Milyen érzés belépni a Lélek Palotájába, a Krisna-tudatú hívők budapesti templomába? Czere Krisztina első éves jógamester szakos hallgató számol be a nem mindennapi élményről.

 

Már az első találkozáskor szembetűnő az a magabiztos meggyőződés a hit dolgaiban, mellyel a Krisna-tudatú emberek rendelkeznek. Kétely nem férhet hozzá, hogy ez mentes bármiféle filozófiai spekulációtól vagy szentimentális érzelgősségtől; annak ellenére, hogy nagyon is része a tudományos alaposságú megközelítés és a vallásos eksztázis. Persze mindez első pillantásra nem derül ki a kívülálló számára, csupán egy általános jó érzés tölti el, hogy immár a megfelelő közegbe került. Oda, ahol végre azzal kínálják, amire valójában nélkülözhetetlenül szüksége van: a lelki élet dolgaival.

Bármikor is tévedjen be, csupa mosolygós arc fogadja a templomba látogató érdeklődőt és mindig akad valaki, hogy magyarázattal szolgáljon a vallásgyakorlás különböző aspektusairól. Pezseg az élet, de ez nem az a vásári harsány zsivaj, sokkal inkább egy emelkedett, de mégis mindennapi békés szorgos-egyszerűség.

Megcsap a füstölő illata és a sehol máshol nem tapasztalható tisztaság érzés. Minden szempontból tapasztaljuk a személyes törődést, a felvilágosításunkban rejlő nemes feladatot. Nem kezelnek felesleges és útban levő mihasznaként, de elnézik a tudatlanságunkból fakadó ügyetlenkedésünket.

A templomban uralkodó tisztaság érzése sem tévedés, mivel ez az a minőség, melyre törekedni kell minden, a lelki önmegvalósítás útján járó személynek. Ha pedig ezt különlegesen erősnek érzékeltük, akkor az csak azért lehetett, mert valójában még ezt az anyagi minőséget is túl kell haladni, hiszen csak így juthatunk ki ebből az anyagi világból, hogy végre ismét elfoglaljuk eredeti helyzetünket a Legfelsőbb Úr hajlékán.

Legnagyobb szerencsénkre azonban ezzel nem kell egy percet sem tovább várnunk! Végre beléphetünk a templom szívébe, a mūrtik (Istenszobrok) lakhelyére. Persze ennek módját is tanulnunk kell, elsőre valószínűleg nem fog sikerülni, de vezetőnk értő kalauzolása túllendít ezen a nehézségen is. A cipőt már a bejáratnál levettük, de ha esetleg húztunk papucsot, akkor attól most már meg kell válnunk. Apró csengettyű segítségével figyelmeztetjük jövetelünkre az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, ne érje váratlanul jöttünk. További meghajlásokkal mutatjuk ki tiszteletünket, a bhakták (hívek) közössége felé, az alapító tanító Bhaktivedanta Prabhupāda valamint a mūrtik irányába.

A lelki életben való előrehaladásunk irányát már most kezünkbe kapjuk, mivel először a bhaktákkal kell jó viszonyt kialakítanunk, majd egy élő lelki tanítómester feltételek nélküli követőjévé kell válnunk és csak utána, az előbbiek közbenjárására kerülhetünk közvetlen kapcsolatba Istennel, Kṛṣṇával, akit különböző védikus szertartások segítségével hívnak meg a szoborba, mely ezáltal átlényegül és könnyebbé teszi a szeretetteljes kapcsolat ápolását.

De mielőtt elbíznánk magunkat, jó, ha eszünkbe vesszük, hogy mily nagy távolságból közelítünk. Nagyon sok munkánkba fog kerülni, hogy a lemondás és tudásszerzés által támogatott jógafolyamatot megvalósítsuk életünkben.

Mert bizony a templomban látottak is a jóga körébe tartoznak, bhakti jógának, az odaadás jógájának nevezik. Sőt, talán éppen ez jelenti igazából a jógát és nem a nyugati világban elterjedt, tornamutatvánnyá degradálódott sport.

Kísérőnk itt már látja rajtunk, hogy elteltünk az új információkkal; még egy utolsó pillantást enged a gyönyörű ruhákba bújtatott és bőségesen felékszerezett mūrtikra, majd ezzel a szemvidító emlékezéssel haladunk tovább a most még földi élvezeteknek gondolt csemegékhez.

Amint kezünkbe kaparintjuk, már habzsolnánk is; annyira élvezetes a látvány és az illat. Vegetáriánus a menü és aki máshoz szokott sem találhat semmi kivetnivalót benne. A változatos szín és formavilág, a bámulatos ízkavalkád utánozhatatlanul bűvöl el. Nem tudunk annyit enni, hogy jelentkezzen a „tele ettem magam, mozdulni sem bírok” pöfeteg érzése.

Persze nem hétköznapi ételeket fogyasztottunk, hanem lelki eledelt, prasādát, amit először felajánlottak az Úrnak; ezért marad kizárólag jó érzés utána és ha sokszor jutunk hozzá, akkor a testünk táplálásán túl a szívünk megtisztulását is elősegíti.

Áldásos hatását magunkkal is vihetjük, nem csak helyben lehet fogyasztani, így szeretteinket is megkínálhatjuk vele.

Ha szerencsések vagyunk, akkor az életünkben újra adódik lehetőség felkeresni ezt a szent helyet, ahol a bhakták kegyükben részesíthetnek minket. Hallhatunk a kedvtelésekről, melyekből egészen konkrétan megismerhetjük a Legfelsőbb Urat. Részt vehetünk a dicsőítő szertartásokon, ahol hódolatunkat ajánlhatjuk; valamint apróbb szolgálatokat is tehetünk a templom körül. Így végezve a bhakti jóga folyamatát, emlékezetünkben mindig az Urat tartva, egészen bizonyosan célt érünk.