Rukminí Déví Dászí (Pósa Fatime) idén fejezi be a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolát, és jóval többet kapott három év alatt, mint egy diplomát. Olvasd el beszámolóját arról, hogyan változott meg az élete a BHF segítségével!

Akkoriban épphogy elmúltam 30, közel egy évtized irodai munka után tudtam, hogy nem tesz boldoggá ez a céltalan szakma az unalmas meetingekkel, és a kecsegtető fizetés sem tartott vissza attól, hogy felmondjak, és új életet kezdjek. Becsuktam egy ajtót magam mögött és kinyitottam egy teljesen újat. Akkor még nem is sejtettem, milyen csodák várnak rám.

Munkanélküliként elvégeztem egy jógaoktató tanfolyamot, hogy majd otthon „jógázgassak”. Már az nagy változás volt az életemben, mert amikor jógafilozófiáról hallottam, akkor rájöttem, hogy itt van valami értékesebb tudás, mint amivel eddig találkoztam. Később egy jógaterem vezetőjeként tevékenykedtem, naponta gyakorló órákat tartottam, de belül éreztem, hogy mélyebbre kell ásnom ebben az érdekes témában. Megtudtam, hogy a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán (BHF) van lehetőség 3 évig képződni, és diplomát szerezni, de akkor lecsúsztam a jelentkezésről. Elterveztem, hogy a következő évben rálépek az önmegvalósítás útjára. 2018-ban regisztráltam a Főiskola nyílt napjára. Amikor azon részt vettem végérvényesen meggyőződtem arról, hogy itt a helyem. Elvarázsolt a hangulat, a környezet, az oktatók tudása.

Fatime, aki a Rukminí Déví Dászí lelki nevet kapta tanítómesterétől, 30 évesen hagyta ott irodai állását és indult egy teljesen új úton

Eladtam a jógatermet és végül a teológia szakot választottam a jógamesteri helyett, mert szerettem volna többet hallani a jógaszentírásokról. Valójában a teológus képzésen is jógát tanítanak, de már az ászanák gyakorlása nélkül. A hatha-jóga elemei helyett a bhakti-jóga (a szeretet jógája) van inkább fókuszban.  Nappali tagozatra rendeztem be az életemet, és így nagyobb óraszámban tudtam tanulni. A kezdésig minden segítséget megkaptam az iskolától, információt arról, hogy mikor lesz a felvételi, hogyan készüljek fel, mire lehet számítani és minden úgy történt. A felvételi egy cseppet sem volt félelmetes vagy túlzottan formális, inkább személyes, barátságos és támogató. Emlékszem, arra gondoltam, hogy bámulatos, hogy léteznek ilyen oktatók. Persze a BHF-en mindenki vegetáriánus, nem volt teljesen meglepő a jóindulat és az együttérzés, amit tapasztaltam.

Elkezdődött a tanév, és bizonyosságot nyert számomra, hogy itt hiteles tudást adnak át nekünk a tanárok, amit már ők meg is valósítottak a saját életükben. Volt bátorságom megbízni bennük, ami hasznomra vált végig az évek alatt. A tananyag okosan van egymásra építve, észrevétlenül vezettek be minket – az utca emberét – a legmélyebb filozófiai megértésekbe. Ez az iskola nem arról szól, hogy egy Neptun kód vagy a sok közül. Tudják a neved, ismerik a korlátaid és kimozdítanak a komfortzónádból úgy, hogy kihozzák belőled a legjobbat. Azt tapasztaltam, hogy adni akarnak mindent, ami csak van nekik. Meg akarják osztani, mert ez az, amitől ők olyan boldogok és arra vágynak, hogy te is az legyél. Sokat kellett tanulni, ha 4-es, 5-ös jegyeket akartam, de ezt ösztöndíjjal jutalmazták, és a tudás, amire szert tettem felbecsülhetetlen. Közben észrevétlenül bekúszott az életembe a valódi jógás életvitel, ami a helyes értékrend megismerésével jellemfejlődést és egyre több jó tulajdonságot hozott magával. A világot a lelki tudáson keresztül kezdtem el látni. Kikristályosodott a valóság, ami egy hihetetlen jó élmény. És még nincs vége…

A BHF nemcsak egy oktatási intézmény volt számomra, de állást is kínált. Így egy év után a Kommunikációs Osztály kreatív csapatának tagja lettem, és nem én vagyok az egyetlen, aki hallgatóból munkatárssá vált. Nem klasszikus értelemben vett munkahely ez, hanem szolgálat, egy misszió, ami örömmel végezhető.

Az ászanák gyakorlása csak egy lépcsőfok volt a mélyebb megértés felé vezető úton

Rövid idő alatt háromszor jártam Indiában, ahol szent helyeket látogatva fokozatosan megismerkedtem azzal a kultúrával, amit a Főiskolán elméleti szinten elsajátítottam. Közben a tanulmányaim folytatása mélyítette a hitem, és vágyni kezdtem arra, hogy elköteleződjek ennek a jógairányzatnak a hagyományai mellett. A vágyat tettek követték, és a második év végére egy Magyarországon élő hiteles guru elfogadott tanítványának, lelki nevet és mantrát adott, amivel tovább fejlődhetek, ha megfelelő módon gyakorlom a bhakti-jóga folyamatát. A guru elfogadása nemcsak azért kedvező a lelki életben, mert elveszi a felhalmozott karmát, de értelmet és célt ad az életednek, és megvilágítja előtted az odavezető utat is.

A BHF-en mindenki többet kap egy egyszerű diplománál

Azt mondják, hogy a tudást akkor sajátíthatjuk el teljes mértékben, amikor megosztjuk másokkal is. Ha szeretnél kapni, akkor a megszerzett tudást ne tartsd meg magadnak, hanem add tovább valamilyen formában. Ennek a vágynak a növénykéje az oktatóim szívében már kihajtott, és közben én is megkaptam egy magját, hogy gondozzam, és ahogy növekszik, inspirál, hogy felhívjam mások figyelmét is arra, hogy az emberi életnek van egy konkrét célja, és ha arról kérdéseket teszel fel, akkor az életed lépésről lépésre tökéletessé válik. Így kapcsolódott össze a jógaoktatói karrierem a BHF-el, és vált küldetésemmé mások tanítása, mert számomra ezt jelenti teológusnak lenni.

Szeretettel ajánlom ezt a Főiskolát, ha célod a lelki tudás megszerzése, vagy a hiteles jóga mélységeinek megismerése.

Ha te is szívesen tanulnál vaisnava teológus vagy jógamester szakon 2021 szeptemberétől, utófelvételi keretében augusztus 2-ig jelentkezhetsz a Főiskolára! Részletek a bhf.hu-n.