín még az aranyeres panaszokra is hat. A túlsúlyos betegek étvágyát csökkenti, s így hatékonyan támogatja a fogyókúrát.

  •      Csakrája: torokcsakra
  •      Kristályai: akvamarin, lapis lazuli, zafír
  •      Sok kék az aurában: érzékenységre, nagy kapcsolatteremtési képességre és jó tanulási képességre utal
  •      Aki szereti a kéket: kiegyensúlyozott, kedves társas lény
  •      Ha elutasítja a kéket: belső nyugtalanság

Narancssárga

A narancssárga a vörös mellett helyezkedik el a színspektrumon. Meleg szín, de hiányzik belőle a vörösből áramló hő. Ehhez a színhez is kapcsolódik a szexualitás és a termékenység, akárcsak a vöröshöz.  De,a mennyei aranysárga és a pokoli bíborszín között a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi.

Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe. A buddhista szerzetesek ruhájának színeként a láng, a tűz, a megvilágosodás fénye, az isteni szeretet kinyilatkoztatása.

A narancssárga az öröm színe, és elég erővel rendelkezik ahhoz, hogy szabadságra és mozgásra ösztönözzön bennünket. Általános frissítőként működik, olyan változást idéz elő biokémiai felépítésünkben, amely elűzi a depressziót. Enyhülést hozhat a komoly reumában szenvedőknek azáltal, hogy segít felszakítani a csontrendszerre lerakódott rétegeket. Görcsoldó hatású, sikeresen enyhíti az izom feszültségeit és görcseit; és ha a lépet kezeljük vele, fokozza az életerőt. A narancssárga színt alkalmazhatjuk – műtét előtti és utáni állapotokban, pajzsmirigy- és egyéb hormonzavarokban, izommerevedési zavarokban, bőrbetegségekben, kozmetikában, emésztési zavarokban.

A narancsnak, mint meleg és aktív színnek, általában ösztönző hatása van. Depresszió, pesszimizmus és ernyedtség esetén a legfontosabb szín. Narancsszínnel kiválóan gyógyítható az étvágytalanság és a kóros fogyás, de jól hat bizonyos emésztési zavarok, pl. székrekedés esetén is.

A mirigyrendszert is mozgósítja ez a szín, egyértelműen hat a lépre, ezáltal kedvezően befolyásolja a vértestecskék lebontását és a nyirokkeringést. A krónikus és heveny légcsőhurut is nagyon kedvezően reagál a narancsszín-besugárzásra. Az immunrendszert egészében erősíti, ezzel együtt mozgósítja a test összes öngyógyító erejét.

  •      Csakrája: köldökcsakra
  •      Kristályai: karneol
  •      Sok narancsszín az aurában: becsvágy, nyíltság, ötletgazdagság
  •      Aki szereti a narancssárgát: aktív, vidám, kissé felszínes
  •      A narancsszín elutasítása: depresszióra hajló, lehangolt

Sárga

A nap színe és napjellegű természete révén meleget és lelkesedést sugároz.  Az örök fény, a felség, a hatalom kifejezője, a közvetítés jelképe emberek és istenek között. A világos- vagy aranysárga a hit, a jóság, az intuíció, az intellektus színe.

A sárga élénkíti az idegrendszert. Áramlása egyszerre stimuláló és inspiráló, ezáltal jó hatással van a bőrproblémákra, valamint a reumára és az ízületi gyulladásra. Használható a csontritkulásban vagy kalcium-elégtelenségben szenvedők gyógyítására, mivel megkönnyíti a test kalcium-feldolgozását. Mivel serkenti az agyi és mentális funkciókat, hatásos a gyomor – máj, epehólyag, hasnyálmirigy, lép betegségek kezelésében. Ilyenek az emésztési zavarok, puffadás, rekeszizomsérv, hányinger, gyomornyálkahártya gyulladása, cukorbaj, klimaxos folyás, idült reuma, ízületi gyulladások, étvágytalanság, idegrendszeri betegségek (fóbiák).

A sárga meleg szín, említettük, hogy a legközelebb áll a fényhez és a naphoz. Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi, hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti. A sárga szín erősíti a gyomrot, de túlzott alkalmazása rosszullétet, sőt hányingert is okozhat. A méregtelenítő szervek: a máj, a vesék és a húgyhólyag működését ösztönzi és erősíti. Bizonyos krónikus zavarok a sárga szín hatására hevennyé, s így könnyebben kezelhetővé válnak.

A solar plexus, a vegetatív működés székhelye közvetlen összeköttetésben áll ezzel a színnel, így rajta keresztül megszüntethetők az úgynevezett vegetatív zavarok. Ha szellemi tevékenységet végzünk, sárga szín alkalmazása mellett jobban tudunk összpontosítani. A sárga felvidítja a melankolikusokat, ösztönzi a méregtelenítő rendszert, normalizálja az alacsony vérnyomást és a rezignáltság időszakait tevékennyé változtatja.

  •     Csakrája: köldökcsakra
  •     Kristályai: citrin, borostyán, sárga topáz
  •     Sok sárga az aurában: erősen fejlett intellektusra és becsvágyra utal
  •     Aki szereti a sárgát: derűs, nyílt, intelligens, öntudatos jellem
  •     A sárga szín elutasítása: lehangolt, pesszimista, búskomorságra hajló

Vörös

A vörös az elektromágneses spektrumban az infravörös mellett helyezkedik, ezért a melegséggel kapcsoljuk össze. Hatása izgató és stimuláló, ezért éttermekben azért használják, hogy élénkítsék a jó hangulatot és növeljék az étvágyat. A vörös fény hatására gyorsabban ver a szívünk és intenzívebb lesz a vérkeringés. Ez utóbbi miatt alkalmas a vírusos vagy bakteriális fertőzések gyógyítására is. A vörös szín ideális a vashiány és a vérszegénység kezelésére, minthogy a vörös vérsejtek elnyelik a vasat, a só pedig a vese és bőr révén távozik a szervezetből.

Ha vörös fénnyel világítunk meg egy elfertőzött sebet, azzal gyorsítjuk a terület vérellátását és a fehér vérsejtek gyorsabban tudnak hadrendbe állni. Mivel a vörös szín gyorsítja a vérkeringést, nem ajánlatos az olyan emberek kezelésére, akik magas vérnyomásban szenvednek, szívproblémájuk van, asztmásak vagy epilepsziásak. A vörös fényt leginkább a nem elég aktív testműködések élénkítésére alkalmazhatjuk: renyhe bélműködés, legyengült izomzat, lassú vérkeringés, vérszegénység, impotencia, fagyás, izomgörcs, lábujjak vérellátási zavara, energia- vagy hőhiány, fájdalmas menstruáció, terméketlenség, székrekedés betegségekben.

A vörös, mint a legforróbb szín, a vérre gyakorol közvetlen hatást. Ezért vérkeringési zavarok ellen ajánlható, pl. a lábszár vérellátási problémái esetén. Krónikus torlaszokat old fel, a sorvadásos folyamatokat is gyógyítja. A vörös szín az ekcémára, valamint az összes, nem gyulladásos bőrbetegségre kedvező hatást fejt ki. Ösztönző hatása van a vörös színnek vérszegénység, krónikus, köhögés, valamint gégefő- megbetegedések esetén is.

A hideg területeket fel lehet vele melegíteni, és fokozza a teljesítőképességet is. Ha ezt a színt túlságosan sokáig alkalmazzák, türelmetlenné, nyugtalanná, agresszívvá teheti a beteget. Ebben az esetben a komplementer színt – a goethei színkör értelmében a zöldet – kell adagolni.

  •      Csakrája: gyökércsakra
  •      Kristályai: gránát, rubin, jáspis, hematit, vörös korall
  •      Sok vörös az aurában: szenvedélyesség, agresszióig terjedő bátorság
  •      Aki szereti a vöröset: aktív, dinamikus, életigenlő kedély
  •      Vörös szín elutasítása: passzív, visszahúzódó, introvertált típus

Zöld

A zöld szín a spektrum közepén található, és – talán ebből fakadóan is – a harmónia, az egyensúlyi állapot hozható kapcsolatba vele.

A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője. Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika (borostyán/repkény, fenyőfa). A színskála „közepén” áll, kiegészítő színe a piros, s mivel a kék és a sárga elegye, jelöli egyben az alapszínek hármasságát is. Ebből adódik kétértékűsége is: lehet a fiatalság, a remény, a boldogság, ugyanakkor a változás, az átmenetiség és a féltékenység jelölője; utalhat az életre éppúgy, mint a halálra. Meleg és hideg, égi és földi keveréke. Lehet az éretlenség, a tapasztalatlanság és a naivság jelképe („zöldfülű”).

 A kereszténységben a halhatatlanság, a feltámadás, a Szentlélek színe, a teológiai erények közül pedig a Reményé. Isten szerettei, kiválasztottai „zöld olajfák”.

A természetben ez az élet színe, ezért teltségérzetet ad, megnyugtatja a vért, és élénkíti az idegeket. Szemet nyugtató hatása onnan eredeztető, hogy a szem szinte pontosan a retinára fókuszálja a zöld fényt. Az egyensúly színeként nyugalmi állapotba segíti mind a tudatot, mind az érzelmeket, és jótékony hatású egyes szívproblémákra is. A zöld szín a szív, tüdő betegségeiben egyaránt kedvező. Serkenti a nyirokmirigyeket (csecsemőmirigyre is hatásos), fokozza az izom- és szövetgyarapodást, viszont akadályozza a túlburjánzó sejtnövekedést, ezért daganatos betegségekben különösen kedvező. Elősegíti a vér- és keringési rendszer működését. Fertőtlenítő hatása is van (műtőben is ezt a színt használják). Kimerültség ellen is jó hatású.

A zöld a természet, növekedés és az általános regenerálódás színe. Ennélfogva a zöld szín gyógyhatása elsősorban harmóniateremtő és roboráló erejében rejlik. Szemünk a természeti zöld színek ezernyi árnyalatát érzékeli; mindenki átélte már egy erdei séta jótékony hatását.

Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot, néha teljesen meg is szünteti őket. Az elégedetlenség érzését is jó irányba tereli. Ízületi és visszérgyulladások zöld szín hatására fájdalommentessé válnak, szamárköhögés és hörghurut mérséklődik. Zöld fénysugárzással a szembetegségek – még a cukorbaj által előidézettek is – jellegzetesen gyorsan és hatékonyan gyógyíthatók. Zöldszín-kezeléssel még a rák is pozitív irányba fejlődhet – természetesen a színterápia ebben az esetben csak kiegészítője lehet a többi gyógymódnak. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a zöld szín mindenhová odaillik, ahol a harmóniát és a szervezet megbomlott egyensúlyi állapotát kell helyreállítani: különösen a szélsőséges állapotokban van nagy szükség a zöld szín lágy, kiegyenlítő hatására.

Természetesen ez a szín csodálatosan használható megelőzésre is, minden rejtett zavar esetén, még akkor is, ha a zavar nem nyilvánul meg konkrét betegség formájában.

  •      Csakrája: szívcsakra
  •      Kristályai: smaragd, kuncit, jáde
  •      Sok zöld az aurában: elégedettség, kiegyensúlyozottság, belső harmónia, egészség
  •      Aki szereti a zöldet: harmóniára való törekvés, az öngyógyító erők ébredése
  •      Zöld szín elutasítása: elégedetlenség, bizonytalanság 


Lila

A spektrum színei között a lila a legrövidebb, ugyanakkor a lilának van a legnagyobb energiája. A természetben a lila szín megtalálható az ibolya virágban, aminek az olaját ma is használják italok és édességek ízesítésére, valamint parfümök illatanyagaként. A középkorban ebből az olajból készítették az altató orvosságot.

A lila a mértékletesség színe. Egyenlő távolságra van a pirostól és a kéktől, a világosságtól és a sötétségtől. Egyensúly föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe), az értelem és a csalétek, a vágy és az ész, a szerelem és a bölcsesség között. Jelenthet intelligenciát, tudást, vallási áhítatot, szentséget, józanságot, alázatosságot, bűnbánatot, fájdalmat, nosztalgiát, gyászt, bánatot; jelképezheti az öregkort.

A lila színhez kapcsolódó gyógyító minőségek a fizikai és spirituális megerősödés. A lila szín gyulladásgátló, lelkileg megnyugtató, memóriajavító, magas vérnyomás, álmatlanság, gyulladásos folyamatok átvészelésében segít.

  •      Csakrája: koronacsakra


Fehér

A fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe. Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi. Magában foglalja a földi világ dualitását, mivel egyaránt jelenti az életet és a szeretetet, de a halált, a gyászt is, ahogy a többi szín hiányát, ill. összességét is kifejezi.

Az égi istenek állatainak színe, így pl. Babilon bikaistenségéé; Zeusz/Jupiter mint fehér hattyú;  Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja a kereszténységben (e jelentés ellentétpárja az alvilági hatalmak állatainak fekete színe).

Mivel a fehér szoros kapcsolatban áll a halállal és az ahhoz kapcsolódó rituális tárgyakkal (halotti lepel, gyertya), jelképezi a szellemeket és a kísérteteket.

A hinduizmus kozmikus tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság megvalósulása.

A keresztény hagyományban az öröm és a vigasság hordozója. A szentséghez, Istenhez tartozó szín. A Jelenések könyvében a megdicsőülést, a győzelmet jelenti: „A győztest fehér ruhába öltöztetik” (3,5). Ez a szín jelzi Krisztus színeváltozását, valamint feltámadását is. A liturgiában a fény, a glória megfelelője.

A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a lélek győzelmét jelenti az anyag felett. Azért, hogy ezt a tudatot erősítsük magunkban érdemes fehér ruhában jógázni. 

Barna

A föld színe; ebből adódik anyaság-karaktere. Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője. Már az ókorban felveszi a ’vezeklés’, az ’egyszerűség’, az ’alázat’ értelmet. A középkorban ehhez az alábbi jelentések társulnak: ’hallgatagság’, az ’evilági hívságok megvetése’, ’szegénység’; ezért lesz a ferences szerzetesrend öltözetének színe is.

Írta: Fehér Eszter

Forrás

Színterápia – a színek titka, a rezgések gyógyító ereje (Charles Klotsche, Pythia Kiadó, 2011)
Színterápia (Stepanie Norris, Scolar Kiadó, 2005)
Gyógyítás fény- és színterápiával (Dr. Deák Sándor, 2007)
Szimbólumtár: Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából, írta Pál József, Újvári Edit, Borus Judit, és Ruttkay Helga
Wikipédia: LátásFény
AntalVali.com: Színterápia – a színek hatása a szervezetünkre