Az utóbbi hetekben, hónapokban elözönlenek a klímaváltozással és globális környezeti problémákkal kapcsolatos információk. Olyannyira, hogy bevallom, szinte üdítő kivétel néha egy-két pozitív hírecskét olvasni. A tehetetlenség és a felelősség súlya nyomaszt, mint ahogy sokunkat, akik komolyan veszik a helyzetet. És lássuk be: amikor Mexikóban, a nyár közepén méteres hó esik, akkor nem nagyon lehet mellébeszélni.
A lényeg, hogy éppen mélyponton voltam és elkedvtelenedve böngésztem a neten, hogy miről is írhatnék. Ekkor lettem figyelmes Assisi Szent Ferenc Naphimnuszára. Ismerjük, olvastuk már, de mindenképpen hallottunk Róla. Amit talán kevesebben tudnak – és számomra is meglepő volt –, az a Naphimnusz keletkezésének a története.
Ezt most megosztom, ugyanis számomra nagyon lelkesítő volt. Olyan hatással volt rám, mint amikor valakit fellocsolnak a tudatlan ájultságból. A híres énekre ugyanis talán nagyon nehéznek tűnik egy tompa lelki sötétségben ráhangolódni. Pedig a himnuszt Szent Ferenc nem a sikereinek csúcsán, a természet szemlélése közben, a lelkesedése tetőfokán írta. „Éppen ellenkezőleg, szinte a mélyponton. Megírásakor Ferencet szemfájása és egyéb betegségei kínozták, nem tudott aludni, viskójában egerek zavarták, lelkére sötétség nehezedett. Itt hirtelen megértette, mi vár rá az Úrnál. »Nekem tehát ezentúl nagyon kell örvendeznem betegségeimben és gyötrelmeimben, vigaszt kell találnom az Úrban, és mindig hálát kell adnom az Atyaistennek és egyszülött Fiának, Urunknak, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nekem juttatott nagy kegyelemért és áldásért, hogy tudniillik irgalmasságában engem, méltatlan kis szolgáját, még mint testben élő embert kegyes volt országáról biztosítani. Ezért az Úr dicséretére, a mi vigasztalásunkra és szomszédaink épülésére új dicsőítő éneket akarok szerezni az Úr teremtményeiről, melyeket nap mint nap használunk, és amelyek nélkül nem élhetünk, de melyek által az emberi nem súlyosan vét Teremtője ellen. Naponta hálátlanok vagyunk ekkora kegyelemért, mert nem dicsérjük úgy Teremtőnket és minden jó adományozóját, ahogy illenék.«”[1]
Szent Ferenc fenti példája azt tanítja, hogy pontosan akkor kell dicsőíteni az Urat és az Ő szerető szolgáit, amikor a legnagyobb a külső és belső sötétség.
Írta: Dr. Bányai Orsolya, PhD – környezetjogász, egyetemi adjunktus
A képek forrása: www.pixabay.com
[1] Forrás: Assisi Szent Ferenc művei. Újvidék – Szeged – Csíksomlyó, 1993, Agapé /Ferences Források 1/, 120–121. o. Idézi: Ars Nature folyóirat: http://www.arsnaturae.hu/termeszet_religio/keresztenyseg/naphimnusz. Itt a Naphimnusz szövege is olvasható.
