Karácsony tiszteletére…

Dr. Albert Schweitzer (1875-1965) német teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos és Nobel-békedíjas.

Életének jelentős részét Jézus szolgálatában, Afrikában töltötte, ahol a gaboni Lambarénében kórházat alapított és ott gyógyított. Mivel Afrika legtávolabbi szegleteit bejárta, nem áltatta magát azzal a gondolattal, hogy a természet szelíd és barátságos; nagyon is megtapasztalta, milyen kegyetlen és kiszámíthatatlan tud lenni. Mégis meg volt győződve arról, hogy a természet eredendően jó és értékes. „Az élet tisztelete” – így nevezte el azt az etikát, amelyet egész életével képviselt. Úgy vélte, hogy „az ember, mely gondolkodó lénnyé vált, kötelességének érzi, hogy minden élni vágyó létnek megadja azt a tiszteletet, amit saját magának is megad. Azt a másik létet megtapasztalja a sajátjában”. Ennek szellemében vegetáriánus lett, és köztudott volt róla, hogy még a maláriát terjesztő szúnyogokat sem volt hajlandó megölni, inkább kivitte őket a szobából.

Idézek egy keveset az 1931-ben megjelent önéletrajzából. Ebből egy olyan lelket ismerhetünk meg, aki Urának szolgálatában, minden ellenállás dacára, rendíthetetlen hittel végzi kötelességét. Mindenkinek erőt adhat az ő hozzáállása. Az élet tisztelete ugyanis nemcsak egy passzív, hanem egy aktív magatartást is kíván az embertől. „Az aktív szerepet játszó ember […] nem csupán önmagának él. Ellenkezőleg: egynek érzi magát az összes környező élettel, átéli sorsukat, mint a sajátját, minden erejével segíti őket, és nincs nagyobb öröme, mint kivenni részét az élet kibontakoztatásában vagy megmentésében. […] Léte összehasonlíthatatlanul nehezebb lesz, mint amikor csak önmagának élt, de egyben sokkal termékenyebb, szebb és boldogabb is. A vegetálás helyett megismeri az igazi életet.” […]„Csak ritka pillanatokban tudtam teljes szívvel örülni életemnek. Képtelen voltam arra, hogy ne érezzem mindazt a szenvedést, amit magam körül láttam, nem csupán az emberekét, hanem minden teremtményét. Sohasem próbáltam kivonni magam a szenvedésnek ebből a közösségéből. Természetesnek éreztem, hogy segítenünk kell elviselni a világra nehezedő fájdalom terhét. […] De bármennyire is foglalkoztatott a világ bajainak és szenvedéseinek problémája, soha nem vesztem el a velük kapcsolatos melankolikus elmélkedésekben. Ragaszkodtam ahhoz az elvhez, hogy mindannyiunknak megadatott megszüntetni valami keveset a szenvedésekből. Lassan belenyugodtam abba a gondolatba, hogy az egyetlen, amit felfoghatunk ebből a problémából: azoknak az útját kell követnünk, akik felszabadítást akarnak hozni.”

Boldog Karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónak! – Bányai Orsolya és Endes Anikó

Írta: Dr. Bányai Orsolya, PhD – környezetjogász, egyetemi adjunktus. Fotó: Endes Anikó

Az író korábbi cikkei: