Most voltam először Nrsimhadeva ünnepén [1], de már az esti-éjszakai alvásom és álmaim is jelezték, hogy nagyon különleges nap lesz. Bár óránként felébredtem, mert annyira aggódtam, hogy el fogok aludni, mégis majdnem percre pontosan időben keltem fel 3:44-kor.
Csodákkal indult a szombati nap. Kezdve rögtön azzal, hogy reggeli programra ilyen kipihenten és izgatottan még nem mentem. Telihold volt, olyan finom, puha és meleg idő, mint amilyen egy oroszlán ölelése.
A mangala arati [2] mindig nagy élmény, de most a szívem telve volt hálával, amiért Nrsimhadeva [3] örömmel magára vállalta, hogy védelmezi azt, aki általában mindenki mást szokott. Az oroszlánok felismerik egymást, akkor is, ha az egyikük még csak kölyök.
Japázni [4] nem maradtam a templomszobában, mert most túl zsúfoltnak tűnt. Sajnos drága Nrsimhám előtt pedig a prabhuk [5] vertek tábort. Találtam azonban egy helyet, ahol Śrī Śrī Rādhesyama és Śrīla Prabhupāda képe pihent a falon. Ott elmondtam a pranāma mantrákat [6] és japázni kezdtem.
Még 1 kört sem mondtam végig, mikor odajött egy kedves ismerős, egy mataji [7], aki az osztálytársam volt a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán, de leköltözött a farmra, hogy:,,Nemsokára segíteni kéne az ikebanákat (amik az oltárra kerülnek) bevinni a pincéből a templomba, ha ráérek”. Magamban nevettem egyet, a képekre nézve, hogy:,,Krisnám, hát nem akarod, hogy japázzak Nektek?”. Mondtam:,,Rendben, mindjárt megyek.” és 2 kör után kimentem a pincébe, ahonnan prabhuk serege járkált ki-be; a mataji pedig azt mondta, hogy még sincs szükség rám, elegen vannak. ,,Haha, jó poén volt Krisna!” (Vagyis tesztelted, hogy megyek-e, ha hívnak.)
Mivel ragyogóan izzította Sūryadeva a napfényt, ezért kint japáztam tovább.
Aztán időre vissza és 10:30-ig bírtam egyhuzamban a kīrtanát [8]. Akkor is csak azért tartottam szünetet, mert nagyon megszomjaztam és friss levegőre volt szükségem. Rengetegen voltunk, hatalmas hangulatban! Egy picike indiai nő mindig teli szájjal mosolygott, mikor lépést tévesztettem a táncban (vagy irányt). De nagyon kedves volt velem és türelmes, együtt zengtük hangosan az Úr Szent Neveit, közben sokszor összenevetve. Ilyenkor lehet igazán érezni a lelki közösséget. Végig azt éreztem, hogy olyan, mint én. A derű és az istenszeretet eggyé varázsolt minket, pedig jobban nem is különbözhettünk volna egy anyagi szemnek.
Abhiseket [9] még sosem láttam élőben, ezért külön fontos volt számomra, hogy az Úr Nrsimhadeva lett az első. Sajnos messze kaptam helyet és egy csengettyűs mataji (valószínűleg pujárí, aki személyes oltári szolgálatot végez az Uraknak) eltakarta Laksmí-devít [10] is, de azért láttam a lényeget és örömmel nyugtáztam, hogy milyen különleges élmény részese lehetek.
Az egésznapos böjt nehéz volt, de kibírtam. Csak egy limonádét vettem délután 5 körül, amire a laksmit attól a matajitól kaptam, akinek az ikebanákkal segítenem kellett volna. Életmentőnek éreztem, annyira kimerültem. Azon gondolkoztam, hogyan háláljam majd meg neki, mert a pénztárcám a szállásomon maradt. Végül rájöttem, hogy hoztam neki képet Gaura Nitairól [11]! De kifundáltam, hogy majd másnap adom oda, amikor búcsúzom, hogy vidám elköszönés és köszönet legyen!
Mantráztam az egyik pavilonban, Nrsimha mantrákat, hangosan, szanszkritul-magyarul. Végig velem volt a nagymancsú és tudom, hogy elégedett volt. Éreztem a mosolyát. Arra gondoltam, hogy a magány a lelki élet legnagyobb kincse, ha egyedül lehetsz Istennel. Hálás vagyok, hogy ezen a szent napon ez is megadatott.
Szüntelenül zengett mindenki ajkáról a Szent Nevek áradata. Ezt még ilyen formában eddig nem tapasztaltam meg. Hihetetlen volt! Mindenki örült és később már én sem éreztem fáradtnak vagy szomjasnak magam, egészen a lakomáig énekeltem és táncoltam.
Nagyon jólesett minden, kértem is repetát egy-két fogásból, de azért kicsit összeszűkült a gyomrom, úgyhogy nem vittem túlzásba. Közös piknik a szabadban, ennél jobb nem kell! Azt pedig senkinek sem kell bemutatnom, hogy milyen hamar dőltem az ágyba és aludtam el rögtön, ahogy a párnához ért a fejem.
Nagyon szép nap volt, sosem felejtem el. A bhakták között lenni olyan, mintha az ember otthon lenne. Krisna-völgyben jó lelkek vannak, akik helyesen élnek és nem ítélnek. Szeretem és tisztelem őket ezért. Nekem azonban nem itt a helyem, ahogyan Śrīla Prabhupādának sem Vrndāvana volt a legfőbb célja, missziója (hanem a nyugati prédikálás). Majd időben megtudom, merre kell mennem.
Egy biztos: a Nrsimha Caturdasit ezentúl ki nem hagyom. Ahol éppen leszek, ha még itt leszek, ott keresek egy Simhachalamot [12].
Gyertek bátran, énekeljétek velünk a Szent Neveket! Ajánljátok fel a szíveteket az Úr Nrsimhának, másnál úgysincsen jobb helyen, hiszen Ő megvéd mindentől és a helyes irányba terel. Ő adja meg a kezdő lépést Isten felé. Ha azt mondja, mehetünk, akkor már megszabadított minden anyagi ragaszkodástól és gyökerestől kitépett minden rosszat a szívünkből. Érdemes egy próbát tenni.
Írta: Varga Kata
[1] Nrsimha Caturdasi: az Úr félig ember-félig oroszlán inkarnációjának megjelenési napján
[2] hajnali 4:30-kor kezdődő, az Urat üdvözlő ceremónia
[3] bhaktákat védelmező emberoroszlán
[4] 108 fagolyós imaláncon szemenként elmondani a Hare Krisna mahá-mantrát
[5] férfi tagjai a közösségnek
[6] lelki tanítómestert és a tanítványi láncolat tagjait üdvözlő mantrákat
[7] női tagja a közösségnek
[8] közös zenés-táncos, Hare Krisna mahá-mantrázós program
[9] az Urak rituális fürdetését: joghurttal, mézzel, vízzel
[10] az Úr Visnu hitvese, a jószerencse istennője
[11] Srí Caitanya Maháprabhuról és Srí Nityánanda Prabhuról
[12] Nrsimhadevának épített templom és farm