Tapasztalt jógaoktatókat kérdeztünk.
Képes Andrea – a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jógaoktatója (bhf.hu):
Igen, követtem el hibákat. Például nem vettem figyelembe a fizikai testem korlátait és jelzéseit. Ennek az lett az eredménye, hogy lankadt a figyelmem a gyakorlás során. Kapkodóvá, türelmetlenné váltam és megsérültem. Így kénytelen voltam átgondolni, mi az, amit legközelebb másképp fogok csinálni. Tulajdonképpen minden sérülésem tudatosabbá tett, ezáltal még jobban figyelem a jógaóra résztvevőit is, hogy esetükben ezeket el tudjuk kerülni. Az is előfordult, hogy étkezés után mentem órára, ami miatt több ászana kivitelezése kényelmetlenné vált. Már egy jó ideje kerülöm a szélsőségeket a gyakorlásom és az oktatásom során is, megtartva a motiváló erőt és a lelkesedést.
Nikodemus Katalin – a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jógaoktatója (bhf.hu):
Igen, számtalan esetben követtem el hibákat.
Legelőször könyvből próbálkoztam jógázni, de az eredménye az lett, hogy az amúgy is gyakran problémás derekam még jobban fájt. Aztán, amikor évekkel később elkezdtem a Bhaktivedanta Főiskola jógatanfolyamára járni, akkor megtanultam, hogyan hajoljak előre, mi a lényege a homorításoknak, és sok más fontos részletet. Így például, azóta már hajlított térdekkel hajolok előre egy gyakorlatban, és utána nyújtom ki a lábam. A hátra hajlításoknál nagyon figyelek arra, hogy a medencémet billentem, nyújtom a gerincem lumbális szakaszát, és a hasizmokkal aktívan dolgozom. Nem az a lényeg, hogy minél mélyebbre hajoljak, hanem, hogy minél biztonságosabban végezzem a gyakorlatot, mert akkor fogok tudni hosszú távon jógázni.
Medvegy Gergely – Vaisnava teológus és jógamester, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (ww.bhf.hu) és az AUM Blaha (www.aumjoga.hu) jógaoktatója
Mindenki követ el hibákat, nem vagyunk tökéletesek, így én is. Ezekre jó úgy tekinteni, mint tanulási folyamat, vagyis érdemes levonni a konklúziókat, és aztán azok fényében gyakorolni. Még ennek ellenére is előfordul, hogy újra belemegyünk ugyanabba a helyzetbe, ezen sem szerencsés fennakadni. Csak az nem hibázik, aki nem cselekszik. Alázatosan, szorgosan és türelmesen kell munkálkodni a fejlődésen. A szintet -ahol most tartok a jóga útján- úgy értem el, hogy közben hibáztam is. Az út nem mindig boldog és felhőtlen, olykor nehéz és fáradságos. Ez elmondható az ászana gyakorlásra, az életmódra, a filozófia megvalósítására és az emberi kapcsolatokra is. Ha jelen van az őszinte szándék és a gyakorlás, akkor már csak az idő választ el a hibák kiküszöbölésétől. A megoldás mindössze az, hogy menni-menni tovább (még ha nem is tökéletes).
(1).jpg)
Reimann Dóra – Jógaoktató, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (ww.bhf.hu) hallgatója
Természetesen. Hiszen mindenki követ el hibákat, ha jógázik, ha nem. Emlékszem, már jó ideje gyakoroltam jógát (1-2 éve biztos), amikor elmentem az első jógaoktatói képzésemre, és ott szembesültem vele, hogy alap gyakorlatokat végzek hibásan, amitől teljesen ledöbbentem. Rá kellett jönnöm, hogy sajnos a csoportos (főleg nagy létszámú) jógaóráknak bizony ez a hátránya, hogy sokkal több a hibalehetőség, vagy a pontatlan gyakorlás, mivel az oktatónak limitáltak a kapacitásai a nagy létszám miatt. Ezzel nincs is semmi baj, előfordulhat, sőt biztosan elő is fordul általában mindenkivel. Csak az a fontos, hogy örüljünk annak, hogy végre megtudtuk a helyes módját valaminek, hogy ne ostorozzuk magunkat, hanem törekedjünk a helyes gyakorlás mielőbbi elsajátítására, türelemmel, alázattal és tisztelettel forduljunk magunk felé, ahogyan mások felé is. A hibázás a tanulás lehetőségét rejti magában, ne féljünk hát hibázni, hiszen ha már magunk elkövettünk egy hibát, azt biztosan nem követjük el mégegyszer, oktatóként pedig biztosan továbbadjuk a bizonyos hiba elkerülésének módját.
Vértessy Flóra – a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jógaoktatója (bhf.hu):
Szerintem szinte mindenki követ el hibát, akár jógázóként, akár oktatóként. Rám az a jellemző, hogy elég magasak az elvárásaim, és ez elsősorban magammal szemben nyilvánul meg.
Sokszor volt, hogy túlvállaltam magamat, vagy túl sokat akartam a testemtől, amit nem bírt.
Az ego -amit a kezdőként még kevéssé uraltam- arra sarkallt, hogy még intenzívebben menjek bele egy-egy gyakorlatba, így okoztam magamnak részleges izomszakadást egy kellően „be nem melegített” mozdulattal. Ma már persze tudom, hogy a belső út a fontos, az egyéni fejlődés, ami azt is jelenti, hogy őrzöd a tested egészségét, hogy segítségedre lehessen az önmegvalósítás útján.
Tanárként a fent említett maximalizmusom inkább segítségemre volt, hasznát vettem természetgyógyász, alternatív mozgás- masszázsterapeuta végzettségeimnek.
Oktatóként az elején olykor nehézséget okozott, hogy a tőlem teljesen eltérő habitusú, mentalitású tanítványokkal is megtaláljam a támogató, szeretetteli, elfogadó kommunikációt, mely mindkét irányban eredményesen működik, és nagy hálával tartozom Medvegy Gergelynek az iránymutatásért.