Bakaja Zoltán a jóga fogalmát definiálja a Bhagavad-gítá versei alapján. A 6. fejezet 23. verse „a szenvedéssel való kapcsolat megszűnése” jelentést rendeli a jógához.
Bakaja Zoltán (Sjámaszundara Dásza) szakdolgozatában megvizsgálta, találhatunk-e a Bhagavad-gítában olyan verseket, amelyek más fogalmak használatával teszik világossá a „jóga” szó jelentését. A hatodik fejezet huszonharmadik verse „a szenvedéssel való kapcsolat megszűnése” jelentést rendeli a jógához (duhkha-szamjóga-/vijógam jóga-szamdzsnyitam).
Ahhoz, hogy „a szenvedéssel való kapcsolat megszűnése” kifejezést a jóga definíciójaként használhassuk, meg kell értenünk, mit ért a Bhagavad-gítá a „szenvedés” fogalma alatt.
A Gítá által ezzel kapcsolatban használt duhkha szó azt jelenti: „kényelmetlenség”, „fájdalom”, „szomorúság”, „nehézség”,[1] „szenvedés”.[2] A tizenharmadik fejezet hetedik verse szerint a szenvedés a fizikai test (ksétra)[3] átalakulása. A test hatodik érzékszerve az elme,[4] s az érzelmek megtapasztalása az elme működési területe. Az ember az elméjében végbemenő folyamatoknak köszönhetően képes átélni a boldogságot és a szenvedést. A szenvedés néha a fizikai testben végbemenő változások közvetlen érzékeléséhez, a születéshez, a betegséghez, az öregséghez és a halálhoz kapcsolódik,[5] ám pusztán az emberben felmerülő baljós gondolatok is előidézhetik.[6]
A tizedik fejezet Krisnát jelöli meg a szenvedés forrásaként,[7] a tizenharmadik fejezet huszonegyedik verse pedig azt állítja, hogy a gyötrelmek megtapasztalása a purusának köszönhető. A Bhagavad-gítában háromféle purusáról esik szó, az első az esendő, a második a megronthatatlan lélek,[8] s a harmadik a mindkettőjük felett álló tévedhetetlen Úr.[9] Noha a tizedik fejezet elolvasása után joggal gondolhatná azt az ember, hogy itt ez utóbbiról van szó, a következő két vers minden kétséget kizárólag rávilágít arra, hogy nem az Úr, hanem a lélek a szenvedés előidézője. A huszonkettedik versből megtudhatjuk, hogy az a purusa, aki a szenvedés okozója, kapcsolatban áll a kötőerőkkel, s élvezni próbálja azok termékeit, ám a hetedik fejezet tizenharmadik versére emlékezve már tudhatjuk, hogy a Legfelsőbb Úr a kötőerők felett áll. A tizenötödik fejezet által említett megronthatatlan léleknek – ahogyan az az említett slókából is kiderül – szintén nincs kapcsolata a természet kötőerőivel. A huszonharmadik vers azután világossá teszi, hogy létezik egy magasabb rendű purusa is, aki kiválóbb (paramátmá) az esendő, a kötőerők termékeit élvezni óhajtó léleknél.
Annak megértéséhez, hogy miért jelenik meg mind a Legfelsőbb Úr, mind az esendő lélek a szenvedés okaként a szövegben, gondoljunk vissza a második alfejezetre, ahol a cselekvés öt oka között a lélek és a Felsőlélek egyaránt helyet kapott. Mivel nincs semmi, aminek ne Krisna lenne a forrása,[10] Ő minden ok eredeti oka,[11] rajta kívül minden csupán másodlagos ok lehet.
A tizennegyedik fejezet a szenvedést a radzsasz gyümölcseként emlegeti,[12] az ötödik fejezet pedig az érzékszervek érzéktárgyakhoz való kapcsolódásának tulajdonítja.[13] Valóban, a tizennyolcadik fejezetből világossá válik, hogy amikor az ember boldogság utáni törekvését a szenvedély kötőereje irányítja, a kezdetben kellemes érzéki tapasztalatok idővel olyanná válnak, akár a méreg.[14] A tizenhetedik fejezet kilencedik versében erre egy konkrét példát is találhatunk. Azok, akiket a szenvedély befolyásol, rajonganak az intenzív ízekért, szeretik, ha valami erősen savanyú, sós, esetleg csípős. Ha nem parancsolnak vágyaiknak, kedvenc ételeik előbb-utóbb megbetegítik őket, s amit kezdetben élvezettel fogyasztottak, az szenvedésük forrásává válik. Bár a radzsasznak alárendelt cselekvés a jövőben bajokhoz vezet, az, aki ennek a kötőerőnek a hatása alatt áll, nem tudja megfelelő türelemmel viselni e következményeket, s mivel azonnali enyhülésre vágyik, a felmerülő nehézségek könnyen a kötelességei elhanyagolására inspirálják.[15] Ez a későbbiekben természetesen csak tetézni fogja a gondjait.
Ahhoz, hogy „a szenvedéssel való kapcsolat megszűnése” kifejezést a jóga definíciójaként használhassuk, meg kell értenünk, mit ért a Bhagavad-gítá a „szenvedés” fogalma alatt.
A Gítá által ezzel kapcsolatban használt duhkha szó azt jelenti: „kényelmetlenség”, „fájdalom”, „szomorúság”, „nehézség”,[1] „szenvedés”.[2] A tizenharmadik fejezet hetedik verse szerint a szenvedés a fizikai test (ksétra)[3] átalakulása. A test hatodik érzékszerve az elme,[4] s az érzelmek megtapasztalása az elme működési területe. Az ember az elméjében végbemenő folyamatoknak köszönhetően képes átélni a boldogságot és a szenvedést. A szenvedés néha a fizikai testben végbemenő változások közvetlen érzékeléséhez, a születéshez, a betegséghez, az öregséghez és a halálhoz kapcsolódik,[5] ám pusztán az emberben felmerülő baljós gondolatok is előidézhetik.[6]
A tizedik fejezet Krisnát jelöli meg a szenvedés forrásaként,[7] a tizenharmadik fejezet huszonegyedik verse pedig azt állítja, hogy a gyötrelmek megtapasztalása a purusának köszönhető. A Bhagavad-gítában háromféle purusáról esik szó, az első az esendő, a második a megronthatatlan lélek,[8] s a harmadik a mindkettőjük felett álló tévedhetetlen Úr.[9] Noha a tizedik fejezet elolvasása után joggal gondolhatná azt az ember, hogy itt ez utóbbiról van szó, a következő két vers minden kétséget kizárólag rávilágít arra, hogy nem az Úr, hanem a lélek a szenvedés előidézője. A huszonkettedik versből megtudhatjuk, hogy az a purusa, aki a szenvedés okozója, kapcsolatban áll a kötőerőkkel, s élvezni próbálja azok termékeit, ám a hetedik fejezet tizenharmadik versére emlékezve már tudhatjuk, hogy a Legfelsőbb Úr a kötőerők felett áll. A tizenötödik fejezet által említett megronthatatlan léleknek – ahogyan az az említett slókából is kiderül – szintén nincs kapcsolata a természet kötőerőivel. A huszonharmadik vers azután világossá teszi, hogy létezik egy magasabb rendű purusa is, aki kiválóbb (paramátmá) az esendő, a kötőerők termékeit élvezni óhajtó léleknél.
Annak megértéséhez, hogy miért jelenik meg mind a Legfelsőbb Úr, mind az esendő lélek a szenvedés okaként a szövegben, gondoljunk vissza a második alfejezetre, ahol a cselekvés öt oka között a lélek és a Felsőlélek egyaránt helyet kapott. Mivel nincs semmi, aminek ne Krisna lenne a forrása,[10] Ő minden ok eredeti oka,[11] rajta kívül minden csupán másodlagos ok lehet.
A tizennegyedik fejezet a szenvedést a radzsasz gyümölcseként emlegeti,[12] az ötödik fejezet pedig az érzékszervek érzéktárgyakhoz való kapcsolódásának tulajdonítja.[13] Valóban, a tizennyolcadik fejezetből világossá válik, hogy amikor az ember boldogság utáni törekvését a szenvedély kötőereje irányítja, a kezdetben kellemes érzéki tapasztalatok idővel olyanná válnak, akár a méreg.[14] A tizenhetedik fejezet kilencedik versében erre egy konkrét példát is találhatunk. Azok, akiket a szenvedély befolyásol, rajonganak az intenzív ízekért, szeretik, ha valami erősen savanyú, sós, esetleg csípős. Ha nem parancsolnak vágyaiknak, kedvenc ételeik előbb-utóbb megbetegítik őket, s amit kezdetben élvezettel fogyasztottak, az szenvedésük forrásává válik. Bár a radzsasznak alárendelt cselekvés a jövőben bajokhoz vezet, az, aki ennek a kötőerőnek a hatása alatt áll, nem tudja megfelelő türelemmel viselni e következményeket, s mivel azonnali enyhülésre vágyik, a felmerülő nehézségek könnyen a kötelességei elhanyagolására inspirálják.[15] Ez a későbbiekben természetesen csak tetézni fogja a gondjait.
Fontos, hogy az ember megértse, mind a boldogság, mind pedig a szenvedés ideiglenes állapot csupán,[16] ám azt is elengedhetetlen felismernie, hogy a születés, a betegség, az öregség és a halál őt, aki a fizikai elemektől minden tekintetben különböző lélek, szükségtelenül kínozzák.[17] Aki számára ez világossá válik, az erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy végérvényesen megszabadulhasson a szenvedéstől. Az élőlényeknek a gyötrelmek elkerülését célzó lépései általában csak az aktuálisan fenyegető bajok elleni fellépésre korlátozódnak, de az ilyen reaktív viselkedés inkább a szenvedély, mintsem a jóság terméke,[18] azaz csak súlyosbítani fogja a problémákat.
A Bhagavad-gítában számtalan olyan vers található, amelyben a duhkha szó a szukha kifejezés párjaként jelenik meg.[19] A szukha szó „boldogságot” jelent,[20] melynek a kötőerők jellemezte három formájáról a tizennyolcadik fejezetben olvashatunk. A szenvedély megjelenésének a következménye mindig szenvedés, így a radzsasz hatása alatt még a boldogság is szenvedéssé válik, ám a jóság által uralt boldogságról azt mondja Krisna, hogy az a duhkha, a gyötrelem megsemmisüléséhez vezet. A harminchatodik és harminchetedik slókát együtt magyarázva Sríla Baladéva Vidjábhúsana a következőket írja:
„Az abhjászád ramaté kezdetű másfél vers a jóság kötőereje jellemezte boldogságot mutatja be. Az az öröm, amely nem az érzéktárgyakkal való kapcsolatból fakadó röpke elégedettségérzet, hanem a rendszeres gyakorlás (abhjásza) eredménye, a jóság minőségében lakozik, s ezt megélve az ember túllép a szamszárán (duhkhántam nigaccshati). Kezdetben (agré) – mivel mindaddig, amíg az átmá nem a testtől különböző, önálló entitásként nyilvánul meg, az elme megzabolázása rendkívül nehéz – mindez keserű méregnek tűnik és sok-sok szenvedéssel jár, később azonban, a szamádhi elérésének köszönhetően (parinámé), amikor az átmá a testtől világosan elkülöníthetővé válik, a nektár záporához hasonlatos édességűnek tűnik. Az ilyen jóság uralta boldogság az átmára irányított figyelem hatására megtisztult értelemből fakad. Ez a tisztaság a fizikai dolgokkal való kapcsolat szennyeződésének tökéletes megszűnését jelenti.”
A szenvedést tehát a jóság kötőerejének hatása alatt álló boldogság szüntetheti meg végérvényesen azáltal, hogy a kötőerőkön való felülemelkedéshez segíti az embert.[21] Ennek elérésére a jóga gyakorlása (abhjásza) kínál lehetőséget,[22] ezért olvashatjuk azt a hatodik fejezetben,[23] hogy a jóga útjának – jóságra jellemző szabályozott életvitelt igénylő – követése elpusztítja a gyötrelmeket, s a fejezet huszonharmadik verse ezért mondja azt a jógáról, hogy az a szenvedéssel létesített kapcsolat megszűnése. A jóga fontosságát az ötödik fejezet is hangsúlyozza, ahol Krisna kijelenti, jóga nélkül még a szannjásza, a lemondás is szenvedést szül.[24] Ennek kapcsán az embernek óhatatlanul eszébe jut a tizenkettedik fejezet, melynek ötödik verse a megnyilvánulatlan Brahmanhoz való ragaszkodás útját gyötrelmekkel telinek írja le. Ezt az utat a dzsnyána-jógát gyakorló szánkhják járják,[25] akik a világnak hátat fordítva, szerzetesként élnek.
Krisna érdekes módszert követ, miközben azon fáradozik, hogy Ardzsunát megmentse a további gyötrelmektől. Azt állítja, ha barátja harcol, kevesebbet kell szenvednie, mintha meghátrálna, mert egy hozzá hasonlatos hős számára a vitézségének megkérdőjelezéséből származó szégyen okozza a legnagyobb fájdalmat.[26] Ezt elkerülendő, kijelenti, hogy Ardzsunának tűrnie kell a szenvedést,[27] majd olyan gyakorlatokról beszél neki, melyeket a herceg önmagukban is nehézséggel telinek talál.[28] Ezután viszont – bár a nyilvánvaló kellemetlenségekkel járó önfegyelmezés fontos és elkerülhetetlen voltát sohasem kérdőjelezi meg – a kilencedik fejezetben azt mondja, annak a titkos tudománynak, melyet most fel fog tárni előtte, a puszta gyakorlása is (és nemcsak a végeredménye) örömmel tölti el a jógit,[29] s minden akadályt elhárít az útjából.[30] Ez megerősíti a tizennyolcadik fejezet korábban említett leírását, amely a szenvedés megszűnését olyan gyakorlatok eredményeként írja le, melyek maguk is megpróbáltatásokat ígérnek.
A megpróbáltatásoktól való megszabadulás az Úr kegyelme,[31] amit elnyerve az ember az Ő örök birodalmába léphet.[32] Mivel ezt a birodalmat a Bhagavad-gítá a szenvedésekkel teli fizikai természetből való kiszabadulással kapcsolatban említi, joggal feltételezhetjük, hogy a világi gyötrelmekhez hasonlatos kínok ott nem tapasztalhatóak. Ezt erősíti meg a tizennegyedik fejezet huszonhetedik verse is, amely a Brahmant boldogság-természetűnek írja le. Krisna többször is kijelenti, hogy a jógik végül az Ő birodalmába jutnak.[33]
Összegzésül elmondhatjuk: a szenvedés a test átalakulása folytán jön létre, melynek az Úr teremtése szolgáltat alapot, s melyet a lélek okoz azzal, hogy a téves éntudata hatására a szenvedély kötőereje által inspirált cselekedetekbe bonyolódik. Tudáshoz jutva felismerheti, hogy a szenvedés életének nem elengedhetetlen tartozéka, s a jóság minőségében lévő boldogság elérését lehetővé tévő gyakorlatokat végezve megszabadulhat tőle. Teljes mértékben csak az Úr kegyelme mentheti meg őt a szenvedéstől, melyet elnyervén az Ő legfelsőbb otthonába eljutva végképp maga mögött hagyhatja a gyötrelmek fizikai világát.
A cikksororozat korábbi részei itt érhetőek el:
1. rész: Jóga a Bhagavad-gítában
2. rész: Jóga a Bhagavad-gítában – Egykedvűség, egyenlőség
3. rész: Jóga a Bhagavad-gítában – Ügyes cselekvés
4. rész: Jóga a Bhagavad-gítában – Ügyes cselekvés 2.
5. rész: Jóga a Bhagavad-gítában – Szamádhi
Cikk forrása:
Bakaja Zoltán: Szeress, és tégy, amit akarsz! A jóga a Bhagavad-gítában. Szakdolgozat. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, 2014.
Kép: crosswalk.com
Hivatkozások:
[1]Monier Williams: duḥkha, uneasiness, pain, sorrow, trouble, difficulty.
[2]Bhaktivedānta Svāmī Language School 2005: 234.
[3]13.2.
[4]15.7.
[5]13.9, 14.20.
[6]1.28-46.
[7]10.4.
[8]15.16.
[9]15.17.
[10]10.8.
[11]Bhaktivedanta Swami 2008: 82.
[12]14.16.
[13]5.22.
[14]18.38.
[15]18.8.
[16]2.14.
[17]13.9.
[18]18.38. A hivatkozott vers a szenvedély termékének nevezi az olyan boldogságra való törekvést, amelyet az azonnali élvezet reménye jellemez, ám ez az öröm a későbbi szenvedés forrásává válik. A szenvedő ember az azonnali enyhülést keresi, ezért mondom, hogy az ennek érdekében tett erőfeszítéseit a szenvedély uralja. Természetgyógyászként azt tapasztalom, hogy aki betegséggel vagy fájdalommal küszködik, általában szívesebben és gyakrabban választ valami olyan terápiát, ami elnyomja vagy enyhíti a tüneteit, mintsem, hogy egy radikális, a kezdeti lépésekben bizonyos nehézségekkel járó életreformot hajtson végre. A hátfájással küszködők szívesen eljönnek egy a panaszaikat ott és akkor megszüntető masszázsra, de nagyon nehéz őket rávenni arra, hogy rendszeres tornával és a testtartásuk korrigálásával a fájdalmaik okától váljanak meg. Az ilyen terápia rövid távon ugyan használ, ám mivel megszünteti a fájdalmat, amely a beteget motiválta, a bajok ezen motiváció híján való elhanyagolása miatt a betegség súlyosbodásához vezet. A masszázsnál még jobb példa a csontkovácsolás, amely bár az adott pillanatban ténylegesen javítja a közérzetet, hosszú távon alkalmazva a gerinc ízületi szalagjainak a megnyújtásával az eredetinél sokkal súlyosabb probléma forrása lehet.
[19]2.14, 2.15, 2.38, 2.56, 6.7, 6.32, 10.4, 12.13, 12.18, 13.7, 13.21, 14.24, 15.5.
[20]Monier Williams: sukha, easiness, comfort, prosperity, pleasure, happiness.
[21]14.20.
[22]14.26.
[23]6.17.
[24]5.6.
[25]3.3, 5.25 Monier Williams: ṛṣi, ṛṣati jñānena saṃsāra-pāram. Bhaktivedanta Swami 1996: 906.
[26]2.36.
[27]2.14.
[28]6.34.
[29]9.2.
[30]9.1.
[31]2.64-65.
[32]15.5.
[33]8.14, 9.28, 9.34, 10.10.
Szakdolgozatban felhasznált irodalomjegyzék:
Bhagavad-Gita Trust: Śrīmad Bhagavad-gītā. http://bhagavad-gita.org/. Letöltés ideje: 2014. március 30.
Bhaktivedānta Nārāyaņa Gosvāmī: Śrīmad Bhagavad-gītā. Gaudiya Vedanta Publications , Okhla Industrial Estate (India) 2011
Bhaktivedanta Swami, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust International, 2008.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Bhagavad-gītā as it is. The Bhaktivedanta Book Trust, Mumbai 2000.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1996.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam Negyedik ének – első kötet. The Bhaktivedanta Book Trust, 1994.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam Hetedik ének. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1994.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam Nyolcadik ének. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1995.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad Bhāgavatam Tenth Canto – Parth Three. The Bhaktivedanta Book Trust, Mumbai 2005.
Bhaktivinoda Ṭhākura: Śrīmad Bhagavad-gītā. Rasbihari Lal & Sons, Vrindaban, 2006.
Bhaktivedānta Svāmī Language School: Sanskrit Bhagavad-gita grammar Volume Three The Gītā. Rasbihari Lal & Sons, Vrindaban, 2005.
Baladeva Vidyābhūṣaṇa: Gītā Bhūṣaṇa. Sampradaya Puvlishers, Chennai.
Bhūrijana Dāsa: Surrender unto me. Vaisnava Institute for Higher Education, Delhi, 1997.
Monier Williams Sanskrit-English Dictionary (2008 revision). http://www.sanskrit-lexicon.uni-koeln.de/monier/ Letöltve: 2014. árilis 29.
Sanskrit Dictionary for Spoken Sanskrit http://spokensanskrit.de Letöltve: 2014. árilis 29.
Sivarama Swami: A Bhaktivedanta-magyarázatok : A Bhagavad-gita tökéletes értelmezése. Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet, Budapest, 1999.
d’Arbrissel, Robert: Levél. 1109. http://epistolae.ccnmtl.columbia.edu/letter/241.html Letöltve 2014. április 29. Nyomtatott változat: Petigny, J. de: Lettre Inédite de Robert d’Arbrissel a la comtesse Ermengarde. Bibliothèqie de l’école des chartes, 15 (1853-1854), 209-235. oldal.
Śrī Śankarācārya: The Bhagavad-gītā. The G. T. A. Printing Works, Mysore, 1901.
Yati, Bhakti Prajnan: Sri Shandilya Bhakti Sutras. Sree Gaudiya Math, Madras (Chennai), 1991.
Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura: Mādhurya Kādambinī. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2013.
Weininger Antal: Az idő partján. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.