Mikor és hogyan találkoztál először a jógával?

– 17 éves koromban kezdtem el ászanákat gyakorolni, az első könyv, amit a jógával kapcsolatban olvastam, dr. Vígh Béla könyve, A jóga és az idegrendszer volt. Majd kisebb-nagyobb szünetekkel ászanákat gyakoroltam heti rendszerességgel. A 2000-es évek elején született meg az ötlet, hogy oktató leszek. Innentől kezdtem a jóga mélyebb részeivel foglalkozni: filozófiát, energetikát, meditatív technikákat, légzőgyakorlatokat tanultam és tanulok, gyakorlok a mai napig.

_MG_7934m

Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy jógaoktató leszel?

– A 2000-es évek elején volt egy választóvonal az életemben, amikor eldöntöttem: azt szeretném csinálni, ami valóban érdekel, és szeretnék segíteni az embereknek. Ezután 2004-ben megvizsgáltam, milyen a lehetősége vannak a hazai jógaoktatói képzésben (akkor még nem volt ennyi jógaiskola és oktatói tanfolyam), majd amellett döntöttem, hogy természetgyógyász végzettséget szerzek, amelyen belül szakosodni kell. Ezután gondoltam azt, hogy most már belefoghatok egy jógaoktatói képzésbe. Miután megkaptam az oktatói oklevelemet, elvégeztem az andragógia szakot az egyik főiskolán, hiszen a jógaórán felnőtteket tanítok, így mélyebb ismereteket szeretem az oktatási technikákban. Majd elvégeztem az alternatív masszázs- és mozgásterápia-képzést és a bioenergetikus-képzést. Így hivatalosan a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tagjaként végzem a jógaterápiás foglalkozásokat.

gaborjoga_1498659741_3_international_day_of_yoga_FXXz_NAGYKEP

Kit tekintesz mesterednek?

– Hagyományos értelemben nem volt mesterem. Bálint János volt az oktatóképzésem vezetője, Neki köszönhetem, hogy a jóga az életem meghatározó részévé vált. Az ászanák precíz, pontos kivitelezését Homolai Ritától tanultam, de az oktatóképzésen több előadást tartott dr. Vígh Béla bácsi is, segítve a jóga mélyebb megértését. Bálint segített abban is, hogy hogyan lehet a jógikus elveket a „jógaszőnyegen túli” életben is gyakorolni. Rendkívül hiteles tanító!

A jóga mely elemeit gyakorlod?

– Megpróbálom a jóga minden elemét beépíteni az életembe, kezdve az önismereti munkával a jáma/nijáma tekintetében, ebben beleértem a koncentrációs, meditációra felkészítő gyakorlatokat is. Mindennap végzek ászanákat és légzőgyakorlatokat, az ászanák precíz kivitelezése mellett az elmém lecsendesítése a fő célom, ami a fizikai gyakorlásomban is megjelenik.

Hogyan tudod beépíteni a hétköznapjaidba a jógát?

– Ha megtapasztaljuk, hogy a jóga eszköztára segít, hogy az élet kihívásaira könnyebben, nyugodtabban tudjunk reagálni, akkor szinte magától értetődően, természetesen épülnek be a hétköznapi életünkbe.

gaborjoga_1464511393_dinamikus_joga_galeria_tFVN_NAGYKEP

Mit ad neked a jóga?

– A napi gyakorlásom segít csendesen tartani az elmém és rugalmasan, erősen a testem.

Melyik a kedvenc ászanád? És miért?

– Jelenleg a gorakshasana és a vatayanasana a két kedvenc, bár még csak az ardha változatokat tudom elmélyülten gyakorolni. Az ászanák precíz gyakorlása a test energetikai kiegyensúlyozásán túl az elmére is csendesítőleg hat.

Van olyan ászana, ami nehézséget okoz?

– Mivel nem vagyok születetten hajlékony alkat, több nagy hajlékonyságot kívánó ászanát (pl.: hanumanasana) csak sok-sok idő elteltével tudtam elvégezni. De a napi rendszeres, fokozatos gyakorlással nincs lehetetlen gyakorlat, figyelembe véve, hogy a jógaászanák a harmóniáról szólnak, nem a túlerőltetésről.

Mik a jövőbeni céljaid a jógaoktatással?

– A csoportos foglalkozásokon a jógaászanákon túli (koncentrációs, meditációra felkészítő gyakorlatok) eszköztárának megismertetése a cél.

Célom, hogy a jóga gyakorlatait olyan emberekkel is megismertessem, akik a normál jógaórákhoz nem tudnak bekapcsolódni. Emiatt önkéntes munkában tartok heti rendszerességgel jógafoglalkozásokat egy öregek otthonában, idős, mozgásukban korlátozott (tolókocsis) nyugdíjasoknak.

gaborjoga_1504300700_utcajoga_N1Xr_NAGYKEP

A jóga mely területen szeretnél még fejlődni?

– Három irány van, ami foglalkoztat. A személyes fejlődésem a koncentrációs, meditációs technikák gyakorlásával mélyítem. A csoportos foglalkozásokon pedig a célom az ászana gyakorlás mellett a jógafilozófia megismertetése a gyakorlókkal. Mivel egészségügyi szakdolgozó is vagyok (mozgásterapeuta), a jógatechnikák gyógyító hatásaival is foglalkozom, ezen a területen pedig nagyon sok a tanulnivaló.

Mit üzennél azoknak, akik még soha nem próbálták ki a jógát?

– Ha valaki elkezd érdeklődni a jóga iránt, a legjobb, ha ad magának időt és türelmesen gyakorol. A türelmes és rendszeres gyakorlás pedig segít egy teljes élet megtapasztalásában!