írta: Dr. Tóth-Soma László
Patañjalinak a Yoga-sūtra szerzőjének születési körülményei, illetve életének eseményei a régmúlt misztikus homályába vesznek. Valójában nagyon keveset tudunk e kiváló bölcsről, aki a védikus irodalom jógáról szóló tanításait, valamint a transzcendens és az önmegvalósítás titkai után kutató bölcsek tapasztalatait e műben összegezte.
Az életét bemutató leírások becslései szerint, Patañjali e földi világban az ie. 4. század és a Kr.u. 6. század közötti időszakban élhetett valamikor, jóllehet a történészek, illetve a szanszkrit nyelv tudósai az i. e. 4. évszázadra datálják az ún. aforisztikus sūtra-irodalom megjelenését, amelybe a Yoga-sūtra is tartozik.
Patañjali személye körül is számtalan vita dúl a tudományos világban annak ellenére, hogy a különböző jógatradíciók önmaguk nem tulajdonítottak e kérdéskörnek túl nagy jelentőséget. Úgy tartják, hogy az indiai történelem során feltételezhetően több személy is élt, akiket Patañjalinak neveztek. Három közülük jól ismert. Az egyikük a híres nyelvész, aki Pāṇini Aṣṭādhyāyī című jól ismert nyelvtani munkájához fűzött magyarázatot, melynek címe Mahābhāṣhya (a „Nagy magyarázat”)1, valamint aki összeállította a yogáról szóló klasszikusnak mondható irodalmi művet a Yoga-sūtrát. A Yoga-sūtra több kommentátora is (például Bhojarāja a XI. században, valamint Caraka és Cakrapāṇidatta a XVIII. században) ugyanahhoz a Patañjalihoz köti a Yoga-sūtra és a Mahābhāṣhya megalkotását.2 A másik Patañjali írta a Nidana-sūtra című művet, amely a védikus rituálékról szóló irodalom tanulmányozásának szempontjából nélkülözhetetlen alkotás. A harmadik, szintén ezt a nevet viselő személy a sāṅkhya filozófia egyik közismert tanára volt. A történészek véleménye szerint a fenn említett három alak, különböző korszakokban élt más-más személyiségek.
Ezzel szemben az indiai hagyomány merőben eltér ettől a véleménytől, és azt állítja, hogy a korábban felsorolt művek egyazon személytől származnak, sőt mi több, további egészségügyi, āyur-vedával kapcsolatos értekezéseket is tulajdonítanak Patañjalinak. E hagyomány szerint, Patanjali nem közönséges személy volt, hanem Viṣṇu illetve Kṛṣṇa isteni inkarnációjának Anantaśeṣának a fizikai világban történő részleges megnyilvánulása, aki saját akaratából jelent meg azért, hogy a feltételekhez kötött, e világban fizikai testet öltött élőlények segítségére legyen a lelki felemelkedés útján.3
Anantaśeṣa a sokezer fejjel rendelkező, kígyótestű inkarnáció, akinek tekervényei alkotta ölében az Úr Viṣṇu megpihen, s aki minden tudás (sarva-jñāna) tárháza. Ő a kígyók előkelő ura, akinek számtalan csuklyája a határtalanságot és a mindenütt jelenlevőséget szimbolizálja. Nagyon sok yogī imádkozva borul le Anantaśeṣa előtt, mielőtt elkezdené napi yoga gyakorlatait.
Így tesz Vyāsa is a Yoga-sūtrához írt magyarázatának invokációjában (7-8. század), amikor így imádkozik:
oṁ namo bhagavate vāsudevāya
yastyaktvā rūpamādyaṁprabhavati jagato ’nekadhānugrahāya
prakṣīṇakleśarāśirviṣamaviṣadharo ’nekavaktraḥ subhogī |
sarvajñānaprasūtirbhujagaparikaraḥ prītaye yasya nityam
devo ’hīśaḥ sa vo ’vyātsitavimalatanuryogado yogayuktaḥ ||
„Hódolatomat ajánlom Vāsudevának (Kṛṣṇának) a végső élvezőnek, aki kegyesen az eredeti formáját az emberiség és a világ érdekében feladva különböző módokon jelenik meg. Így nyilvánul meg a kígyók számtalan, mérget tartó szájjal rendelkező uraként (Anantaśeṣa – Viṣṇu fekhelyéül szolgáló sokezer fejű isteni kígyóként) is, hogy [a tudatlanság] és a szenvedések sokaságát elpusztítsa. Ő minden tudás forrása, akinek alakja, kísérete által körbevéve, makulátlanul tisztán ragyog. Ő az örökkévaló Úr, aki az önmegvalósítás folyamatának (yoga) adományozója és annak tökéletes művelője.”4
A hindu vallási és jógahagyományokban élő legenda szerint5 nem sokkal azelőtt, hogy Patañjali a fizikai világba alászált, az Úr Viṣṇu Anantaśeṣa tekervényein pihenve, Sivának az univerzum pusztulásáért felelős félistennek a csodálatos táncát figyelte. Annyira, elbűvölte Síva félisten tánca, hogy transzcendentális teste elkezdett remegni, s egyre nehezebbé vált Anantaśeṣa számára. Amint a tánc befejeződött, a remegés is nyomban megszűnt és az Úr teste újra könnyűvé vált. Anantaśeṣa meghökkenve kérdezte Urát, mi okozta ezt a rendkívüli változást. A kérdésre válaszolva a Legfelsőbb Úr elmagyarázta neki, hogy az Úr Siva táncának szépsége és magasztos mivolta hatott rá ilyen drámaian. Csodálattal hallgatva a történteket Anantaśeṣa alázatosan hangot adott annak a vágyának, hogy ő is megtanulja a tánc művészetét, amely által elégedetté teheti a Legfelsőbb Urat, Viṣṇut.
Az Úr Viṣṇura komoly benyomást tett Anantaśeṣa őszinte vágya és megjövendölte, hogy egy napon Siva áldásában részesíti majd szolgálatkész magatartása és odaadása miatt. Ennek köszönhetően a fizikai világban megnyilvánulva Anantaśeṣa áldásában részesítheti az emberiséget azáltal, hogy az önmegvalósítás (yoga) útjára tanítja őket, illetve beteljesítheti vágyát és a tánc mesterévé is válhat egyben. Ezek hallatán Anantaśeṣa eltűnődött azon, hogy vajon ki fogadja majd őt fiává, ki lesz az édesanyja.
Ugyanebben az időben egy Gonikā nevű erényes yogīnī (a jóga útját gyakorló nő) imákkal fordult az Úrhoz, mert fiúgyermekre vágyott. Gonikā olyan utódra vágyott, akinek átadhatja mindazt a tudást és megvalósítást, amelyre a yoga gyakorlása által szert tett. Mivel nagyon aggódott amiatt, hogy idős lévén kevés ideje van már hátra, gyermeke pedig még nem született, elhatározta, hogy imákkal fordul a Legfelsőbb Úrhoz, aki minden vágyat képes teljesíteni.Ennek érdekében egy egyszerű áldozatot ajánlott fel a Napnak, amelyet a Legfelsőbb Úr evilágbeli megnyilvánulásának, s főleg az Ő „látóképességének” tartanak. Miután leborult a Nap előtt, áldozati felajánlásként felemelte vízzel teli tenyerét – hisz ez volt az egyetlen ajándék, amire szert tudott tenni – és egy fiúgyermekért könyörgött hozzá.
Látván mindezt Anantaśeṣa rögtön megértette, hogy Gonikā megfelelő anya lesz a számára. Amint Gonikā arra készült, hogy felemelje kezét, és felajánlja a tenyerében levő kis vizet a Napnak, rápillantott saját kezére és megdöbbenve vette észre, hogy egy egészen kicsi kígyó kúszik benne. Még jobban megrökönyödött, amikor néhány pillanat múlva az apró méretű kígyó emberi formát öltötve azonnal a földre borult Gonikā előtt és megkérte, fogadja őt gyermekévé. Természetesen Gonikā nagy örömmel a fiává fogadta az apró jövevényt, s mivel az imára kulcsolt kezébe (añjali) az égből pottyant le (pat), Patañjalinak nevezte el a fiút. Gonikā mindaddig szeretettel gondozta a mennyei utódot, amíg az délceg ifjúvá nem cseperedett. A Padma Purāṇa szerint Patañjali a fizikai világbeli megnyilvánulása Illāvṛta-varṣán, azon a fennkölt szépségű, az anyagi világ mennyei régióiban lévő területen történt, amelyet félistenek és megvilágosodott személyek népesítenek be. Innét szállt alá e földi világba, hogy az önmegvalósítás útjáról beszéljen.
Az ilyen és ehhez hasonló legendákkal telitűzdelt életrajzi részletek valójában több titkot rejtenek el előlünk, mint amennyit felfednek; ugyanakkor arra engednek következtetni, hogy Patanjali egy nagyszerű Rishi (szentéletű bölcs) volt, aki azért jelent meg az emberi társadalomban, hogy megossza bölcsességének gyümölcsét azokkal, akik már éretté váltak annak befogadására.
Írta: Dr. Tóth-Soma László Ph.D (Gaura Krsna dász)
Jegyzetek
[1]Úgy tartják, hogy a Mahābhāṣhya testesíti meg a nyelvtani szabályok tökéletességét. A nyelvtan célja az, hogy a nyelvet olyan szabályokkal ruházza fel, amelyek alkalmazásával szabályozható a beszéd (laukika); ennek végcélja, pedig a védikus írások integritásának megőrzése és az írások helyes jelentésének megértése.
Számos kutató úgy tartja, hogy Patañjali idejében a Vāsudeva (Vasudeva fia) név egyértelműen Kṛṣṇára vonatkozott. Ezt erősíti meg a Mahābhāṣyaból származó egyik idézet, mely szerint „aki elrejtőzött Kamsa elől az Vāsudeva” (jaghana kaṁsam kila vāsudevaḥ), s ez a szemléletmód nagy valószínűséggel fennált a Kr.e..: 6-5. században is, amikor Pāṇini a már említett híres nyelvtani munkájában Vāsudeva híveiről tesz említést.
