Karalyos Gábor, a Vegán Hegylakó

2019. 05. 09. | Életmód

Szerző: Mezei Katalin
 

A JógÍzz! Fesztiválon vendégünk volt Karalyos Gábor is, akit a szélesebb közönség a Moszkva tér főszereplőjeként ismerhetett meg. Azóta jó néhány színpadi és filmszerep van mögötte. Szabadúszóként két színházban is játszik, a tévénézők pedig a Barátok közt sorozatban találkozhatnak vele, ahol Somogyi Leventét, a látszólag szigorú, ám valójában nagyon is jószívű tanárt alakítja. Gábor több mint öt éve vegán – mint mondja, valamiféle elrendelt dolog lehetett nála a váltás.

Sokáig – bizonyára a hagyományos kulturális háttérből adódóan – ő is fogyasztott állati eredetű termékeket. Aztán egy barátja kérésére megnézte a Melyik tablettát veszed be? című oktatóvideót, tudván, hogy abban nincsenek véres jelenetek. A videó olyannyira sokkolta, hogy biztos volt benne: nem élhet tovább úgy, mint addig. Nem mondta ki, hogy mostantól vegán lesz, de abban biztos volt, hogy csak akkor eszik meg bármilyen állatot, ha képes lesz belenézni annak a szemébe, és kioltani az életét – vagyis soha.

Főzni mindig is szeretett, a vegán konyhát pedig élvezettel fedezte fel. Receptekre a legritkább esetekben támaszkodik, inkább kísérletezni, improvizálni szeret. Alkotásait a maga kicsit vicces, kicsit népies-archaizáló stílusában meg is osztja Vegán Hegylakó című oldalán, amit immár több mint hétezren követnek. Az alapanyagokat részben maga termeli meg.

Szeretné még inkább elmélyíteni a kertjével való szimbiózist: olyan rendszer, úgynevezett permakultúra kialakításán dolgozik, amely a természetben zajló ökológiai folyamatokat veszi alapul. Ugyanakkor meggyőződése, hogy számos más módon is tehetünk a környezetünkért: elég belegondolni abba, hogy mennyi felesleges dolgot teszünk és veszünk – ugyanakkor mindannyiunknak vannak lehetőségei a változtatásra.

Fotó: Szabó Györgyi