apró trükk a pihenés érdekében
Egy kisgyerekes anyukának sok mindenről szól az élete, de valljuk be, a pihenés az, amit egy időre azért érdemes elfelejteni 
Nem azért szülünk gyereket, hogy aztán átaludjuk a fél napot ! 
A babák ugyebár elaludni sem tudnak egyedül, arra is meg kell tanítani őket. Nem úgy van, hogy ha álmos a baba, akkor elalszik. Álmos, és ettől nyűgös lesz, meg sír aztán, ha Anya segít, akkor elalszik.
Így van ez a pihenéssel is.
Nem megy gyakorlás nélkül, felszólításra.
A baba-mama jóga arra is jó, hogy a babák extrán elfáradnak tőle, fizikailag és idegrendszerileg is, így utána nagyon jól lehet őket a pihenésre „trenírozni” (bocsánat a szóhasználatért). Amikor még aprócskák, akkor egy jógaóra után a relaxáció alatt megszoptatja az ember a babát, és már alszik is. De ha nem szopnak már, akkor is érdemes ilyenkor arra nevelgetni őket, hogy most a pihenés ideje jön, feküdjenek Anya mellett, ha nem is alszanak, most hagyják Anyát is pihenni. És akármilyen hihetetlen, ez működik. Mély belégzés orron keresztül, hosszú elnyújtott kilégzéssel; a lelassuló légzés „ragadós”, mint az ásítás, a mellettünk fekvő babára is nyugtató hatással van.
Nekem ez nagyon bevált. Még az örökmozgó fiam is képes volt feküdni mellettem és pihenni. Én hangosan szuszogtam, ő pislogott. 
Szóval, relaxációra fel!