Régóta kíváncsi voltam már arra, milyen is egy hahota-jóga, vagy más néven nevetőjóga-foglalkozás.
Régóta kíváncsi voltam már arra, milyen is egy hahota-jóga, vagy más néven nevetőjóga-foglalkozás. Voltak elképzeléseim, milyen lehet, olvastam is róla – például a nevetőjóga történetéről itt, illetve egy korábbi hospitálási beszámolót itt–, de természetesen az az igazi, ha az ember saját maga kipróbálja. Nemrég végre élőben is megtapasztalhattam, milyen egy órán keresztül csak a nevetéssel foglalkozni.
Mivel nem vagyok egy túl gyakran és harsányan nevető alkat, ezért nagyon izgatottan érkeztem az órára. Bevallom, picit féltem is: mi van, ha nem lesz elég kedvem, energiám nevetni? Az oktató kedvesen, a foglalkozás nevéhez híven nagy kacagásokkal fogadott mindenkit, a teremben ennek megfelelően felszabadult hangulat uralkodott már az óra előtt is, így hamar megnyugodtam. Sokan voltunk, különböző korosztályból, férfiak és nők egyaránt, a csoportnak nagyjából a fele rendszeres látogató, a többiek újak. Az oktató vidám, energikus, harsány, nevetős személyisége végig irányította az órát. Meglehetősen pörgős óra volt, amire már az elején figyelmeztetett: érdemes átöltözni, mert bizony meg is lehet izzadni a sok nevetéstől. Valóban mozgalmas volt a foglalkozás, szinte folyamatosan mozogtunk, lendületben voltunk, jól elfáradtunk. A levezető relaxáció így mindenkinek nagyon jólesett.
A korábbi hospitálási beszámolóban olvashatunk leírásokat jellegzetes nevetőjóga-gyakorlatokról, így most inkább azokat emelem ki, amelyek különösen mély benyomást tettek rám. Ezek egyike volt azon gyakorlatok sora, amelyek – számomra legalábbis – szokatlanul bensőségesek, intimek voltak. Ezeknél a gyakorlatoknál (amúgy más gyakorlatoknál sem) a részvétel nem volt kötelező, de mindenki részt vett rajtuk. Ilyen gyakorlatok voltak például:
– rögtön az óra elején, bevezetésként a teremben körbejárva a saját nevetésünkkel üdvözöltük egymást,
– egymással szemben felsorakozva hínárt és halacskát játszva érintettük egymást,
– a terem két oldalán felsorakozott társaink között kellett végighaladnunk-szaladnunk egyedül, mintha valami hatalmas dolgot vittünk volna véghez, miközben a többiek hangosan tapsoltak és éljeneztek minket,
– az óra végi nevetésmeditáció alatt egymás hasán feküdtünk és így hallgattuk-éreztünk a saját és a társunk nevetését néhány percen keresztül.
Ezeken a gyakorlatokon, bevallom, kicsit meghökkentem, elsőre túl hirtelennek tűnt ennyi intimitás ismeretlen emberekkel, de az óra hangulata nem engedett teret ezeknek az ellenkezéseknek, egyszerűen csak vitt magával tovább, bele a gyakorlatokba, így sikerült magamhoz mérten felszabadultan végeznem őket. Meglepődve állapítottam meg, hogy azon ritka alkalmak egyike volt ez az óra, amikor nem gondolkodtam, mert az elmémnek egyszerűen nem volt lehetősége rá. Az ilyen típusú gyakorlatok kiválóan alkalmasak lehetnek a mások iránti bizalom növelésére és a megnyílásra (hatha-jóga órákon is gyakran alkalmazunk páros gyakorlatokat, részben ebből a célból).
Az egyes gyakorlatok, blokkok között mindig volt néhány egyéni, tapssal összekötött nevetés. A tapsolás után vagy magastartásba emeltük a kezet, a mellkast jól megnyitva, vagy a hátunk mögött tapsoltunk, vagy a szomszédunkkal. Ennek kiváló feszültségoldó és önbizalomnövelő hatása volt. Egyre határozottabbak lettek a tapsaim, mozdulataim, Igen!-eim, egyre jobban ki tudtam tárni magam.
A légzőgyakorlatok általában fontos részei egy jógaórának, a nevetőjógán is végeztünk többfélét. Szükség is volt rá, hogy a légzőizmaink, a tüdőnk, szervezetünk felkészüljön a gyakorlatokra, bírja a sok nevetést. Végeztünk teljes jógalégzést, feszültségoldó mély légzést és sóhajtásokat is, emellett mellkasnyitó légzést. Nagyon sok gyakorlat már önmagában is erőteljesen mellkasnyitó hatású volt, bármely szívcsakra-harmonizáló órába beilleszthető.
Nagy szerepet kapott az órán a társainkkal való kapcsolódás. A gyakorlatok nagy részét együtt vagy párokban (váltakozva) végeztük. Körben helyezkedtünk el, de nem volt senkinek fix helye, mindig változott, hiszen folyamatosan mozogtunk. Egy társunk széken ülve végezte a gyakorlatokat ízületi problémája miatt, de őt is bevontuk a körbe, a gyakorlatokba. A nevetőjógán a sok nevetés, páros gyakorlat, mozgolódás miatt nagyon könnyen széteshet az óra, ezért különösen jó volt az oktató energikus, irányító hozzáállása, amellyel végig fogta, vezette a foglalkozást.
Néhány gyakorlat már önmagában is vicces, gyermeki volt, ez már magától beindította a nevetést. Néha azért szükség volt erőltetni is a kacajt. Rájöttem, mennyire nem szoktam úgy igazán nevetni és megfigyeltem azt is, milyen halkan, visszafogottan nevetek, milyen ritkán gyakorlom a nevetést. És arra is, milyen jólesik egy órán át csak felszabadultan nevetni és lélegezni.
Úgy éreztem, az óra fókusza nem is a nevetésen, hanem a szíven van, a nyitottságon, a kapcsolaton, az érintésen, a felszabadultságon, a mások és önmagunk szeretetén. Azon, hogy könnyebben vegyük ezt a világot. Óra végén sokan megöleltük egymást – ez is fakultatív elköszönési mód volt –, és érezni lehetett a szeretetet és a bizalmat, ami a csoportban kialakult. A nevetőjóga ebből a szempontból valódi jóga volt, kapcsolódás az elveszett önvalónkkal, a szeretetre vágyással, a szeretet adására és kapására vágyással. Kapcsolódás másokkal, kapcsolódás az önfeledt gyermeki énünkkel, mindenfajta megfelelési kényszer és gondolkodás nélkül. Hálás vagyok az élményért.
A Kolozsvári Marianna vezette KacagÓra foglalkozások időpontjai és további információk a budapesti MagNet Közösségi Ház honlapján, ezen a linken, illetve a foglalkozás Facebook-oldalán olvashatóak.
Pékó Zsanett
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola III. évfolyamos jógamester hallgatója