A Nyugat, a tudat, az elme, a test és a lélek

útmutató a nyugati pszichológia tudatkereséséhez

Tekintsük át a tudatról, az elméről, a testről és a lélekről vallott legismertebb nyugati ókori és újkori filozófiai elképzeléseket, valamint a modern kor néhány kognitív pszichológiai és funkcionalista megközelítését. Mindeközben újra és újra megtapasztalhatjuk, hogy a nyugati gondolkodást még napjainkban is az útkeresés, a kérdésfelvetés jellemzi, s nem alakult ki egységes megközelítés ezekre a fogalmakra, sem kapcsolatukra.
 
Elsőként mindenképpen érdemes kísérletet tennünk arra, hogy meghatározzuk, vajon mit is jelent napjainkban a tudat, az elme és a lélek?
 
A magyar nyelv értelmező szótárában a tudat címszó alatt négy meghatározást is olvashatunk.[1] Az első szerint az agy legmagasabb szintű képessége, mely egyrészt visszatükrözi az anyagi világot és a létet, másrészt meghatározza az ezekhez való viszonyunkat, és olyan fogalmakat alkot, amelyek segítségével az ember képes gondolkodni és ítélni. Ehhez kapcsolódik az a meghatározás is, mely szerint a tudás mint képesség révén megszerzett, egymással rendszert alkotó fogalmak, képzetek, affektív és akarati élmények összességét jelenti. A harmadik, bár ritkán alkalmazott definíció szerint a tudat nem más, mint öntudat. A negyedik jelentés szerint a tudat olyan szubjektív pszichikai élmény, amelyben a személy úgy érzi, hogy valaminek a meglétéről teljes bizonyossággal rendelkezik, hogy az adott dolgot világosan látja, tisztában van vele, és hogy ez a bizonyosság tulajdonképpen hit, meggyőződés, elismerés és feltevés is egyben.
 
Az elme legfőképp azt az értelmi készséget jelenti, amely képessé tesz minket, embereket a gondolkodásra, de az embert mint gondolkodó lényt (bölcs ember, tudós) is jelölheti. Az elme emellett utalhat az észre, a képzeletre, valamint az emlékezetnek, illetve a tudatnak arra a részére is, amelyre a figyelem aktuálisan irányul.[2]
 
A lélek meghatározása tűnik a legösszetettebbnek, s ezáltal a legkevésbé letisztultnak. Korai felfogás szerint a lélek az élettevékenység feltételezett, részben anyagszerű hordozója az emberi testben, amely a halál pillanatában elhagyja azt. Leginkább a kereszténység tanítása szerint az ember személyiségének hordozója, amely anyagtalan, és így fizikailag nem is érzékelhető, s mivel Istennel rokon, így magasabb rendűvé teszi őt az állatoknál. Ezek mellett a lélek a központi idegrendszer komplex folyamatain alapuló olyan jelenségek és folyamatok összességét is jelenti, mint az értelem és a gondolkodás, az érzékelés, az akarat, az emlékezés és a képzelet. Ezeken túl a lélek jelentheti az egyént magát, illetve valaminek az éltető elemét, mozgatórugóját.[3]
 
Werner D. Fröhlich Pszichológiai Szótára az elme fogalmának leírásakor az elme mellett szinonimaként szerepelteti a szellem és a tudat (mind) is; a lélek meghatározásával viszont nem foglalkozik.[4] Az egyik meghatározás szerint e három fogalom olyan mentális folyamatok összességét jelenti, amelyek egyénen belül és egyének között is lezajlanak. Ezeknek a pszichikus folyamatoknak a szinonimái a lélek és az értelem, a tudatos és a tudattalan, tisztán belső folyamatok. Fröhlich szerint a másik, a filozófiában és a teológiában használatos jelentése szerint az elme fogalma nem más, mint a mentális folyamatok alapjául szolgáló tényező, vagyis a lélek.
 
Talán ebből a néhány szócikkből is jól látható, mennyire nehéz a modern nyugati filozófiának és pszichológiának definiálnia a tudat fogalmát. Mindez természetesen felveti annak a kérdését is, hogy vajon hogyan határolható el egymástól a test, a tudat, az elme, az ész, az értelem és a lélek fogalma?  
 
William James 1890-ben úgy vélte, hogy „a tudatosság általános ténye nem az, hogy érzések léteznek, illetve hogy gondolatok léteznek, hanem az, hogy én gondolkodom, illetve hogy nekem érzéseim vannak”.[5] Ezzel kapcsolatban a későbbiek során középpontba kerül az a probléma, hogy vajon hogyan tudjuk megismerni saját tudatunkat és mások tudatát.
 
A tudattal kapcsolatos pszichológiai kérdések leginkább három fő csoportba sorolhatók: az első a tudattal kapcsolatos témakör pszichológián belül elfoglalt helyére, a második a tudat természetére, végül a harmadik kérdéscsoport a tudat funkciójára igyekszik választ találni.[6]
 
A nyugati pszichológiának a tudat meghatározására tett kísérletei
 
A test és a tudat kapcsolatának filozófiai szempontból történő vizsgálatakor az az egyik legfontosabb kérdés, hogy egyáltalán létezik-e tudat és léteznek-e mentális folyamatok, és ha igen, milyen a természetük, sőt milyen kapcsolat van a tudat és a test, a mentális és a fizikai között?
 
Az európai kultúrkörökben az ókori görög bölcsek kezdtek el intenzíven foglalkozni az emberre jellemző lelki jelenségek természetének, a tudat és a test kapcsolatának vizsgálatával, ami azt is jelentette, hogy a vallásos elképzelések mellett megjelent a világi típusú gondolkodás is.[7]
 
Platón (i.e. 427-347) a test és a lélek különbözőségét hirdette (azaz dualista), illetve a lélekre és a szellemre helyezte a hangsúlyt (azaz idealista). Az anyag, a test gyorsan szétbomló, ezzel szemben a lélek, vagyis az ideák még azután is hosszú ideig létezhetnek, hogy a test már régen elpusztult. Platónnak számára a lélek vagy a szellem, valamint a hozzá kapcsolódó jelenségek, fogalmak (ideák) a testtől különálló, önállóan létező minőségek, amelyek már születésünkkor is jelen vannak, illetve halálunk után is még bizonyos ideig léteznek.
 
Platón idealista elméletével szemben Arisztotelész (i.e. 384-322) az embert elsősorban biológiai lénynek tekintette, vagyis az anyag, a test elsődlegességét fogadta el a lélekkel, a szellemmel, az ideákkal szemben. Ugyanakkor kapcsolatot feltételezett a test és lélek között, mivel a lelket nem a testtől különálló, afölött lebegő valóságnak vagy minőségnek tekintette. Bár Arisztotelész az anyag elsődlegességét hirdette, de minden élőlényt a test és lélek együtteseként fogott fel, viszonyuk az anyag és a forma viszonya. Szerinte a lélek az élet képessége: mivel a formához megfelelő anyag szükséges, csak megfelelő szervekkel rendelkező testnek lehet lelke, vagyis élete.[8]
 
Az újkorban René Descartes (1596-1650) elevenítette fel a platóni dualizmust; a világot alkotó két, alapvetően egymástól eltérő és egymással szembenálló minőség alkotja:
– a kiterjedt dolog, vagyis az anyag, a fizikai világ
– a gondolkodó dolog, azaz az éntudattal – vagy a szellemmel, az elmével, az értelemmel – azonosított lélek.[9]
Descartes szerint a növényekkel és állatokkal ellentétben az ember az egyetlen, akiben ez a két dolog vagy elv összezárva működik.[10] Ennek megfelelően az állatokat lelketlen és tudattalan gépezeteknek tekintette, melyek mozgása inger-válasz (reflex) rendszerben jön létre. Descartes dualista felfogása tehát a test és lélek szétválasztásában nyilvánul meg.
 
Descartes szerint  a lelket amellett, hogy nem hatnak rá a mechanikai törvények, a tudatosság személyes természete jellemzi: az ember (ön)tudata révén közvetlen módon férhet hozzá saját élményeihez; lelki állapota és tettei a külső megfigyelők számára nem hozzáférhetőek.[11] Arisztotelész felfogásával szemben azonban Descartes a lelket nem tartja a test életelvének: a test nem azért hal meg, mert a lélek elhagyja, hanem éppen fordítva, a lélek azért hagyja el a testet, mert az meghal.[12]
 Mivel azonban Descartes-nak nem volt elképzelése arról, hogy valójában hogyan is hat egymásra e két különálló minőség, így az alapprobléma megoldása nem sikerült, ami miatt sok filozófus nem tehetett mást, mint elvetni a dualisztikus megközelítést, s csak az egyik minőség, az anyag vagy a lélek létezesét fogadni el valósnak. Ez leginkább a természettudományok által képviselt materializmushoz való újbóli visszatérésben jelentkezett, mely felfogást – utalva a dualizmussal való szembenállására – monizmusnak is nevezik, mivel a legtöbb ilyen rendszer szerint csak egyetlen minőség, mégpedig az anyag létezik.
 

A nyugati pszichológia egy időre elveti a tudatot
 
Az emberi viselkedést a környezeti ingerek alá rendelő behaviorista irányzat megjelenésével és elterjedésével a test és tudat problémaköre hosszú időre kiszorult a pszichológiából. Az irányzat megalapítója, John B. Watson 1913-ban megjelent tanulmányában[13] az objektív megfigyelés és mérés érdekében arra buzdította a pszichológia képviselőit, hogy utasítsák el a tudatot.[14]  Sőt egy radikális behaviorista nézet, az epifenomenalizmus szerint a tudat nem más, mint az agy működésének mellékterméke, s mint ilyen, nem játszik szerepet a testi funkciók kontrollálásában.[15] De még ha el is fogadjuk ezt az állítást, az arra vonatkozó kérdésre, hogy az agy (a test) hogyan hozza létre a tudatot (az elmét) mint mellékterméket, még mindig nem született elfogadható válasz.
 
Az 1960-as évektől kezdve a modern nyugati pszichológiában a kognitív pszichológia kezdett teret hódítani, amely – az olyan megismerő folyamatok vizsgálatával, mint például a percepció, a tanulás, az emlékezet, a felidézés vagy a képzelet – újra nyitottá vált a test és a tudat kapcsolatának problémakörére, s ezzel együtt visszajutott a már korábban elhagyott descartesi zsákutcába. Ezzel párhuzamosan a pszichológiában olyan új irányzatok jelentek meg, mint például a humanisztikus pszichológia, mely az emberi értékeket hangsúlyozta, valamint az ebből sarjadzó, az ezotéria és az okkultizmus felé vonzódó transzperszonális pszichológia.[16]
 
A tudat problematikája tehát ötven év elteltével ismét visszatért a pszichológiába, mely napjainkban is – a kognitív és affektív idegtudománynak, valamint a módosult tudatállapotok vizsgálatának köszönhetően – az egyik központi filozófiai és pszichológiai vonatkozású tudományos kérdés maradt.
 
A tudat meghatározása a funkciója által
 
Napjaink tudományos pszichológiai irányzataiban számos olyan elmélet létezik, amely a tudatot annak szerepével, funkciójával jellemzi.
 
John F. Kihlstrom szerint kétféle tudati funkcióról beszélhetünk: az egyik önmagunk és környezetünk megfigyelése, monitorozása, amely által emlékek, események és gondolatok az épp aktuális tudatban megjelenítődnek. A tudat másik funkciója önmagunk és környezetünk irányítása, kontrollálása, melynek segítségével az akaratlagos és időzített viselkedés és megismerő, tanulási tevékenységekre vagyunk képesek. A tudatosság révén lehetséges megmagyaráznunk a velünk zajló eseményeket, megtervezni és végrehajtani az ezekkel kapcsolatos stratégiáinkat, valamint a tudatosság és a nyelv teszi lehetővé számunkra a szándékok és elvárások, az ötletek és tapasztalatok másoknak történő átadását.[17]
 
A funkcionalista irányzat hangsúlyozottan különbséget tesz a hardware és a software, azaz a fizikai felépítés (test) és a program (mentális folyamatok) között, így elfogadja a mentális jelenségek egymásból következőségét és viszonylagosságát is.[18] A funkcionalizmus elfogadhatónak tartja, hogy a test és lélek kölcsönhatásai ok-okozati kölcsönhatások.[19] Ugyanakkor a tudat természetéről és minőségéről szinte semmit sem tud mondani, és így nem képes a mentális jelenségek általános elméletét megfogalmazni.[20]

A test és a tudat kapcsolatának modernkori meghatározása
 
Ahogy említettük, a kognitív pszichológia megjelenésével a tudat iránti érdeklődés újra feléledt, amely magával hozta a test és lélek problematikájával kapcsolatos vitatott kérdéseket is. A tudomány számára a test és tudat problémája nem jelent mást, mint azt a kérdést, hogy vajon az ember fejében van-e olyasvalami, amelyet máshogyan kellene kezelnünk, mint magát az emberi élőlény egészét?[21]
 
A tudat kérdése „nehéz probléma”[22] – de vajon mit is jelent ez? Stevan Hernád kognitív pszichológus szerint probléma akkor keletkezik, amikor bizonyos mentális eseményeket másfajta, vagyis fizikai dolgokkal próbálunk összekapcsolni. A mentális dolgok azok, amelyek éber állapotban a fejünkben történnek, azaz tapasztalatok, érzések és gondolatok. Ezzel szemben a fizikai dolgokat az jellemzi, hogy nem csupán egyszerű „testek”, hanem anyagból és energiából állnak. Ebből a problémafelvetésből azonban további kérdések származhatnak: Hogyan illesszük össze a fizikai és mentális dolgokat? Azonos természetű-e a két dolog? A mentális dolgok, vagyis a tapasztala tapasztalatok, érzések és gondolatok ezek szerint szintén valamiféle anyag és energia lennének? Ha igen, akkor ez hogyan magyarázható? Ha azonban a mentális és a fizikai dolgok mégsem azonos természetűek, akkor hogyan jellemezhetjük a kettejük közötti kapcsolatot? A mentális jelenségek hogyan illeszkednek a fizikai, az anyagi világba?
 
Hernád szerint a nehéz probléma attól válik igazán nehézzé, hogy a fizikai és a mentális dolgok természetére vonatkozó kérdések megválaszolásához nem elegendő a testi készségek funkcionális magyarázata. Az emberek nem „zombik”, akik rendelkeznek némi értelmi és nyelvi képességgel. Mi, emberek tudatosak vagyunk, ami azt jelenti, hogy tapasztalataink, érzéseink, gondolataink, mentális állapotaink vannak. Ha nem rendelkeznénk mindezekkel, és valóban csupán egyszerű „zombik” lennénk, akkor a tudat problémája többé nem lenne nehéz probléma. A mentális állapotokat azonban roppant nehéz funkcionálisan megmagyarázni. S innen nézve tulajdonképpen a „test–elme” problémája valójában „érzés–funkció” problémát jelent.[23] Ugyanakkor azonban gyakorta találhatjuk szembe magunkat azzal a helyzettel, hogy amikor érzéseket próbálunk funkcionálisan megmagyarázni, akkor a funkció viszonylag jól megragadja az ok-okozati viszonyt, ám mégis, maga az érzés nem kap magyarázatot. Az elme magyarázatához vezető úton tehát a nehézséget Hernád szerint a funkcionális kérdések, a hogyan és a miért okozzák.[24]
 
Valójában már maga a téma kifejezései is problematikusak: az angolok a „mind–body” megkülönböztetést használják, melyet „elme–test” vagy „szellem–test” szavakkal fordíthatnánk le; a német szakirodalomban a „Leib–Seele”, azaz „test–lélek” problémákról olvashatunk. A magyar nyelvben – mint azt korábban olvashattuk – mást és mást jelent az azonos fogalmi körben mozgó tudat, elme, szellem és lélek kifejezés.[25] Emiatt nagyon fontos szem előtt tartanunk az egyes elméletek, filozófiai és pszichológiai hagyományok által használt kifejezéseket és a mögöttük meghúzódó jelentéseket, hiszen ezeket sokszor hiba lenne egymás szinonimájaként használnunk.

Következő cikkünkben a téma védikus megközelítését tekintjük át.

Forrás:
A cikk Halmai Zsuzsa: A tudat és a test kapcsolatának meghatározása a nyugati pszichológiában és a védikus szentírásokban. In: Tattva,  XVII. évfolyam, 1. szám, Jóga 3., 2014. március, 107-120. old. feldolgozásával készült.