Ha mindennapjainkat így éljük, nemcsak a gyakorlásban fejlődhetünk, hanem a jóga tulajdonképpeni végső céljához, az összekapcsolódáshoz is közelebb kerülhetünk.

Ami valóban fontos

A nemzetközi jóganapon évről évre számtalan stúdió, oktató és persze gyakorló vesz részt a világ legkülönbözőbb pontjain. Az indiai Rishikeshben lévő Gyan Yog Breath Ashram is ünnepli a jóga ezt a napot, mégpedig a legkevésbé sem kommersz módon, hanem tiszteletben tartva ennek a csodálatos rendszernek az eredeti szellemi-lelki tanításait. Ennek jegyében a stúdió olyan tanácsokkal látja el a gyakorlókat, amelyeket ezen a napon különösen, de minden más napon is érdemes megszívlelni, hiszen azok középpontjában az olyan, valóban fontos értékek állnak, mint a szeretet, a béke, illetve az összekapcsolódás – egymással és a Legfelsőbbel.

Íme, a 12 tanács

Keljünk fel korán.

Igyunk sok vizet.

Kezdjük a napot pozitív gondolatokkal.

Növeljük a rugalmasságunkat jógaászanákkal.

Meditáljunk negyedórát – ily módon fejleszthetjük a koncentrációs képességünket, miközben tisztulhatunk is.

Használjunk ökobarát termékeket.

Csökkentsük vagy szüntessük meg a műanyag zacskók használatát.

Étkezzünk vegetáriánus vagy vegán módon.

Mérsékeljük rossz szokásainkat – még jobb, ha teljesen felhagyunk velük.

Osszuk meg érzéseinket a körülöttünk lévőkkel.

Tartsuk magunkat távol azoktól az emberektől, akik negatív hatással vannak ránk.

Hallgassunk a szívünkre.

Borítókép forrása: Wikipedia