Jóga, jóga, jóga, jóga. Kint is, bent is, fönt is, lent is. Ilyen jóga, olyan jóga. Jóga földön, vízen és levegőben. Jóga a természetben, és a teremben. Köteleken lógva, vagy éppenséggel forróra felfűtött helyiségekben izzadva. Ki ne találkozott volna manapság a jógával?

Jógaórákra járni jó és érdemes. Ellazít, kikapcsol, feltölt, átmozgat. Vannak, akik még csak pedzegetik, hogy a jógának van ezeknél a hatásoknál egy sokkal erőteljesebb áldása – nekik fogok most írni egy rövidet. Ha még nem néztél a dolgok mögé, bátorítani szeretnélek, hogy indulj el, keress, figyelj, tanulj, meglátod, csak hasznodra fog válni!

Néhány évvel ezelőtt, amikor ismerkedni kezdtem a hatha jógával (amit a hétköznapi ember eleinte nem tud hová elhelyezni, de jól hangzik), nagyon nagy útkeresésben voltam. Bár már akkor is jó ideje igyekeztem valamiféle szellemiséget csempészni a mindennapjaimba, de még csak a tapogatózás szintjén álltam. Hatalmas szerencsémre azonban egy óvatlan pillanatban meghúzott derék és a rákövetkező, rendszeresen ismétlődő keresztcsonttájéki fájdalmak oda vezettek, hogy valamit tennem kellett. Az orvosom egy esetleges gerincsérv kilátásba helyezésével előirányzott ugyan némi fizikoterápiát és gyógytornát, de nekem a betegség légkörében való tevékenykedés annyira nem jött be, hogy elé álltam pár alkalom után, és kedves-könyörgőre fogtam: Nem lehetne inkább JÓGA, doktor úr? És mert egy tündér volt az én ortopédusom, de, igen, lehetett, engedéllyel nekivághattam az ÉLETNEK.

Innentől fogva pedig egyenesbe kezdett állni az utam. A hatha jóga rendszeres gyakorlásával nemcsak a fizikai panaszaim csökkentek, hanem mentálisan is kaptam egy akkora löketet, hogy úgy éreztem „Nna. Itt most TÖRTÉNIK VALAMI.”

Az oktatóim, akiknél tanultam, és az élmény hatására, ami megindított valamit bennem, egyre erőteljesebb lett az érdeklődésem a témában. Elkezdtem komolyabban is foglalkozni a jóga szellemi hátterével, menet közben pedig beiratkoztam a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolára, jógamester szakra, hogy még, még, még többet halljak erről a dologról, és lehetőség szerint teljessé tehessem a képet: mi felé is indultam el pontosan, mik a lehetőségeim ezen a szellemi úton, s ha akadályokkal találkozom közben, milyen megoldási módokkal élhetek? No meg, nem mellékesen, teljesen tisztává vált számomra az, amire oly sok éven át vártam, egészen felnőtt koromig. Megtaláltam, amivel a legszívesebben foglalkozom, amire azt mondják, hogy „hivatás”. Elhivatottá váltam a jóga útja iránt, sohasem hatott még rám semmi ilyen elementáris erővel, életcélommá lett.

Nem voltam egy bonyolult lény akkoriban (egyben bízom is benne, hogy egyre kevésbé leszek az a továbbiakban). Amikor kedvező élethelyzetek jöttek, kicsattanó örömmel reagáltam, amikor nehézségekkel találkoztam, magam alá zuhantam, mint az átlagos életet élő emberek általában. Bár az egész eddigi sorsomban folyamatosan erőt és támogatást kaptam az égiektől az életem vezetéséhez, mégis azt kell mondanom, hogy azért rendesen ki voltam szolgáltatva az érzelmeimnek, a folyvást ezernyi információval bombázó elmém szórakozottságának.

Sokan észre sem veszik ezt, annyira természetes számukra, hogy a fent említett erők rendezik őket, s talán nem is tudják, hogy valójában képesek lennének kézbe venni a sorsukat, és elindulhatnának egy magasabb minőségű létezés felé. De nincsenek tisztában vele.

Régebben még sokat nevettem, kacarásztam, néha az arcom is megfájdult tőle, annyit, és bizony hatalmasakat is bőgtem, szenvedtem, azt meg a fejem bánta. Sajgott utána, mint a csuda. Igyekeztem megfelelni mindenkinek, akárkinek és bárkinek, apró szeretetmorzsákért, és kitaláltam magamnak egy játékot is: eltökéltem, hogy ha valaki néhanap gorombán viselkedik velem, én addig édeskedem, míg elérem, hogy megenyhüljön irányomban. Na, látjátok, ma már ilyesmit nem tennék. Ámbár azt kell mondanom, hogy idővel elég sok „barátom” lett, itt is, ott is, amott is. Öntudatlanul kapcsolatokat és szerelmeket szőttem remegő bizakodással, miközben egy csomó olyan szituációt kiszolgáltam, amitől se több, se jobb nem lettem, de mások sem, ebben biztos vagyok. De tudod, amíg az ember nem lát rá ezekre a dolgokra picit messzebbről, addig benne kapálózik a körülötte gabalyodó hálóban, és azt hiszi, hogy az átvághatatlan.

Forrás: Pixabay

Testünk halálától és anyagi világ adta örömök lehetőségeinek elvesztésétől való félelmünkben olyan görcsösen, és Uram bocsá’, bután vagyunk képesek gondolkodni és cselekedni, újra és újra belefutni sorozatos ballépésekbe, hogy öröm nézni. Jó, jó, tudom, a nagy érzelmi felcsattanások pillanatokra elhitetik velünk, hogy érdemes küzdeni azért a valamiért, amit úgy nevezünk, „boldogság”, s amit nem akarunk tudomásul venni, hogy ahogy jött, úgy megy is, mert itt, ebben az anyagi világban, aminek kezdete van, annak elérkezik a vége is, így vagy úgy. Ha csupán a történelemre visszanézünk, és komolyan belegondolunk, teljesen nyilvánvaló, hogy semmi sem tart örökké, ami földi. Mi mégis kaparunk. Kapcsolatokért, időért, egy maroknyi emberi szeretetért. Ilyenek vagyunk, de nem KELL ilyennek lennünk!

Visszatérve a jógára, biztatásul írom nektek: higgyétek el, MINDENT megváltoztat szépen, lassan. Ha az életed részévé teszed, ha törekszel arra, hogy megpróbálj eleinte kisebb, majd az eredményeken felbuzdulva erőteljesebb változásokat is alkalmazni a szemléletedben, a tetteidben. Amennyiben rászánod magad, hogy elengedd a megszokottat, a biztonsági kötelet, és mersz nyitni bizalommal az univerzum felé, Isten felé. Néha visszazuhanhatsz, sebaj. Egyre gyorsabban kapaszkodsz már kifelé.

Amióta szedegetem fel a szálakat, már nem nevetek annyit. És még ha meg is rengetnek az érzelmeim néha, már nem zokogok a kispárnámba fúlva. Megértettem, hogy a karmám szövedéke folyamatosan visszaköszön rám, életről életre, emberek, helyzetek megjelenésének formájában. Azáltal azonban, hogy mindenféle élethelyzeteimben megfigyelem a történésekre adott reakcióimat, a beakadt magatartási mintáim felviláglanak, és mostanra már értem, hogy azért kaptam lehetőséget a jóga, mint szellemi út gyakorlására, hogy megismerve tényleges önmagamat, a szerepemet a világban, egy új, jobb minőségű életet legyek képes élni, mint amit az eddigi éretlenebb gondolkodási mintáim megengedtek.

Nem mondom azt, hogy könnyű megoldást választottam. Ne higgye senki, hogy a jóga útját járva csupa-csupa könnyűség és önfeledt boldogság száll le majd a házra – nem. Vagyis nem egészen úgy, ahogy ezt általában elképzeljük. Talán kevesebb lesz a barátod, de aki marad, az igazi lesz. Egyre több értékes ember kerül a látókörödbe, akik segíthetik a fejlődésedet.

Talán az „igazságért” küzdő, „igazságtevő” szereped is átalakul IGAZISÁGOT értékelő, az alázatosabb viselkedésmódhoz közelítő, szolgai hangulattá. Jó az úgy. Nagyon is. Mert tudattalanul is szolgálunk mindannyian, a kérdés csak az, hogy mit. A csillogni-villogni, pöffeszkedni vágyó, tiszteletet követelő hamis önazonosságunkat vagy azt az ember fölötti, magasabb szintű tudatosságot vágyjuk elégedetté tenni, Aki/ami azt üzeni nekünk, „Hé! Öregem! Vedd már észre, hogy ez a világ nem csak a tiéd, ami körbejön, az körbemegy, légy résen!”

A Bhagavad-gítá a következőket mondja:

„Ó, Prithá fia! A kedvező tetteket végző transzcendentalistát nem éri elmúlás sem ebben, sem a lelki világban. A jótevőt, barátom, sohasem győzi le a gonosz.”

Kedves jógát gyakorló barátom, így hát semmiért se aggódj. Ha választott utadon szépen, következetesen haladsz, s néha mégis úgy érzed, nem stimmel körülötted a világ, tudd, hogy minden rendben van. A világ nem fog megváltozni, hiszen teljes spektrumban nyilvánul meg körülöttünk a mindenség, kapcsolatok, barátok, ellenségek, béke és háború mindaddig lesz, míg az anyagba zárva létezünk. Az viszont, hogy milyen szemlélettel tesszük a dolgunkat, hogy mik a preferenciáink, mi felé haladunk, az a saját döntésünk. S egy tiszta ösvényen járva gyakorlatilag a látásunk is egyre tisztábbá válik, ami nem a hozzánk érkező szituációkat, hanem azok kezelését fogja megkönnyíteni.

És ne feledd: az ember sosincs egyedül, csak ha egyedül akar lenni.

Lépésről lépésre gyakorolj. Emelve és emelkedve. Így érdemes.

Mátyássy Lilla, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jógamester szakos hallgatója

A szerző korábbi cikkei:

Isten tenyerében

Becsengető