írta: Dr. Tóth-Soma László
Az istenszeretet jógája (bhakti-jóga) az a folyamat, amelyben az ember aktív szolgálattal és mély meditációval, Isten szent neveinek éneklésével feléleszti szunnyadó Isten iránt való szeretetét. Tökéletesen megvalósítja saját lelki mivoltát és a Legfelsőbb Személlyel, Krisnával való kapcsolatát. A bhakti, vagyis az odaadó istenszeretet szintjén az ember Isten akaratát és az Ő szolgálatát helyezi az élete középpontjába. Az előző három jógafolyamat (a karma-jóga, dzsnyána-jóga és az astánga-jóga) tulajdonképpen az önzetlenség, a transzcendentális tudás valamint az érzék- és elme kontroll tulajdonságainak kifejlesztésével felkészítik az embert az Isten iránti odaadás a bhakti-jóga gyakorlására. A bhakti folyamata nemcsak abban segít, hogy a jógi megszabaduljon a születés és halál körforgásából (szamszára), s hogy elérje a transzcendentális (Brahman) szintet, hanem abban is, hogy a gyakorló végül elérje Isten legmagasabbrendű lakhelyét (paramam padam), amely az élőlény eredeti otthona.
Bhaktivedanta Svámi korunk hires bhakti-jóga tanítója a Gítá 6.47. verséhez fűzött magyatázatában a következőket írja ezzel kapcsolatban:
Valamennyi jóga a bhakti-jógában tetőzik, s ezen kívül minden más jóga csupán eszköz arra, hogy az ember elérje a bhaktit a bhakti-jógában. A jóga valójában bhakti-jógát jelent, mert minden jóga fokozatosan az igazi cél, a bhakti-jóga felé vezeti az embert. A karma-jóga elejétől a bhakti-jóga végéig hosszú út vezet az önmegvalósításig. Ennek az útnak az eleje a tettek gyümölcséről lemondó cselekvés, vagyis a karma-jóga. Ha ehhez később tudás és lemondás járul, akkor dzsnyána-jógának hívják. Amikor az ember a dzsnyána-jógában a különböző testi gyakorlatokkal a Felsőlelken (Paramátmá) meditál, s elméjét Rá szögezi, azt astánga-jógának hívják. A csúcsot a bhakti-jóga jelenti, amikor a jógí – az astánga-jógán túlhaladva – eléri az Istenség Legfelsőbb Személyiségét […] Valójában a bhakti-jóga a legvégső cél, de ahhoz, hogy a ezt valaki részletesen elemezni tudja, meg kell értenie a többi jóga-folyamatot. A fejlődő jógí ezért az örök szerencséhez vezetõ igazi utat járja. Aki megáll egy bizonyos ponton, s nem halad tovább, annak neve ennek alapján karma-jógí, dzsnyána-jógí, dhjána-jógí, rádzsa-jógí, hatha-jógí stb. Ám ha valaki olyan szerencsés, hogy eljut a bhakti-jógáig, tudhatjuk, hogy, minden más jóga-folyamaton túlhaladt már. Isten-tudatúvá válni ezért a jóga legmagasabb fokának elérését jelenti, éppen úgy, mint amikor a Himalájáról szólva a világ legmagasabb hegységére utalunk, melynek a Mount Everest a csúcsa.
A védikus irodalom számtalan helyen megerősíti, hogy a jóga e legtökéletesebb szintjét csakis a bhakti-jógával lehet elérni:
jaszja dévé pará bhaktir jathá dévé tathá gurau taszjaité kathitá hjartháh prakásanté mahátmanah
„A védikus tudás igazi jelentése csak azon nagy lelkek előtt tárul fel magától, akiknek rendíthetetlen hitük (és odaadásuk) van mind az Úrban, mind a lelki tanítómesterben.” (Svetásvatara Upanisad 6.23)
A bhakti-jóga kilenc folyamata
Az emberi tudat Istenben való teljes elmélyülését és az őiránta való odaadás felébresztését a bhakti-jógában kilenc alapvető folyamat segíti. Ezeket a Srímad-Bhágavatam (SB. 7.5.23) versei sorolják fel és magyarázzák.
Az első ilyen lépés a hallás folyamata, amely által a jógi ismeretet szerez Istenről, az ő tetteiről, tanításairól, nagyszerű tulajdonságairól és szent nevéről (sravanam). Ez tulajdonképpen az odaadó szolgálat (bhakti-jóga) kezdete (1). A szent nevek hallása által az ember megtisztul az anyagi életfelfogástól, amely az anyagi természet általi beszennyeződés következménye. Ha ez a szennyeződés kitisztul a szív mélyéről, az élőlény megértheti önmaga és az Istenség Legfelsőbb Személyisége lelki formáját. A szentírások hallgatása és olvasása a hallás folyamatának egy másik fontos része.
Isten (akit gyakran Visnu vagy Krisna névvel illetnek) szent neveinek éneklését, illetve az ő tulajdonságairól, cselekedeteiről való beszélgetést (2) kírtanamnak hívják, amely a második a sorban. A jógi akkor tudja nagyon békésen énekelni Isten szent neveit, ha „alázatosabb a fűszálnál, ha olyan türelmes, mint egy fa, és ha mindenkit tisztel, anélkül hogy bárkitől is megbecsülést várna el”. Fontos megemlíteni, hogy az Úr Síva a Síva-szamitá című legendás jógaírásban (III. 40–42) a hatha- és rádzsa-jóga gyakorlatát követőknek szintén előírja Visnu szent neveinek rendszeres éneklését (náma-szankírtanam-visnoh).[1]
Amikor a bhakti-jógi már rendszeresen végzi a hallás és éneklés gyakorlatát, és szíve tisztábbá válik, egyre nagyobb hangsúlyt kap lelki gyakorlataiban a szmaranam, a Legfelsőbbre való emlékezés folyamata (3). Ez tulajdonképpen természetes velejárója és következménye is az első két lépcsőfoknak.
Apáda-szévanam Isten elmélyült szolgálatát jelenti (4), amely olyan szolgálatokat is magába foglal, mint például az Úr múrti (szobor)formájának nézése, megérintése, az istenszobor vagy a templom körüljárása, a szent helyek látogatása stb.[2] Mindezek segítik az embert abban, hogy egyre istentudatosabbá válva fejlődjön a lelki életben.
A következő lépés az arcsanam, vagyis maga a múrti közvetlen imádata (5). Ha valaki ténylegesen vonzódik e folyamathoz, akkor egy hiteles lelki tanítómester segítségét kell kérnie, s tőle kell megtanulnia ennek gyakorlatát.
Az imák felajánlása (vandanam) szintén fontos eleme a bhakti-jógának (6). Istennek számtalan transzcendentális tulajdonsága és fensége van, s azok a hívek, akikre hatással vannak az ő tulajdonságai, imákat ajánlanak az Úrnak. A jógi sikeressé válhat a lelki törekvéseiben, ha anyagi motvációktól mentes, önzetlen imákkal dicsőíti Istent. Az imák felajánlása a múrti-imádathoz is szorosan kapcsolódik.
A hetedik folyamat (7) nem más, mint szolgaként viszonyulni Istenhez (dászjam). Ez egy szeretetteljes kapcsolat, amely teljes lelki elmerülést eredményezhet.
A szakhjam annak megértését jelenti, hogy Isten az élőlények legjobb barátja (8).
Végül a bhakti-jóga utolsó (9) folyamata a teljes önátadás és a Legfelsőbb Személynél való menedékvétel (átma-nivédanam). Ez arra a szintre utal, amelyet elérve az embernek nincs más szándéka, mint szolgálni a Legfelsőbb Urat, és örömet okozni a számára.
A bhakti-jóga ezen elemeinek komoly gyakorlása a jóga valamennyi eredményét megadja az eltökélt és őszinte gyakorlónak.
A fentieknek megfelelően láthatjuk, hogy számos jógairányzat létezik, amelyek a teljes folyamat egyik vagy másik részét hangsúlyozzák. Fontosnak tartom azonban ismételten megjegyezni, hogy ezek nem választhatók el egymástól, hiszen ugyanannak az útnak különböző fejlődési fokait, lépcsőit jelentik. Semmi sem hiányzik jobban ebből a világból, mint az, hogy az ember végre megértse létének célját és legfontosabb feladatát. Ehhez elengedhetetlen az, hogy teljes egészében lássa és tudatosítsa magában az univerzum működésének törvényeit és saját maga kapcsolatát a transzcendenssel, a lelki birodalommal. Ezen az úton a karma-jóga gyakorlata megtaníthatja őt az önzetlen tettekre, a dzsnyána-jóga transzcendentális tudással áldhatja meg, az astánga-jóga elvezetheti az érzékek és az elme szabályozásához, s a bhakti-jóga pedig felébreszheti a szívében szunnyadó istenszeretetet, amely a végső célja az önmegvalósításnak. Ez a transzcendentális vonzódás az, amely képes az embert felszabadítani az anyagi kötöttségből, a születés és halál körforgásából. Pusztán a bhakti-jóga útját járva az ember automatikusan szert tehet a másik három jógafolyamat eredményeire. A Visnu illetve Krisna elégedettségéért végzett cselekedetek tiszta önzetlenséget, a szentírások, köztük a Bhagavad-gítá tanulmányozása transzcendentális tudást, az odaadó szolgálat szabályozó elvei – illetve az, hogy a bhakti-jógi minden érzékét a szolgálatban foglalja le – az érzékek tökéletes szabályozottságát eredményezi. Mindez azonban azért, mert egy Isten örömét kutató, s az Iránta érzett szeretet felébresztését célzó élet része, bhakti-jógának minősül, amely automatikusan eredményezi az önmegvalósítás más folyamatainak eredményeit is. A Bhagavad-gítá (2.46) ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „Ahogy egy nagy víztároló alkalmas mindarra, amire egy kis kút, úgy a Védák[3] valamennyi célját eléri az, aki ismeri a mögöttük rejtőző szándékot.”
Ez kell, hogy legyen minden, jógában fejlődni kívánó ember célja: valóban megérteni a jóga egyes lépései mögött rejlő végső szándékot. Így nem veszíthetjük el a szemünk elől azt a célt, amellyel az önmegvalósítás megfelelően végzett folyamata elvezethet bennünket.
A fenti írás részlet Gaura Krisna Dász (Dr. Tóth-Soma László) Jóga tiszta forrásból című művéből. (Lál Kiadó Budapest, 2008. 26.o. – 31.o.)
