Mit tanít az adott vallás a férfi és a nő együttélésének, kapcsolódásának helyes formájáról a világi emberek számára?
A házassághoz, párkapcsolathoz tudni kell, hogy a másik ember nem a testével egyenlő, hanem egy lélek. Mindketten Isten parányi részei, hozzátartozói vagyunk. A kapcsolat célja nem az érzékek és az elme puszta kielégítése, hanem a saját magam és a másik érzelmi stabilitásának megteremtése annak érdekében, hogy hatékonyan tudjunk fejlődni lelkileg, jobban meg tudjuk ismerni és szeretni Istent. Sajátos szerelmi háromszögre van szükség tehát, amelyben a szereplők: Isten, te, meg én.
Az emberek 99,9% számára a védikus irodalom vallásos házasságot javasol érzelmi stabilitásuk kialakítása és lelki fejlődésük kölcsönös támogatása érdekében. Továbbá lehetőség szerint gyerekvállalást egy vagy több lélek lelki felemelése érdekében.
Mi
a házasság jelentősége? „Szent kötelék”-e a házasság, és
ha igen, miért?
Az élet célja a lelki fejlődés, az Isten iránti szeretetünk kifejlesztése, visszatérés a transzcendentális világba. Az érzékek és az érzelmek azonban erős hatást gyakorolnak az emberre/lélekre, és alkalmanként erkölcstelenségre késztethetik. Ennek elkerüléséért, a szabályozottság és a belső nyugalom érdekében a legtöbb embernek szüksége van egy ellenkező nemű társra.
A házasság attól szent, hogy isteni utasítások szerint működtetik, nem elég az, hogy „templomi esküvő is volt”. Például: hűségesek; nem a másik kihasználására, hanem szolgálatára törekszenek; gyermekeiket Isten-tudatban nevelik; lelki gyakorlatokat végeznek és mindezekben segítik a társukat is.
Miben különbözik a házasság a párkapcsolattól vagy a puszta élettársi viszonytól?
A házasság felelősségvállalást, elkötelezettséget jelent. Védikusan a párkapcsolat minél előbbi házasságot jelentett éppen ezért, a résztvevő felek érzelmi kiegyensúlyozottsága és a társadalmi stabilitás érdekében.
Van-e jelentősége annak, ha valaki lemond a házaséletről?
A védikus kultúrában az emberek – főként a férfiak – egy kis százaléka egyedülálló szerzetesként (de nem kalandor agglegényként) törekedhet a lelki fejlődésre. Erre azok képesek, akik alkatilag és lelki fejlettségüket tekintve képesek az egyedülálló életre, és intenzív lelki gyakorlatokat folytatnak (például mantra-meditációt végeznek, imádkoznak, önzetlen szolgálatokat végeznek Istennek). Lelki tevékenységeiknek köszönhetően magasabb rendű lelki élvezetet tapasztalnak, így nem okoz számukra túlzott feszültséget a párkapcsolatról való lemondás.
A vallásuk vezetői és papjai házasodhatnak-e?
A lelkészek (bráhmanák) a védikus, hindu gyakorlat szerint megházasodhatnak, sőt többségük házas. Van azonban a védikus társadalomnak egy olyan rétege, a szannjászík (vándorszerzetesek, tanítók), akik számára szigorúan tilos a nőkkel való közeli kapcsolattartás. Ők a lemondás, az önmérséklet mintaképei, akik (általában idős korukban) a családos életről lemondva, minden idejüket a lelki tudást terjesztésére fordítják – számukra az egész emberiség jelenti a családot.
Nem tartjuk szerencsésnek, ha olyan emberek (akár egyszerű hívők, akár vallási vezetők) próbálnak hosszú távon egyedülállóként élni, akik erre lelkileg és érzelmi szükségleteik miatt nem alkalmasak, mert ez belső feszültséghez vezethet.
Természetesen az is előfordul, hogy valaki számára az élet úgy hozza, hogy nem talál megfelelő párt, így nem saját választása, hanem a körülmények miatt nem tud párkapcsolatban élni. Számukra azt javasoljuk, hogy lelki gyakorlataik erősítésével, az Istennel való kapcsolatuk mélyebb megélésével tegyenek szert belső lelki elégedettségre.
Elhangzott: Napfényes Étterem,2018. november 20.
A cikksorozat első részének szerzője Dr. Tasi István, (Īśvara Kṛṣṇa Dásza), kulturális antropológus, vaisnava teológus.
A cikk következő része: