A jóga értelmezései

2013. 05. 14. | Filozófia

Szerző: Mezei Katalin
 

írta: Dr. Tóth-Soma László

A jógával kapcsolatos oktatótevékenységek során számos olyan elméleti ismeret áll rendelkezésünkre, amelyek a jóga oktatását és gyakorlását (pl. az ászana és pránájáma gyakorlását, vagy éppen a meditációt és az önmegvalósítás egyéb folyamatait) is támogatják, illetve megalapozzák. Mivel a jógahagyományok eleve sokfélék, ezek követői számára ugyanúgy mást-mást jelenthet a ’jóga’ kifejezés, mint a laikus érdeklődőknek. A sokféle értelmezés között nehéz eligazodni, ha valaki nem ismeri a hagyományok által különböző oldalakról bemutatott és hangsúlyozott teljes folyamatot. Ez magában foglalja az alapvető ismereteket (szambandha), az elérendő cél bemutatását (prajódzsana), és természetesen kitér a jóga gyakorlati folyamatára is (abhidhéja), amely az alapvető ismeretek birtokában végezhető s amelybe beleértünk minden olyan részletet, amely a jóga eszköztárában az elmúlt néhány ezer év során felgyülemlett.

Az áttekintendő témakör igen kiterjedt és részletgazdag, ez pedig arra ösztönöz bennünket, hogy a ’jóga’ kifejezést megfelelően, a legteljesebben értelmezzük, s hogy a lehető legtisztább képet adjuk a jelentéséről. Mivel a különböző iskolák, hagyományok és a 20-21. században nyugaton is egyre jobban terjedő jógaoktatásra szakosodott intézmények más-más területeket hangsúlyoznak e folyamattal kapcsolatban, érdemes legalább a definíció szintjén a teljességre törekedni.
I. A ’jóga’ szó jelentései
A jóga szanszkrit kifejezés, amelyet etimológiailag többféleképpen lehet magyarázni. Ezek a magyarázatok együttesen adják meg azt a tényleges jelentést, amelyet a jógahagyományok valójában képviselnek, s amely a legteljesebben magában foglalja a jógának mint életmódnak, életfelfogásnak, vallásnak, önmegvalósítási folyamatnak a tartalmi értékeit, s jellemzőit.
Etimológiai megközelítés
1. A jóga szó első és e témakörben leginkább használt jelentései a kapcsolat, az összekapcsolódás, az érintkezés, az összeillesztés, az egyesülés, az együttállás (például bolygóké).
E jelentések értelmezése a különböző hagyományok szerint más és más lehet, igaz, halvány különbséggel. Ezen értelmezések mindegyike az élőlény egyfajta, a létezés alapvető transzcendentális forrásával történő összekapcsolódását, egyesülését, tartós kapcsolatát, vagy a hozzá való visszatérést jelenítik meg valamilyen módon. Ebben az „összekapcsolódásban” a lelki gyakorlók a végső, anyagtalan forrást (Istent) megértésüknek megfelelően többféleképpen látják. Természetesen ez nem valami önkényes képzelgés, hanem egy olyan hiteles folyamat, amely a jógairodalom, illetve az ennek alapjául szolgáló védikus irodalom (Védák, upanisadok, puránák) szigorú és részletes tanításai alapján történik.
Így a jógahagyományok egy része (pl. a Sankara monisztikus vonalát követő imperszonalista iskolák, amelyek többsége a saiva vonalba tartozó hagyomány) egyféle személytelen energiaként, univerzális lélekként (Brahman) tekint erre a végső forrásra, s próbál vele ’összekapcsolódni’ azáltal, hogy a vele való eggyéválás lehetőségeit kutatja, s gyakorolja.
Más, főleg teisztikus iskolákban ezt a forrást a minden élőlény szívében és minden atomban is jelenlévő Felsőlélekként (Paramátmá), az élőlény tetteinek tanújaként tisztelik, amely (lévén az Abszolútumnak egy tulajdonságokkal rendelkező aspektusa), már alkalmas arra, hogy Vele a jógi személyes, esetleg egy bizonyos szinten odaadó kapcsolatba kerüljön. Az élőlény és a Felsőlélek kapcsolatát mutatja be például a Katha-upanisad is, az anyagi test ’fáján’ lakozó két madár hasonlatán keresztül. Az egyik madár (a lélek) éli a világát, megfelejtkezve barátjáról (Istenről, a Paramátmáról), aki a másik madárként csak szemléli őt, próbálva tanácsokat adni neki.
A jógairányzatok kifejezetten teisztikus vonulataiban gyakori, hogy Istent, a végső forrást a Legfelsőbb Személyként (Ísvara, Bhagaván) értelmezik, aki mint végső forrás, minden létezőnek az eredete, akiben minden nyugszik, s aki természetesen személyiséggel és egyéniséggel is rendelkezik, transzcendentális, nem anyagi szinten. Örök lét, teljes tudás és soha nem szűnő boldogság jellemezte transzcendentális teste van (szacs-csid-ánanda-vigraha). Mindemellett nincsenek rá hatással a[z Általa és mások által végzett] tettek, sem pedig azok visszahatásai. Őt nem érinti meg a szenvedés, sem pedig bármilyen [fizikai születésbe kényszerítő] hatás. Úgy mondják, hogy Benne a mindentudás magja felülmúlhatatlan. Ő a legelső bölcsek (az ősök) tanítómestere, akit nem korlátoz az idő.
2. A jóga másik, széles körben használt jelentése például a rögzítés, az összpontosítás, a megfegyelmezés, a kontroll, a járom és az iga. Ezeket a jelentéseket a jógahagyományok alapvetően az elmére és a gondolatokra vonatkoztatva használják. Az elme és a gondolatok megzabolázása által (csitta-vritti-niródha) a jógi képes az anyagi létbe kötő ragaszkodásait, sőt az ugyanilyen hatású ellenszenvet és irtózást is megszüntetni. Megtanulja a lényegtelen (fizikai) dolgok figyelmen kívül hagyását és a lényegesekre (transzcendentális) való odafigyelést, s képessé válik olyan dolgok érzékelésére, amelyek hétköznapi tudatállapotban nem érzékelhetők.
A szentírások (sásztra) és a szentéletű bölcsek (szádhu) véleménye
A bölcs Patanydzsali, aki a jógatanítások legismertebb rendszerezője, Jóga-szútrájában kijelenti, hogy a jóga nem más, mint az anyagi tudat változásainak megfékezése, amelynek tökéletessége az Isten iránti odaadás, s amelynek eredménye az is, hogy az ember megértheti és visszanyerheti eredeti lelki természetét és lelki formáját, önvalóját (szvarúpa).

Vjásza az i.sz. 5. században megírt magyarázatában hasonló kijelentést tesz: a jóga a kiegyensúlyozott tudat és a lelki elmerülés.

A Bhagavad-gítában azt olvashatjuk, hogy a jóga az elme sikerben és kudarcban való kiegyensúlyozottsága, a kötelességszerű munka, a szenvedés eltüntetője és a fájdalom elpusztítója. Krisna kijelenti, hogy a jóga az emberi élet legmagasabbrendű titka, maga a nyugalom és a határtalan boldogság adományozója. A jóga ugyanakkor lemondás és a Legfelsőbb Úrról szóló gondolatokban való ’elmerülés’.
A Katha-upanisad szerint a jóga az érzékeknek a szilárd kontrollja, míg a Svétásvatara-upanisad kijelenti, hogy a jóga által a jógi felismeri önvalóját, eredeti természetét, s ezzel a felvilágosult tudatállapottal, mint egy lámpással, megláthatja a Legfelsőbb Urat is – aki születetlen, örökkévaló és mentes mindenféle anyagi szennyeződéstől. Ezáltal a megismerés által az ember megszabadul minden köteléktől.
Szvámí Ráma a Jóga-szútrákról tartott egyik előadásában kijelentette: a jóga az egyéni léleknek a kozmikus lélekkel való összeolvadása, egy másik összefüggésben a szamádhi elérésének folyamata, vagy pedig éppen a prána és az apána összekapcsolódása. Szvámí Sivánanda szerint a ’jóga’ szó a tudatnak egy olyan állapotára, valamint különböző módszerek összességére utal, amelyek segítenek az istenivel való összekapcsolódás céljának elérésében.
Bhaktivédanta Szvámí, a vaisnava bhakti-jóga tradíció jeles tanítója és a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapítója szerint Isten-tudatúvá válni a jóga legmagasabb fokának elérését jelenti, hiszen ez jelenti az Abszolútummal való legtökéletesebb összekapcsolódást.
A definíció
A fentieket figyelmesen tanulmányozva megérthetjük, hogy a jóga fogalma mennyire összetett. Anélkül, hogy a jóga konkrét gyakorlati aspektusait és eszközeit figyelembe vennénk, a következő definíciót alkothatjuk:
“A jóga kifejezés egy olyan folyamatra utal, amelyben az ember a teste és az elméje szabályozása, megzabolázása által megpróbálja megismerni saját eredeti önvalóját (szvarúpa), valamint elérni a létezés végső forrását [az univerzális Önvalót (Brahman), a szívben lakozó Felsőlelket (Paramátmá), vagy a Legfelsőbb Személyt, Istent (Ísvara, Bhagaván)]. E végső forrással való összekapcsolódás a jóga legmagasabbrendű célja.”
Természetesen e folyamat különböző szinteken valósul meg. Vannak olyan elemei, amelyek testi (durvafizikai) szinten, vannak, amelyek mentális (finomfizikai) és olyanok, amelyek transzcendentális (lelki, nem anyagi) szinten hatnak. Természetesen a létezés e három dimenziója folyamatosan hat egymásra. Így a fizikai test jógája az egészség fenntartásán túl elősegíti a finomfizikai sík tisztulását, a tudat megnyugvását, mindez pedig közelebb vihet a lelki dimenziók megértéséhez is. Látható, hogy a jóga elméleti aspektusain túl annak gyakorlati elemei is fontosak ahhoz, hogy a folyamat betöltse a funkcióját.
II. A jóga folyamatának gyakorlati megközelítése
A jóga teljes definícióját megalkotva és átgondolva láthatjuk, hogy jógáról csak akkor beszélhetünk, ha az élet célját kutató ember az igazságot és az önmegvalósítást áhítozva valamilyen, a hiteles jógairodalom által javasolt eszköz segítségével, rendszeres gyakorlás által, eltökélten halad az elérendő – nem anyagi – célja felé.
Ezek az eszközök a hagyományok szerint többfélék lehetnek. Nagy szerepe van például a lemondásnak (testi, tulajdonbeli, mentális, érzelmi stb.), amely segít az anyagi-testi önazonosításunkat háttérbe szorítani, s utat engedni önmagunk lelki lényként való megértésének. A transzcendentális tudás ezt a lelki önazonosságot táplálja, az önvalóról és Istenről tanítva a jógit. A tudással végzett önzetlen tettek, a meditáció, az Isten iránti odaadás stb., illetve az itt említettek valamely hiteles, tradicionális kombinációja egyaránt fontos szerepet kap a jógahagyományokban.
A jógában alkalmazott eszközök és a jógairányzatok
Aszerint, hogy egy jógi az önmegvalósítása során milyen eszközöket részesít előnyben, más-más jógairányzatokat különböztetünk meg. Alapvetően három (illetve négy) fő irányzat ismert: a karma-jóga, a dzsnyána-jóga, az astánga-jóga és a bhakti-jóga.
Az irányzatokra nemcsak az alkalmazott eszköz a jellemző, hanem az általuk elérendő cél is. Ez lehet az Abszolútumnak, Istennek személytelen Brahman-energiaként, vagy részlegesen személyes tulajdonságokkal rendelkező Paramátmáként, esetleg személyes Bhagavánként, Ísvaraként való elérése; vagy ezekre nem törekedve, csupán a fizikai test egészségben való megőrzése, esetleg az elérhető misztikus képességek (sziddhik) is jelenthetik a célt egyesek számára. Így a karma-jóga a felszabadulást, a dzsnyána-jóga az anyagi szenvedések megszüntetését és a felszabadulást (brahma-szájudzsja-mukti), az astánga-jóga a felszabadulást (brahma-szájudzsja-mukti vagy ísvara-szájudzsja-mukti formájában), a bhakti-jóga pedig Isten odaadó szolgálatát tűzi ki célul, amelyben a felszabadulás automatikusan jelentkezik az ún. számípja-mukti formájában. Ebben az esetben a jógi, a lelki gyakorló Isten személyes társaságát nyeri el az anyagi létből való felszabadulást követően. A brahma-szájudzsja a Brahmanba, az ísvara-szájudzsja pedig a Paramátmába való beleolvadást, a vele való tökéletes eggyéválást jelenti. Érthető, hogy a célok minősége meghatározó az egyes irányzatokban.
A folyamat során elfogadott eszközöket tekintve a karma-jóga a karmát, vagyis a tetteket használja fel az önmegvalósítás útján, úgynevezett önzetlen cselekedetek formájában, melyek során természetesen a lemondás is nagy szerepet kap. A dzsnyána-jógában, vagyis a transzcendentális tudás jógafolyamatában a lelki tudás és a meditáció kap kiemelt jelentőséget. E jógairányzatba sorolható Patanydzsali nyolcfokú astánga-jóga rendszere is. A bhakti-jóga, vagyis a szunnyadó istenszeretet felébresztésének és Isten szolgálatának jógájában maga az Úrnak végzett szolgálat az eszköz, amelynek legfontosabb gyakorlata az Ő szent neveinek ismétlése (mantra meditáció), a Róla való hallás és a Reá történő emlékezés.
Bármelyik folyamatot tekintjük is, látni fogjuk, hogy az összes eszköz megtalálható mindegyik folyamatban, csak eltérő mértékben, más-más hangsúllyal és persze más elérendő cél érdekében.
Felhasznált irodalom
    • Bhaktivedanta Swami, A.C. 1995: Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. Budapest, BBT.
    • Baktay Ervin é.n.: A diadalmas jóga. Rádzsa jóga, a megismerés és önuralom tana. Szeged, Szukits Könyvkiadó.
    • Bhaktisiddhanta, S. 1987: Translation and commentary on Brahma-saṁhitā. Gaudīya Mātha.
    • Eliade, Mircea 1996: A jóga. Halhatatlanság és szabadság. Budapest, Európa Könyvkiadó.
    • Feuerstein, Georg 2001: Yoga tradíció. Szakrális történelem, irodalom, filozófia és gyakorlati lélektan. I-II. Budapest, Mandala Véda Könyvkiadó.
    • Gambhirananda, S. (ford.): Eight Upaniṣads (Īśā-, Kena-, Kaṭha-, Taittirīya-, Aitareya-, Muṇḍaka-, Māṇḍūkya- és Praśna Upaniṣad). With the Commentary of Śaṅkarācārya, Advaita Ashrama. Calcutta, Publication Department.
    • Gopiparanadhana, D. 1997: Śvetāśvatara Upaniṣad and its echoes in Vedic literature. Vṛndavana, VIHE.
    • Gosh, Shyam (ford.) 2004: The Original Yoga as expounded in Sivasamhita, Gherandasamhita and Patanjala Yogasutra. New Delhi, Munshiram Manoharlal Publishers Pvt. Ltd.
    • Monier–Wiliams 1995: Sanskrit–English Dictionary. Motilal Banarsidass.
    • Patañjali 2002: A jóga vezérfonala (Jóga-szútra). Fordította és a magyarázatokat írta Fórizs László. Budapest, GAIA Multimédia Stúdió.
    • Patañjali 1994: Jóga-szútra – az igázás szövétneke.
    • Fordította Farkas Attila Márton és Tenigl-Takács László. Budapest, Tan Kapuja Buddhista Főiskola.
    • Sivananda, S.: What is yoga? International SivanandaYoga Vedanta Centres offitial web site. http://www.sivananda.org/teachings/yoga.html
    • Sivananda, S. 1968: Kundalini Yoga. Buenos Aires, Editorial Kier.
    • Tenigl–Takács László (ford.) 2000: Upanisadok. Budapest, Farkas Lőrinc Imre Kiadó.
    • Tóth-Soma László 1997: Veda-rahasya – bevezetés a hinduizmus vallásfilozófiájába. Somogyvámos, Lál Kiadó.
    • Tóth-Soma László 1998: Gauḍīya Vaiṣṇava vedānta filozófia. Torchlight Publishing Company.
    • Tóth-Soma László 2000: Magyarázatok a Śvetāśvatara-upaniṣadhoz. Szeged, Kézirat.
    • Tóth-Soma László 2005: Jóga tiszta forrásból. Somogyvámos, Lál Kiadó.
    • Tóth-Soma László (ford. és magy.) 2010: Fordítás és magyarázó jegyzetek Patañjali Yoga-sūtráihoz. Oktatási segédanyag. Budapest, BHF.
  • Virarāghavācārya, U.T. 1955: Śvetāśvatara Upaniṣad (with commentaries of Raṅgarāmānuja). Vol.I-II. Tirupati, Tirupati Devasthanams Press. Śrī Venkateśvara Oriental Series No. 54.

Forrás:



Dr. Tóth-Soma László: A jógaoktató személyisége. In: Tattva, XIII. évfolyam, 2. szám, 2010. november, 11-16. old.