A rendszeres gyakorlás (abhyāsa), vagyis a tudat szabályozott állapotának és lelki tartalmának fenntartására tett erőfeszítés, és az érzéktárgyaktól való szabályozott elkülönülés (vairāgya) mindaddig szükséges, ameddig a lelki gyakorló el nem éri a természetesen fennálló, tökéletes lelki elmerülést (nirbīja-samādhi), ahol már a citta megszabadult mindennemű anyagi szennyeződésétől és teljesen a Legfelsőbbről, illetve a lélek Vele való kapcsolatáról szóló gondolatokban merül el. Ilyenkor a lélek eredeti természete torzítás nélkül nyilvánul meg. Természetesen a tökéletességet elért személyek is gyakorolnak, de nem azért, mert szükségük van rá, hanem azért, hogy példát mutassanak másoknak, és mert az Úr kegyéből transzcendentális örömet merítenek e gyakorlatokból.

A kiváló, nagy tekintélyű transzcendentalisták mindig példaképek a yogīk társadalmában, s lemondottságuk, világi motivációktól való mentességük a hétköznapi emberek számára is vonzó. Így nagy a felelősségük abban, hogy milyen irányadó példát nyújtanak a közönséges embereknek, akik még az önmaguk életében sem látják, hogy mi kedvező, s mi kedvezőtlen a számukra.
A következő sūtrákban Patañjali a gyakorlás és a lemondás fogalmait definiálja.
Megjegyzés: Ahogy haladunk előre a Yoga-sūtra tárgyalásában egyre több olyan fogalom és gondolat kerül elő, amelyek a korábbi sūtrákra és a magyarázatokra épülnek, s azok ismeretében válnak érthetővé. Ha az a terved, hogy rendszeresen olvasod ezeket a kis “közleményeket”, akkor javaslom, kezdd el az elejéről olvasni a bejegyzéseket: www.gaurakrisna.hu
Szerző: Gaura Krisna Dásza