Egy mondat erejéig már írtam róla múltkor is, hogy milyen nehéz is volt eleinte csukott szemmel lennem…

Egy mondat erejéig már írtam róla múltkor is, hogy milyen nehéz is volt eleinte csukott szemmel lennem.  Ha az ember becsukja a szemét, kénytelen befelé koncentrálni. A zajok még beszűrődnek, a fény még átsejlik a szemhéjon, de mégsem a külvilág a fontos, hanem ami bent van: a kisbabánk, a légzésünk, és NEM AZ EGYÉB GONDOLATAINK!


Volt, hogy a nehézségeim fizikai tünetekben nyilvánultak meg: szédülni kezdtem, amint elvesztettem a horgonypontjaimat. Ez mai napig előfordul néha… Volt, hogy annyira, hogy kénytelen voltam kinyitni a szemem és amint visszanyertem a stabil egyensúlyi helyzetemet, visszacsuktam. Kezdhettem elölről: a koncentrálást, a befelé figyelést. 

Azért van egy jó hírem is, azoknak, akiknek hasonlóan zabszem van a „tudjukhol”. Szóval, ez azért tanulható, idővel egyre kevesebbet kell fészkelődnünk, egyre kevésbé remeg az ember szemhéja, és egyre kevésbé tűnik kényelmetlennek az a bizonyos egyenes hát és törökülés.