A három fókuszpont az astánga-vinyásza rendszerében
Az astánga-jóga egyik jellegzetessége a triszthána, azaz a gyakorlás alatt fenntartott figyelem, illetve cselekvés hármas fókusza. Ezt a hármast az ászanák, a dristi (a tekintet fókusza) és a légzés alkotja. Mindhárom nagyon fontos a vinyásza típusú jógagyakorlás szempontjából, s egyben a gyakorló tisztításának három helyét is megjelenítik: az ászanák a fizikai testet, a tekintet fókuszálása az elmét, a fegyelmezett légzés pedig idegrendszert tisztítja. Ez a három együttesen hatékony, tehát gyakorláskor mindhármat alkalmazni érdemes.
Azonban ennek fogalomnak többféle értelmezése is létezik az astánga-jógán belül. R. Sarath Jois, aki az astánga-jógát megalapító Srí Patthabi Jois unokája és utódja, valamint egyik leghíresebb női gyakorló, Kino MacGregor a fenti meghatározást követi, de például az 1989 óta jógázó új-zélandi tanítvány, John Scott az ászana helyett a bandhát helyezi a felsorolásba; Ronald Steiner, aki Srí Ptthabi Jois mellett B.N.S Iyengarnak is a követője, pedig a dristi és a bandha mellé a vinyászát sorolja. Más astanga jógaoktatók pedig egyáltalán nem használják ezt a kifejezést.
Láthatjuk, hogy ebben a kérdésben meglehetősen színes a paletta az irányzaton belül, így a kérdés is felmerülhet, hogy Pattabhi Jois tanításait tanítványai hogyan tudták ennyiféleképpen értelmezni. Nem kizárt, hogy ebben a tanárok egyénisége játszik nagy szerepet. Bár az astánga-vinyásza jógában kötött gyakorlatsorokról beszélünk, mégis a világ különböző területein kicsit másképp tanítják azokat. Három kategóriába sorolhatjuk ezeket a variációkat.
A “jelenlegi tradíció” az, amit jelenleg Pattabhi Jois intézetében – KPJAYI – tanítanak. Ezt követi például: R. Sarath Jois, Kino MacGregor, és a különféle hírességeket, így Stinget és Gwyneth Paltrowe-t is tanító Govinda Kai. Az “old school tradíció” szerint azok a korai tanítványok oktatnak, aki még a 60-as években közvetlenül Pattabhi Jois-tól tanultak, például az 1969 óta jógázó, világszerte foglalkozásokat tartó David Swenson. “Freestyle módszernek” pedig azt nevezzük, amikor valaki már módosít is a sorozaton, akár kivesz belőle ászanát, vagy hozzátesz olyat, ami eredetileg nem szerepelt benne. Ezt azonban sokan nem is tekintik astánga-vinyásza jógának. Ebben a stílusban tanít például a saját központtal nem rendelkező, folyamatosan utazó és workshopokat tartó Danny Paradise is.
Tehát a „jelenlgi tradíció” – azaz az alapító utódja által adott magyarázatok – alapján értelmezve a triszthánát, a gyakorlás alatt fenntartott figyelemnek a testünkre (ászana), az elménkre (dristi), valamint a hangos légzés segítségével energetikai testünkre kell irányulnia. Természetesen a bandhák (energetikai zárak) megtartása is elengedhetetlen a minőségi és sérülésmentes gyakorláshoz, ám Pattabhi Jois többször úgy nyilatkozott, hogy az alsó két bandhát (múla és uddhijána) a nap 24 órájában fenn kellene tartanunk, így ezeket ő nem sorolja a triszthána fogalmába.
Optimális esetben a három fókusz mindegyike egyenlő arányban áll fenn a gyakorlás alatt, hiszen mindegyik egyformán fontos szerepet játszik abban, hogy a figyelmünket teljesen elvonjuk a külvilágtól. Azonban mi, nyugati emberek hajlamosak vagyunk a túlzott test-tudat kialakítására, így leggyakrabban csak a durva-fizikai test mozgásaira, az ászanákra fókuszálunk, mely által az optimális arány teljesen felborul, és a figyelem egyetlen fókusza az ászanában való fejlődés lesz (100%). Ez azonban nem juttat el a jógagyakorlás valódi céljához, az önvaló megismeréséhez.
Nézzük meg az astánga-jóga triszthána elemeit külön-külön:
Ászanák – testhelyzetek
Az ászana szó szerint ülőhelyzetet vagy ülőhelyet jelent, de tágabb értelemben, azokra a testhelyzetekre értjük, amik ma a jógaórák szerves részét képezik, és melyeket a jógairodalom is megemlít. Az ászanákat azért végezzük, hogy felkészítsük a testünket a jóga magasabb rendű folyamatainak végzésére (pránájáma, meditáció, stb.), és hogy mindezekhez megfelelő mentális állapotot biztosítsunk.
Az astánga-vinyásza jóga első sorozata a jóga-csikitsza, vagy más néven jógaterápia, azt a célt szolgálja, hogy a fizikai testünk jó egészségi állapotát biztosítsa. A második sorozat a nádi-sódhana, mely az energetikai test megtisztításáért felelős. A harmadik kategória a szthíra-bhága (szilárd erő), ami haladó gyakorlatokat tartalmaz, és további – a.) b.) c.) és d.) – csoportokra osztható. Ezeket a pózokat Krisnamácsárja főleg a bemutatókon használta, az első két sorozat gyakorlása elegendő ahhoz, hogy a meditációhoz szükséges stabil ülést elérjünk.
Ahogy a pránájáma gyakorlatokhoz, úgy a meditáció mélyebb szintjeinek a végzéséhez is elengedhetetlen egy szilárd, fix testhelyzet, amit akár órákig képesek vagyunk kitartani, például a padmászanát. Akkor mégis miért gyakoroluk annyiféle ászanát?
A különböző testhelyzetek mind szimbolikus jelentéssel bírnak. Számtalan póz növényekről, állatokról – madarak, vízi állatok és négylábúak –, vagy épp szent bölcsekről kapta a nevét. Ahogy a jógi felveszi a különféle élőlényeket jelképező testhelyzeteket, elméjét folyamatosan a könyörületességre neveli. Felismeri, hogy az élőlények mind ugyanannak az Abszolút Igazságnak a szerves részei, és ezáltal eleget tesz Krisnamácsárja kérésének, hogy ászana gyakorlás közben végig gondoljunk Istenre.
Uddzsájí légzés és a prána
A prána szó életerőt vagy életlevegőt jelent, mely az anyagi testet éltetni. Mindent áthat, mindenben jelen van: a levegőben, a táplálékban, a nap sugaraiban, tehát sokféleképpen hozzájuthatunk. A prána testünkbe juttatásának leghatékonyabb módja a különböző légzőgyakorlatok (pránájáma) végzése.
Az astánga-vinyásza jóga során alkalmazott légzőgyakorlat a győzedelmest jelentő uddzsájí légzés. Az uddzsájí-pránájáma végzése során a tüdőt alulról felfelé töltjük meg levegővel, kilégzésnél pedig alulról felfelé ürítjük ki, miközben a légzés végig mély és kontrollált marad. A figyelmünket a torokra irányítva, finoman összehúzva a gégefedőt, a tenger morajlásához hasonló hangot hallatunk. Ügyelve arra, hogy a hangszalagok lazák maradjanak, a hasfal viszont végig megtartott, a teljes tüdős jógalégzéssel szemben. A légzés hossza körülbelül négy másodperc, és fontos, hogy kerüljük a légzés kint- és benntartást.
Egyes elképzelések szerint az astánga-sorozatok alatt végzett légzőtechnikát nem szabad uddzsájí légzésnek neveznünk, csupán hangos légzésnek. Ennek az az oka, hogy tradicionálisan nem tanítanak pránájámát a harmadik sorozat előtt, csak ha valaki már a második sorozat összes ászanáját gyakorolja. Egy másik érv emellett, az hogy a légzőgyakorlatokat általában fix testhelyzetben végezzük, az astánga-vinyásza pedig egy igencsak dinamikus jógairányzat. Mindenesetre a hangos légzésre való fókusz egy remek eszköz a figyelem megtartására. A hangra való koncentráció teljesen lefoglalja a halló-érzékszervünket, így ez a módszer betudható egy pratjáhára technikának is.
Dristi – a tekintet fókuszálása
A helyesen végrehajtott testhelyzet és az egyenletes, mély légzés mellett a gyakorlásunk harmadik fókusza – a triszthána harmadik eleme – a dristi. Szó szerint látást, a szem egy pontra való fókuszálását jelenti. Ellentétben más jógairányzatokkal, ahol a befelé figyelést a lehunyt szemmel próbálják elérni, az astánga-vinyásza jógában nyitott szemmel végezik a gyakorlatokat. Pattabhi Jois rendszerében nem csak egyszerűen a teljes gyakorlás alatt van nyitva a szem, de nagyon szigorúan meg van határozva, hogy mely ászanák alatt hova kell fókuszálni a tekintetet.
A dristi célja a figyelem megtartása a teljes gyakorlás alatt. Mivel szabályozzuk a tekintet fókuszát, így minimális annak az esélye, hogy elkalandozzon akár a tekintetünk, akár a gondolataink. A dristi gyakorlásának van kezdő és haladóbb változata is. Az első lépés azonban mindig az, hogy memorizáljuk az egyes ászanákhoz tartozó dristiket.
A dristi fontos szerepet játszik az ászanákban való elmélyülésben. Segít elszakadni a külvilág ingereitől, lecsendesíti az elmét és meditatív gyakorlást eredményez. Ezáltal egyszerre gyakoroljuk az astánga-jóga ötödik (pratjáhára) és hatodik (dhárana) lépcsőfokát is. Pratjáhára gyakorlatnak tekinthető, mert megakadályozzuk az érzékszervek – jelen esetben a látás érzékszervének –csapongását azáltal, hogy rögzítjük őket egy tárgyon.Így nem a teremben lévő többi gyakorló vagya jógamatracunk fog foglalkoztatni bennünket, hanem elmélyülünk a gyakorlásunkban. Valamint dhárana gyakorlat is, mert a tudatunkat folyamatosan egy pontra szegezzük, tehát koncentrálunk.
Nyilvánvalóan ez egy hosszú folyamat, de az astánga-vinyásza jóga gyakorlása láthatóan megkönnyíti a meditációra való felkészülést. Az astánga-jóga harmadik elemét (ászana) végezve nem csupán stabil ülést tudunk elérni, hanem a légzést és a dristiket használva megalapozzuk a negyedik (pránájáma), ötödik (pratjáhára) és hatodik (dhárana) lépsőfokhoz való eljutást. Így a külső érzéktárgyakkal való kapcsolat fokozatosan megszűnik, és ha a dristiket kiegészíti egy lelki fókuszpont, akkor a tudatunk lassan a belső önvalónk felé fordul.
Felhasznált irodalom:
A cikk elsősorban Székely Tímea: Az astánga-vinyásza jóga mysore-típusú gyakorlása című szakdolgozata (Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, 2014.) feldolgozásán alapul.
További források:
http://kpjayi.org/the-practice
http://www.vinyasakrama.hu/category/fogalomtar/
http://www.vinyasakrama.hu/astanga-tristanam/
http://hotashtanga.blogspot.hu/2013/01/triszhana-harom-vagy-negy.html
