A szúrja namaszkára mantrái

2014. 02. 10. | Jóga gyakorlás

Szerző: Mezei Katalin
 

A szúrja namaszkára testi–szellemi–lelki szintű hatásait a jóga főbb elemeinek alkalmazásán keresztül éri el. Az eddigi cikkek az ászanákról és a légzésekről szóltak, a mostani leírás a mantra-meditációról fog szólni.

Meditációnak nevezzük azt a tudati folyamatot, mely során megtanuljuk uralni az elménket, elengedünk minden gondolatot és függetlenné válva azoktól az elmét egy pontra rögzítjük. Az elme kontrollálásának hatására tudatunk békéssé és nyugodttá válik. A kiegyensúlyozott tudatnak pedig az a célja, hogy képesek legyünk a transzcendencia felé fordulni, hogy megérthessük saját magunk és Isten lelki természetét. Viszont az elme természete miatt nehéz ezt a nyugodt és rögzített tudatot hosszabb ideig fenntartani. Tartós eredmény érdekében a meditáció aktív folyamatával kell edzenünk az elmét arra, hogy minél hosszabban tudjon egy irányba fókuszálni.

A jóga hagyományokban, így a napüdvözlet során is az elme fókuszálására, vagyis a meditációra mantrákat használnak. A mantra szó jelentése a szanszkrit manasz („elme”) és a trájaté („felszabadítás”) szavak együttes jelentéséből érthető meg. Ez a szó olyan hangvibrációra (misztikus jelentéssel bíró hangzók, szavak, vagy imák) utal, amelyeket a meditáció tárgyává téve, az elme hullámzása, nyughatatlan természete lecsillapítható, s a megfelelő mantra segítségével megtisztítható az anyagi szennyeződésektől. Vibrációja energetizál, az egész testben harmonizálja az ászanák hatásait, s kapcsolatot teremt a lélek és a transzcendentális világ, Isten között.

A szúrja namaszkára mantrái nemcsak rögzítik az elmét, de meg is tisztítják azt a testi felfogástól, az anyagi önazonosítástól. Ezek a mantrák közvetett módon a Legfelsőbb Személy energiáját hordozzák magukban. Általuk a gyakorló képes felülemelkedni az illúzión, az anyagi kötőerőkön, valamint képes lesz megérteni saját maga és Isten lelki természetét.

A napüdvözlet mantrái az Óm (aum) mantramaggal kezdődnek. Ez a hangvibráció Isten mindent átható és mindent működtető lelki energiáját képviseli. Az Óm (mely az „A”, az ”U” és az ”M” hangzókból áll, ezek együtt kiejtve adják az Óm-ot) vibrálásakor az egyes hangzókról először külön-külön, végül pedig egyben kell meditálni. Az Óm mantra magában foglalja Isten azon energiáit, amely által fenntartja a lelki birodalmat, s amely által mindenről tudatos a létező világban („A”), amely által örömet okoz az élőlényeknek („U”), valamint magukat a tiszta lelkeket, akik az Ő határ energiáját képviselik („M”).

Tradicionálisan a napüdvözlet gyakorlatsor minden egyes eleméhez tartozik egy-egy mantra, amelyet az egyes ászanák kivitelezésekor meditatívan el szoktak vibrálni. Természetesen a napüdvözletet lehet a mantrái nélkül is gyakorolni, de aki szeretne szellemi szinten is a gyakorlat mélyére hatolni, annak javasolt a mantrák használatának elsajátítása. A hagyomány szerint a felsorolt mantrák a Nap különböző neveit tartalmazzák és a Nap járásának tizenkét fázisát képviselik (a tizenkét állatövi jegyét).

A szúrja namaszkára mantráinak jelentése

1. Óm mitrája namaha – „Üdvözlet a barátnak”

A Napot kozmikus barátnak tekintik, mert mindenkinek jóakarója. Fényt, hőt és energiát áraszt mindenkire válogatás nélkül. Ebben a minőségben Mitra a neve. Az embereket tettekre sarkallja, őrzi az Eget és a Földet, mindenkit egyenlőnek lát. Mitra a tizenkét Áditja egyike, vagyis Aditi egyik fia. Az Áditják a nap tizenkét fázisát képviselik a tizenkét hónapban. Az áditja szó napot is jelent.

2. Óm ravajé namaha – „Üdvözlet a sugárzónak”

Ravi a sugárzó teremtmény, aki minden élőnek isteni áldást hoz.

3. Óm szúrjája namaha – „Üdvözlet az aktivitást és életerőt adományozónak”

A Szúrja szóval akkor illetik a Napot, amikor a Nap istensége erőteljes oldaláról mutatkozik meg. Ebben a minőségben Ő az égbolt ura, a mennyek fenntartója és a tűz képviselője.

4. Óm bhánavé namaha – „Üdvözlet a megvilágosodottnak”

A Nap a guru, vagyis a tanár jelképe, aki a tévedéseink sötétségéből kiszabadít bennünket ugyanúgy, mint ahogyan a napkeltével az éjszaka sötétsége is eloszlik.

5. Óm khagája namaha – „Üdvözlet a levegőn áthatolónak”

A Nap sugarai áthatolnak az égbolton, a levegőn, így a Nap vándorlása láthatóvá válik számunkra. A Nap periodikus vándorlása az alapja az idő számításának, ebből adódott, hogy az idő urává a Nap lett. Ezzel a mantrával az idő irányítóját arra kérjük, hogy előrébb juthassunk az életben.

6. Óm pusné namaha – „Üdvözlet az erő adományozójának”

A Nap az erő forrása. Apaként táplál bennünket energiával, fénnyel és élettel.

7. Óm hiranja-garbhája namaha – „Üdvözlet az aranyló kozmikus önvalónak”

A Hiranja-garbha, az okok magja olyan, mint egy aranytojás. Mielőtt az egész univerzum létrejött volna, potenciálisan a Hiranja-garbhában tartózkodott. Ehhez hasonlóan tartalmaz potenciálisan minden életet a Nap.

8. Óm marícsajé namaha – „Üdvözlet a Nap sugarainak”

Marícsi nem más, mint Brahmá egyik fia, akit azokkal a fénysugarakkal hasonlítanak össze, amelyek a Napból erednek. Marícsi neve fénysugarat és tükröződést jelent.

9. Óm áditjája namaha – „Üdvözlet Aditi fiának”

Aditi a kozmikus anya Mahá-saktinak (Durgá-dévínek) az egyik neve. Aditi minden erő forrása, és az ő egyik fia Szúrja.

10. Óm szavitré namaha – „Üdvözlet a Nap éltető erejének, a jóságos anyának”

Szavitri az életerő, a felébresztő, aki az embereket tevékenységre ösztönzi.

11. Óm arkája namaha. – „Üdvözlet a szívből tiszteltnek, a dicséretre méltónak”

Az arka „energiát” jelent. Világunkban a legtöbb energia a Napból ered, ezért szeretetre és dicséretre méltó a Nap.

12. Óm bhászkarája namaha – „Üdvözlet annak, aki a megvilágosodáshoz elvezet”

A Nap a transzcendentális és a spirituális igazság szimbóluma. Lelki életünk útját világítja be, mely szabadulásunk végső céljához vezet.

A napüdvözlet végrehajtásánál csak akkor kezdjük el elmében vibrálni a mantrákat, amikor az ászanák és a légzések fizikai szinten már tökéletesen, erőlködés nélkül mennek.

Az alábbi táblázat a szúrja namaszkára ászanáinak sorrendjét, valamint a hozzájuk tartozó légzéseket és mantrákat foglalja össze:

ÁSZANA: LÉGZÉS: MANTRA:
namaszkárászana kilégzés Óm mitrája namaha
ardha-csandrászana vagy urdhva-haszta-tádászana belégzés Óm ravajé namaha
uttánászana kilégzés Óm szúrjája namaha 
ékapáda-praszarászana belégzés Óm bhánavé namaha
szantólanászana kilégzés Óm khagája namaha 
sasánkászana belégzés Óm pusné namaha
astángászana kilégzés Óm hiranja-garbhája namaha 
bhudzsangászana belégzés Óm marícsajé namaha
adhó-mukha-svanászana kilégzés Óm áditjája namaha
ékapáda-praszarászana belégzés Óm szavitré namaha
uttánászana kilégzés Óm arkája namaha
urdhva-haszta-tádászana belégzés Óm bhászkarája namaha 

Ennek a cikknek a bevezető részei:

Amit a szúrja namaszkáráról tudni kell
A szúrja namaszkára és a pránajáma

Hogyan tanulhatod meg a szúrjanamaszkárt:
A szúrja namaszkára elsajátítása.

Tanácsok a szúrja namaszkára gyakorlásához:
A szúrja namaszkára a mindennapok gyakorlatában

Ha gyakorlatban is szeretnéd megtapasztalni a szúrja namaszkára jótékony hatásait gyere el a BHF tanfolyamára! Kattints ide, vagy csatlakozz a képzéshez a Facebookon!

Írta: Medvegy Gergely