A jóga egyik alaptechnikája az úgynevezett ráhangolódás. Ennek a technikának sokan nem értik a fontosságát, emiatt sok gyakorlóórán elmarad ennek a módszernek az alkalmazása. Ahhoz, hogy jobban megismerjük a szerepét, lássuk a fizikai hatását:

A ráhangolódást egy nyugodt testhelyzetben végzi a yogi[1], amely stabil keresztezett lábú ülést jelent, ami lehet sukhāsana, siddhāsana, vajrāsana vagy akár haladóbb szinten a padmāsana is. Az előbb felsorolt āsanák nyugtató hatással vannak az idegrendszerre, emellett bizonyos tónusban is tartják azt.[2]

Itt felmerülhet egy kérdés, hogy „miért ülve végezzük a ráhangolódást?”

Erre az egyik válasz Dr. Vígh Béla: Jóga és tudomány című könyvében olvasható: „Állva lehetetlen figyelem-összpontosítási gyakorlatokat végezni, mivel a koncentráció első fokozatainál már elesnénk. A fekvő testhelyzet szintén alkalmatlan, mert az általános relaxáció következtében az ébren tartó idegközpontok nem kapnak elegendő ingert, és lassan elalszunk, vagy legalábbis a tudatos idegfolyamatok energiájának egy része az ébrentartásra használódik fel. Így legalkalmasabb a végzéséhez az ülő testhelyzet.”[3]

Tehát a lábak összefonása segítségével olyan stabil ülésmódot teremthetünk, ami mindenben megfelel a fent említett követelményeknek. Nem alszunk el, de mégis kellő éberség alakul ki, mely által a kialakítható a ráhangolódás.

Az ülés hatása az idegrendszerre: „Az alsó végtagi erek leszorítottak, ezért a medencei erek több vért kapnak, emellett a kismedencei idegplexusok, a keresztcsonti és farkcsonti fonat tónusa fokozott, ami az itt lévő nemi szervek, vizeleti és bélrendszer működésére hat.”[4]

Egy hagyományos jógaóra első lépése az említett technika, amely szükséges a megfelelő hangulat megteremtéséhez. Ennek hatására elcsendesedik az elme, amely megalapozza az āsanák gyakorlását. Az ellazult test és a nyugodt elme elengedhetetlen a jóga gyakorlásához.[5] A legegyszerűbb āsanát is nehéz elvégezni, ha a testünk nem engedelmeskedik az akaratunknak. Ezért nem lehet elhanyagolni a jógagyakorlás előtt ezt az állomást.

A ráhangolódás során relaxációs technikákat alkalmazva elérjük, hogy az izmokban lévő feszültségek távozni tudjanak, illetve a gyakorló „megérkezik” a jógaszőnyegére. A fent említett ülőpozíciókban mentális parancsokat adunk az izmoknak, a szerveknek, az egész testünknek az ellazuláshoz. A tudat elcsendesítésére alkalmazzuk a légzésfigyelést. Ebben a koncentrációban megnyugszik a kicsapongó elme, a nap történései távolabb kerülnek a jelentől, így tudunk teljesen figyelni az āsanák gyakorlására. A ráhangolódás nem csupán az elmére hat, de jótékony hatással bír a stressz csökkentésére is.

A tradicionális jógaiskolákban az óra elején, a ráhangolódás után, illetve az āsanák előtt tiszteletadó mantrákat[6] zengetnek. Ennek a lényege a tisztelet kimutatása a tanítómestereknek és a tanítványi láncolat felé és jó hangulatot teremt a gyakorlás előtt, mert alázatossá teszi az elmét.

Írta: Salamon Alex, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jógaoktatója

[1] A yogi szanszkrit szó, melynek jelentése a jóga gyakorlója.

[2] Dr. Vígh Béla: Jóga és tudomány, 1972, 53. oldal

[3] Dr. Vígh Béla: Jóga és tudomány, 1972, 53. oldal

[4] Dr. Vígh Béla: A jóga orvosi szemmel, 33. oldal

[5] Dr. Tóth-Soma László: Jóga tiszta forrásból 2008: 48. oldal

[6] A mantra szó két szanszkrit szóból tevődik össze: „man-elme” és „tra-tisztítani”, vagyis nyersfordításban a mantra szó jelentése elmetisztítás.